Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-01-01 / 1. szám

A művészettörténetek terén három akadémiai kiadvány emelkedik ki. Radocsay Dénes “A középkori Magyarország falképei” és Garas Klára “Magyarországi barokkfestészet” címen részben összefoglalták, részben új anyaggal egészítették ki egy-egy kor művészeti anyagát. Ugyancsak díszes albumszerű kiadásában jelent meg a “Magyarországi Műemlékek Topográfiája” sorozatnak második köteteként (az Esztergomról szóló első kötet után) Csatkai Endre és Dercsényi Dezső: Győr-Sopron megye műemlékei” című kitűnő és súlyos monográfiája.

Érdekes forrás “A magyar sajtó 250 éve” c. műnek első kötete (287 old.), amely az első magyar hírlaptól 1919-ig foglalja össze a magyar újságírást és újságkiadás fejlődését, de természetesen marxista szempontból (Mihályfi Ernő szerkesztésében).

Áttekintő ismertetésünkben nem terjeszkedünk ki a kizárólagosan kommunista pártpropaganda-irodalomra, amely természetesen a legburjánzóbb és a legértéktelenebb. Nagy ezenkívül a kifejezetten technikai szakmunkáknak száma is, bár a nyugati technikai fejlődés elhanyagolása miatt nem mindig korszerűek. De e két pólus: pártideológiai szóáradat és technikai szakmunkák között leginkább hiányzanak a jelenkorral, a mai életstruktúrával foglalkozó társadalomtudományi és közgazdasági, valamint filozófiai művek a szó igazi értelmében. A Filozófiai írók Tárát ugyan felújították, de csak Hegel, Feuerbach és általában a marxizmus előfutárjai vagy segédfilozófusaiként felfogott írók jelenhetnek meg benne. Szuverénül elhanyagolják Platótól Kantig, Leibnitztől és Schopenhauertől Spenglerig és Toynbee-ig mindazt, ami a marxizmus bölcseleti békaperspektíváját meghaladja. Újabban maguk a kommunista pártkongresszusok mutattak rá a filozófiai és a közgazdasági irodalom hiányára. Ezt nem pótolja a Kossuthdíjas Fogarasi Bélának “Logikája” bővített kiadásban sem, amely még így is olyan szűk, mint egy kommunista börtöncella. Lukács Györgynek “Adalékok az esztétika történetéhez” című tanulmánykötete csak visszakérődzi korábbi írásait német nyelven.

A három- és ötéves tervek kisiklását leginkább az okozta, hogy ma Magyarországon nincs közgazdasági irodalom. A főhiba természetesen a gazdasági statisztika adatok közzétételének tilalmában rejlik. Senki sem kaphat áttenkintést a saját íróasztalát meghaladó élet felől. így a közgazdasági irodalom siralmasabb, mint valaha, a Földes Bélák, Matlekovits Sándorok és Fellner Frigyesek kezdőkorában volt. Most ugyan megindítottak egy “Pézügyi Szemlét” és újra megnyitottak egy állami gazdaságkutató intézetet, de szabad véleményalkotás lehetőségének híján úgy az Akadémia illetékes szakosztálya, mint a közgazdaságtudományi egyetem (Marx Károly Egyetemmé átkeresztelve) a marxizmus-leninizmus tengelye körül forgó ideológiai ringlispilek lettek, ahol a tanárok és tanítványok szédülnek és egymást utálják a vörös korpával teli jászol felett.

Tehát a magyar szellemi élet múltévi mérlege és zárszámadása is azt mutatja, hogy ahol a szolid, tudományos módszerekkel tovább dolgozik a régi gárda vagy azok tanítványai, ott vannak figyelemre méltó eredmények. Ahol ellenben a marxizmus-leninizmus beletipor a szellemi életbe, vagy ahol ráerőszakolja magát a szellemi élet munkásaira, ott a gyümölcs elfagy és a kalászokban nem fejlődik mag.

KARDOS: A magyar szellemi élet “új szakasza’’ 1954-ben

— 19 —