Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
BÁCSKAI BÉLA Rákóczi hagyatéka Az amerikai Egyesült Államok elnöke (1901-1909) szólott eképpen: “Rákóczi emberfeletti küzdelmét népének emberi jogaiért lélekzetvisszafojtva leste az akkori művelt világ ... de míg kortársa, az angol Marlborough az iskolai történelemtanításban példaképpé magasztosult — a nálánál jellemesebb Rákócziról a róla elnevezett indulónál többet kevesen tudnak.” Theodore Roosevelt Hovatovább 50 esztendeje lesz annak, hogy kalaplevéve állott sorfalat egy egész nemzet apraja, nagyja, szegénye, gazdagja egy messze Isztambulból Kassa felé igyekvő halottas vonat útján. Látszatra ez volt a Rákócz és felsővadászi uradalmak és különösön Erdélyország Nagy Fejedelmének végső útja a földi megpihenés felé. De csak látszatra; mert nem valószínű, hogy II. Rákóczi Ferenc, aki egy millió hold földjét rááldozta arra, hogy magyar és nem-magyar hontestvéreinek sorsán javítson, ha lehet — nem valószínű, hogy meg nem rázkódott volna a két világháborút követőleg. Mert akkor abból is kisemmizték a Duna-Tisza népét, amit egykoron még a labanc is meghagyott volna . . . A tengerentúli civilizációtól jobbára sterilen elzárkózó, a jelenlegi bújdosó szórványoknál mindenesetre gazdagabb, letűnt óhazai kultúrpolitika nem jutott a két világégés között ahhoz, hogy komolyabb és az ügyhöz méltóbb formában foglalkozzék külföldön Rákóczival. Talán a nagyszerű “Teddy” Roosevelt fenti idézetét sem vette célzásnak Szekfű Gyula és tábora. így életművéről, aról a szellemi áramlatról, ami a kuruc felkeléssel kapcsolatban vezető nyugati nemzetek lélekzetvisszafojtását érdemelte ki — az amerikai közvélemény ha tudott volna is, rég megfeledkezett. Az egyetlen lelkiismeretes munka, ami, ha a XVIII. század eleji magyar újjáéledés rúgóit nem is boncolgatja, de hűségesen beszámol a Nagy Fejedelem hadjáratairól angol nyelven: német nevű ember fáradozásának gyümölcse. Báró Hengelmüller László egykori washingtoni osztrák-magyar követ érdeme, hogy a rendelkezésére álló adatok lelkes felhasználásával (és bizonyára nem a Lipót-rend kiérdemlése reményében) csekély példányszámban, de előkelő kiadóval jelenttette meg kötetét.i) Kár, hogy még könyvtárakban is alig lehet ráakadni, nemhogy magánosoknál, avagy az ifjúság kezében! Kérdés immár, hogy kataklizmák égig csapó lángjainak lelohadása után, a még üszkös romok, avagy a megmaradt hamú között botorkálva, i) Hungary’s Fight for National Existence, Macmillan’s, New York., 20 —
