Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
vább: “The Cambells Are Coming’, Oho, Oho”. A farmerlányok pedig Walter Scott regényeit falták. Egyszóval akár a felső tízezrek gentrylakásaiban, vagy gazdag városi polgárok otthonaiban nézünk körül, akár a nép dalait, imáit hallgatjuk vagy kezének munkáját figyeljük a 18. század közepéig vagy végéig, az amerikai csak folytatója az európai kulturális örökségnek. Hozzáadja a maga “couloer locale”-ját, helyi színeit, mint ahogy Európában is tájak és nemzetek szerint differenciálódik a közös nagy örökség. De sohasem tagadta meg az amerikai az európai kultúrörökséget. Sőt büszke volt rá, mint ahogy annakidején a Vergilius-korabeli római, sőt a renaissanceban született itáliai is kereste az őseit a görög kultúra örökszép értékeiben. Az akkori amerikaiak “európamerikaiak” voltak, azaz az európai örökségre rárakódott amerikanizmus építői. 2. A nagy politikai törésvonal. Amerika előretörő “eretneksége" és Európai politikai megmerevedése A 18-ik századtól fogva azonban Amerika politikai okokból elszakadt Európától. A hibás ebben Európa volt, mert a politikai abszolútizmus bűnébe esett, először a barokk-rokokó monarchiák, majd a 19-ik századi Szent Szövetség merev szégyenkalodái formájában. Amerikában viszont ilyen bilincsek nem fojtogatták az egyén szabad individualizmusát. Ekkor írta Goethe, kitekintve a német feudalizmus szövevényéből a Nagy Tavak országa felé: ’’Amerika: Du hast es besser, als unser Kontinent, das alte, Hast keine verfallenen Schlösser, und keine Basalte. Dich stört nicht im Innern zu lebendiger Zeit Unnützes Erinnern und vergeblicher Streit” A szabad amerikai nemcsak sajnálkozással, de hovatovább gyűlölettel nézte a IH. Györgyök Angliáját és a Metternichek, a Bourbonok, Habsburgok, Hohenzollernek és Romanovok Európáját. Az írek, a skótok, a németek, majd a kelet-európaiak, akik özönlöttek Amerika felé, politikailag ellentétbe kerültek volt hazájuk uralkodó rendszerével. Mély politikai szakadék nyílt ki a két világrész között. Ezí éreztette hatását minden bevándorolt család életében. Kulturálisan továbbemlékeztek származási országukra. Továbbénekelték közös népdalaikat és ahol “négy-öt összehajolt”, bús könnyeket hullattak volt hazájuk és hozzátartozóik kemény sorsán. De politikailag gyűlölték a hazájuk felett terpeszkedő Szent Szövetségi Hatalmakat és legfeljebb pillanatnyilag dőltek be egyéb európai politikai epidémiáknak: jakobinizmusnak a naivak, nácizmusnak a németek, fascizmusnak az olasz-amerikaiak, marxizmusnak egyes nyugtalan intellektuelek, hogy aztán annál nagyobb legyen a kiábrándulásuk. Egyesek már úgy tekintenek a Madrid-Róma-Moszkva közötti térségre, mint a politikai őrületek dantei poklára, amelynek lávaömlései elől hol ide, hol oda tolul a szerencsétlen nép, amelynek hátát az ideológiák tüzes vasvilláival szurkálják fekete vagy vörös ördögök. Nem csoda, hogy Amerika igyekezett elválni Európa öreg hajójától, amelynek örökké részeg kapitányai, kormányosai és legénysége csak nagyokat köptek egymásra és a néptengerre. Amerika elszakadása Európától kez-ÚJ MAGYAR ÚT — 60 —
