Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Ars Poetica

Lévén rohanása tavaszi rügyeknek Bennem is a vágyak szárnyakat eresztitek.

0, be szép versnek zárt végtelensége!

Szabad szárnynál szárnyabb a megkötöttsége.

Csodás madár a vers, röptein a végzet Szörnyű üvöltése: halhatatlan ének.

S ha az emberszívet felveszi szárnyára,

Örök szépséggé lesz minden zokogása.

Engem régi magyar temetők neveltek,

Emlőjükön nőtt fel a kékszemű gyermek.

Lelkeknek ezreit szívta a leikébe,

— M agy ári lelkeknek ott sincs békessége —•

És hogy a sok lökő lélek szét ne vessen:

A magyar mondatot a kezembe vettem,

Es lett a kezemben világ orgonája,

Dolgoknak, sziveknek megtalált zsoltára,

A világzápornak egybecsapó árja,

Tíz vérző századnak nagy jajkiáltása.

S hogyha felcsilingel rímek nevetése,

Enyhül a jó Isten régi szenvedése,

Hogy megteremtette az embervilágot.

Hozzáfogok hát egy Ars Poeticához:

Legyen lelked is test, a tested is lélek,

Millió patakban folyjon át az élet.

Gazdagodj az anyag minden jóságával :

Szeresd a szalonnát, jó vereshagymával,

Igyad, nehéz tejét a komor bivalynak S a bort: forró szárnyát a születő dalnak.

Lobogó lángoknál báránycombot süssél,

Megfojtott gondokon kacagó tort üljél.

Jegyzet: Szabó Dezső e verse a “Levelek Kolozsvárra” sorozatban jelent meg, 1943-ban.

3

SZABÓ DEZSŐ