Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-11-01 / 11-12. szám

KÖRÖNDI: A sziget

nek tartanám, hogy ingyen vegyem igénybe az ön személyét. Ez a mai nap az ön próbaideje. Megismertetem terveimmel, a magam módján levizsgáztatom alkalmassága felől, azután nyilatkozhatunk, hogy nyélbe kívánjuk-e ütni a dolgot. Ha kedve tartja, itt is alhat, s elég, ha reggel ad végleges választ. De, ha függetlenebbnek érzi magát úgy, még besötétedés előtt

hazaküldhetem a csónakon, s holnap, ha széna: visszajön, __ ha szalma:

nem látjuk többé egymást. Ez méltányos, ugyebár?

Bólintottam.

— Helyes, — mondta Saymus. — Ebédelt már? Nem. No, akkor előbb lássunk hozzá.

Kimentünk a konyhába, s Saymus kotyvasztott valamit hamarjában.

— E percben még egyedül lakom a szigeten. Holnap érkezik egy inas, aki a kertészi teendőket is hivatva lesz ellátni. Én igen szerényen fogok itt élni, nem remetei hajlamból, hanem célszerűségből. De ne féljen, azért őn, valahányszor szerencsém lesz vendégül látni, nem fog éhesen távozni.

Ismeretségünk óta ekkor mosolyodott el először. De csak egy pillanatra.

— Most pedig térjünk a tárgyra, — mondta, és visszamentünk az elöbbi szobába.

— Iszik valamit? — kérdezte.

— Szívesen, köszönöm, — mondtam, s arcát lestem arra gondolva, nem fogja-e válaszom elkedvetleníteni. Ma már szégyenkezve emlékszem erre a kisszerű gyanúra. Saymustól mi sem állott távolabb, mint az ilyen olcsó beugratás.

— örülök, hogy nem elvi ellensége a szesznek, —, mondta. —- Azt ajánlom, óvakodjék azoktól, akik mindenféle elvi óvszereket használnak az élet ellen... Egyébként annak is örülök, hogy a tanári pályára készül. S örülnék, ha tanulmányai végeztével gyakorolná is. Én ugyanis nagyon kevés munkát adhatok önnek. Az első esztendőkben jóformán semmit. Fizetése ugyan többszöröse lesz a legjobb tanári jövedelemnek, de az unalom nagyon fárasztó. Ezért ajánlom, dolgozzék. Hangsúlyozom azonban, hogy ezt az ön magánügyének tekintem, és sohasem fogom faggatni arról, mit csinál szabadidejében.

—■ Nos, kérem, figyeljen ide. Habár, amit mondani fogok, végtelenül egyszerű, és minden romlatlan gondolkodású ember előtt magától értetődőnek fog látszani.

— Mielőtt terveimre térnék, amelyek szorosan összefüggésben állanak az ön tisztével, röviden személyemről kell szólnom, afféle előzetes indoklásképpen.

— Jómódú, mondhatnám gazdag családból származom. Nevem, ez a Saymus név, amint nyilván sejti is: álnév. Több okom is van arra, hogy ezzel éljek... de nem akarok a dolgok elébe vágni.

— Negyvenhárom éves vagyok. Ez aiz alkotás kezdetének a kora. És én a holnapi nappal kezdem meg hivatásom gyakorlását, önnel együtt, feltéve persze ...

Mondata végét a szivarfüstbe fújta Saymus. Arca határozott volt, de híjján az önteltségnek. Az is lehet, hogy némi lámpalázat érzett: hiszen

— 485 —