Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-04-01 / 4-5. szám

lelke. Emberi és művészi természetének gyökere a szeretet; s ha alkot, bármi legyen is lírai, epikai vagy drámai kifejezésének tárgyköre, a forma fölényével legyőzni próbálja a valóság ostoba vagy kegyetlen formátlanságát. A huszadik század költői, teszem fel T. S. Eliot Angliában vagy Allen Tate Amerikában, nem a keserűséghez szegődtek el, amikor a kétségbeesés gúnyjával fejezik ki magukat; szeretni akarnak vérmérsékletük törvényével összhangban s miután, kevés fölemelőt találnak az emberi végzetben, szokatlanul fejezik ki az elkerülhetetlent, iróniával a hitelétvesztett mindennapokat. Korántsem akarom Tarnócyt ezzel a két poétával összehasonlítani, de ahhoz nem fér kétség, hogy az ő “holdvilága” visszautasítása a gyöngédséget, színt, ragaszkodást, álmodozást megbotránkoztató és megalázó tapasztalati valóságnak. S ebben áll érdeklődésének és érzelmeinek időtlensége; abban ugyanis, hogy nem hajlandó a tények szürkeséget, összeférhetetlenségét, ábrándnélküliséget egyedülvalónak minősíteni. Inkább fátyolozottan látja az életet, mint nyers vagy éles s bántó körvonalakban. “Magány” című versében így ír:

Úgy járok, olyan egyedül, még árnyékom sincs a földön.

És mindenem: borom, kenyerem, álmom, életem enmagam költőm.

Két más jellemző tulajdonságára is kell utalnunk. Az egyik magyarságtudata, amely nem programmszerű (jóllehet újságíró mivoltában az, amit lelkiismeretes és szívós akroni tévekenysége is igazol), hanem lelkének lényege. Másik jellemző tulajdonsága, hogy tudatában van emberi kötelezettségeinek a mindenség szintjén. Ha panaszkodik, ezt férfias meghatottsággal teszi, noha olykor érzelgős; ha gyönyörködik, akkor szinte az ámokfutók hitével érezteti élménye szépségét. Egyik érdekes sajátossága, hogy amerikai élményeibe beleszövi hazai emlékeit; például “San Diego” c. versének harmadik strófájában ezt olvassuk:

Legény, lány, eső, szerelem, épp úgy van itt, mint Megyeren.

Verseiben más költők hatását figyelhetjük meg, különösen Ady Endréét, szintúgy a kuruc toborzók s a magyar népdalok hatását. Az ilyen kifejezések, mint “Csillagasszony”, “Szeptember Úr”, “Álomvadászok”, “Bánathalmok” vagy az ilyen sorok:

Bennem sok ősi nembánom borong,

Öröm nem kezd ki, nem tör meg a gond,

Állom én azt, amit állok,

feltétlenül azt mutatják, hogy néha friss képzeletének s eredeti hangulatának rovására engedte meg, hogy Ady hasson rá. Bordalai is Adyszerűek, viszont amikor eltalálja a maga hangját, akkor ízlése és technikája, pár közhelyes jelző ellenére, a líra közvetlenségével jut el az olvasóhoz. Példaképpen hadd idézzem “Didergő fák” c. versét.

REMÉNYI: Tarnócy Árpád

— 145 —