Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-01-01 / 1. szám

UJ MAGYAR UT

Az anyagban küld rád jó záport az élet, S megfrissült testedben kinyílik a lélek, Mint májusi eső szőke suhanásán A nagykelyhü virág az erdő tisztásán.

Járjad az erdőket és járjad a rétet, Kutasd a völgyeket és vívjad a bércet. Vegyülj el az egész teremtett világgal, Barátkozz a széllel, esővel, villámmal.

Értsd a tölgyfa csendjét, pipehúr beszédét, Napsütött bogárkák boldog zümmögését S nehéz hallgatását magános bikának.

Nézd a csillagokat. És ha hold árad, Hasson át a dolog szomorú szépsége.

Légy Shakespeare-óceán merész tengerésze, Égesse lelkedet Odiposz sírása,

Nyargalj Rosszinánton és ne riadj hátra, Hogyha Dante hív át az örökös éjen; Barangolj a könyvek roppant erdejében.

Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe: Testedet-lelkedet ezer habban verje, Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen, Emeljen, lehúzzon: éld meg ezerképpen,

És millió arcban légy millió élet,

Hit, tagadás, átok, áldás, csók és méreg. Merészen szeressél, győzőén csalódjál, Minden veszteségben mindig gazdagodjál Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen.

A nötest deltázzék az ölelésedben,

Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,

Te pedig az erős csóknak mámorába Szeretőd leikévé parancsold a lelked.

Egész éned élni legyen mindig mer szed:

Légy megvédő barát, félelmes ellenség, Ostromló akarat, győző kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló, Mindig egész férfi, minden helyet álló,

Lelked a telkekbe száj jelzáporozva:

Sohasem gondolva az irodalomra.

4