Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1-2. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

b) A liberalizmus az államnak valamikor az éjjeli őr szerepét szánta: ügyeljen a vagyonbiztonságra. Szerző ennél természetesen jóval tovább megy s az államot szociális felügyelői minőségben is elfogadja: vigyázzon, ne zsákmányolják ki túlzottan a munkást s egyesek ne gazdagodhassanak meg szertelenül. De az már eszébe sem jutott, hogy az állam esetleg üzlettársnak is megfelel. Nem úgy, hogy adóban elviszi a jövedelem nagyrészét, hanem olykép, hogy jelen van az üzemben és mindenről pontosan tud, ami ott történik. így egészen bizonyosan sokkal eredményesebben akadályozhatja meg nemcsak a munkások, de a fogyasztók igazságtalan kizsákmányolását is, ami a szertelen meggazdagodásnak rendszerint egyetlen módja.

Mindenfajta bürokrácia hagyományosan nehézkes, mert fél a felelősség vállalásától. Viszont a gazdasági életben csakugyan mindenekelőtt kezdeményezésre és gyors elhatározóképességre van szükség. Szerzőnek ebben fenntartás nélkül igazat kell adnom. De mivel szerinte is nélkülözhetetlen bizonyos közérdekű ellenőrzés, nem tartaná célszerűnek, hogy ez az ellenőrzés ne kívülről, hanem belülről történjék? Az állam ma otthon mindenütt birtokon belül van s e pozíciójának előnyeit könnyelműség volna minden ellenszolgáltatás nélkül feladnia. Kezében tartván a vállalatok egész személyi és anyagi apparátusát, ő az, aki majd engedményeket tehet s egyúttal feltételeket is szabhat. S a legfontosabb feltétel: a vegyes gazdálkodás elvének bevezetése ott, ahol az hasznos és szükséges.

c) Az új rendezésnek a meglévő helyzet adottságaiból kell kiindulnia; ez tökéletesen igaz. Ez adottságokhoz tartozik azonban egyebek közt az is, hogy ma egy olyan igazgatási és pénzügyi szervezet áll a gazdasági élet rendelkezésére, me'y, — ha jó irányba használják fel — kidolgozott módszereinél és begyakorolt szakembereinél fogva értékes szolgálatokat tehet egy tervszerűen koordinált gazdaságpolitika megvalósításának. E szervezetet megsemmisíteni és tapasztalatait fel nem használni annyi lenne, mint rövidlátóan tagadni egy még ki nem próbált műszer használhatóságát.

d) A munkásság bizalmának megszerzése érdekében szociális engedményeket kell tenni, vallja a szerző, az viszont homályban marad, hogy ebben az irányban meddig lenne hajlandó elmenni. Hacsak végső határnak nem tekintjük a munkások haszonrészesedésére vonatkozó javaslatát s a vállalatok szociális ügyinek intézésébe való beleszólási jogot, amit különben a háború vége felé már a Kállay kormánynak az üzemi bizottságok felállításáról szóló rendelete is elismert. És itt megint a munkásságnak kontinentális viszonylatban érvényes törekvéseire kell utalnom: ezek az engedmények messze alatta maradnak annak a vonalnak, melyen a munkások követelései általában mozognak, függetlenül attól, hogy a szakszervezeti mozgalom melyik árnyalatához tartoznak. Amit a munkásság valóban akar, — a vasfüggönyön innen és túl alighanem egyformán, — az a politikai demokráciát meghaladólag a gazdasági demokráciának intézménys megvalósítása, értve ezen számára annak a törvényes lehetőségnek a biztosítását, hogy érdekképviseleti szervei útján szava legyen a munkaadókkal közös ügyeinek intézésében a gazdasági élet egész vonalán, az egyes üzemektől a különböző iparágakon keresztül a nemzetgazdaság egyeteméig. És ezek az ügyek magától értetődően nem kizárólag szociálisak, hanem elsősorban és mindenek felett gazdaságiak.

— 52 —