Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-04-01 / 4-5. szám

VÍG BÉLA

Az Olajfák hegyén

A magyarságnak hányattatásában.

Istenem, Istenem,

Én, aki hittem a jót keresők közös áldozatában, Én, aki meztelenül nekimentem a gőgnek,

A képmutatásnak,

A kényszeredett, konok ostobaságnak,

Amely kirekeszti a fényt S letaszítja a vágyakozást,

Nehogy elszabaduljon a lélek a kétely alól S berepülve a végtelen ég köreit Teleszívja magát a Te gondolatoddal, Uram; Én, aki védtem az elmaradottakat,

Uj hitet adtam a nélkülözőknek,

A roskadozót felemeltem,

A vak, nyomorék, beteg emberiséget Ölembe takartam a kínok elől S nekik adtam az életemet:

Itt vagyok, egymagám, elhagyatottan,

Az éjtszaka hüs, lapuló iszonyában,

A szírt tetején,

S nézem a kelyhet,

A megkeserült örömöt,

És a kibontakozást, a halált.

1955., április 8.-án, este

— 193 —