Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
József Attila: Altató című versei, és még olyan sok más igen nagy élvezetet — s közben komoly irodalmi nevelést is — nyújt gyermekeinknek. János vitéz és Toldi összekötő lehet a mese- és mondavilág, később a magyar történelem között. Nálunk János vitéz évente kétszer előkerül, s a gyermekek nagyon szeretik. Toldit s az Árpádházi mondákat szintén. Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényének nálunk különleges szerepe van. Zoltán legalább tízszer olvasta, s ezen a könyvön keresztül ismerkedett meg a török hódításkori magyar katonák vitézségével, s az újkorba átnyíló középkori magyar lovagi élet romantikájával. Attól kezdve nagyon büszke arra, hogy magyar! A történelmet is elsősorban mesélő formában lehet megismertetni a gyermekekkel. Itt lehet mondákra, történelmi regényekre és versekre támaszkodni. Tegnap este — kíváncsiságból — próbát is tettem saját gyermekeimmel: elolvastam nekik Arany János néhány történelmi költeményét. Még a legkisebbek is nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatták, hogy a szegény özvegy Szilágyi Erzsébetet miként küldte el levelét börtönben levő fiának, akiből később minden ármány ellenére magyarok királya lett; milyen becstelenül szegte meg szavát V. László Hunyadi Lászlóval kapcsolatban, s hogy nem hagyta nyugodni a lelkiismeret (milyen gyönyörű erkölcsi tanítás is rejlik ebben!). Nagyon élvezték kislányaim, hogy Rozgonyiné milyen becsületet vívott ki magának a galambóci csatában. A Szondi két apródját is rögtön nagyon megszerették, és azt sajnálták, hogy ők nem lehetnek valamelyik híres hadvezér apródjai! A magyar történelem ismerete néha érdekes helyzetek eléállíthatja gyermekeinket az iskolában is, és ténylegesen hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazánkról alkotott téves megállapításokat helyreigazítsa. Például az itteni (amerikai) hatodik osztályos történelemkönyvben a következő, eléggé gúnyos megállapítás van: “Magyarország azt hitte, hogy sokat nyer, ha a nácikkal szövetkezik. De amikor a háború véget ért, kiderült, hogy ahelyett, hogy nyert volna valamit, mindent elvesztett.” Persze, ez nagyon rosszul esett a mi legnagyobb fiúnknak. Hazajövet átbeszélte a dolgot Édesapjával, s másnap kifejtette az iskolában, hogy a magyarok ellenállottak a náciknak mindaddig, amíg lehetett. “Előadását” mindenki élvezettel hallgatta, s még a többi hatodik osztályokba is meghívták, hogy “beszéljen”. A népdal és népzene szintén nagyon alkalmas eszköz arra, hogy magyarságunkat megszerettessük gyermekeinkkel. Gyönyörű ősi dallamaink, melyek néha sok évszázadra és a finnugor-török közös gyökerekig nyúlnak vissza, népdalaink páratlanéi gazdag érzésvilága, melyben a vidámtól az élcelődőn át a szomorúig minden érzésfokozat megtalálható, a pattogó katonanóták mind olyanok, hogy testünk-lelkünk szinte felüdül tőlük. Próbáljuk gyermekeink elé tenni a “101 magyar népdal” vagy “Madárka” című gyűjteményeket. Hadd zongorázzék, hegedüljék, furulyázzák, míg mélyen beléjük nem ivódik azok minden szépsége! Nagyon jó, ha hanglemezgyűjteményünkben megtalálhatók a népdalok is, például a híres magyar zeneszerzők feldolgozásában. Kodály Zoltán vegyes kórusaira, Psalmus Hungaricus-ára, Háry Jánosára és Dohnányi Ruralia Hungarica-jára gondolok itt elsősorban. Az iparművészet nagyon sok ága közül a legkézenfekvőbb az, ha megSOOS: Magyar gyermeknevelés a családban — 187 —
