Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
megjavítását tűzték maguk elé, amelybe a nyugati nagyhatalmak is bekapcsolódtak. A politikai és katonai együttműködés azonban sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik. Amerika eddig idegenkedett attól a gondolattól, hogy katonailag lekösse magát az ázsiai kontinensen. Az ausztráliai, újzélandi és amerikai szerződés például kihagyta Angliát, mert Amerika nem akart támadás esetében automatikusan az angol gyarmatok védelmére kelni. Ma azonban a kollektív biztonsági szerződés értelmében Amerika az egész szóbanforgó terület biztosítására kötelezte magát, amennyiben szabad keze van a cselekvésre. A manilai egyezmény ezt a feladatot szolgálta és habár pontjai nem fektetnek le előre meghatározott kötelezettségeket és nem biztosítanak automatikus védelmi rendszert, de megalapozzák az együttműködés kötelékeit. A szerződés ugyancsak megadja a lehetőséget a többi államoknak, hogy a védelmi közösségbe bekapcsolódjanak. Akármilyen gyenge pontjai is legyenek a manilai egyezménynek, jelentősége még is nagy mert megadja az alkalmat a közösség önvédelmének a biztosítására. Összefoglalva, a szabad világ közös frontja két alapkövön nyugszik. Az egyik a NATO, ami Nyugateurópát vonja össze és a közép- és középkeleti hatalmakat is érdekkörébe hozza. A másik a manilai egyezmény, ami nem olyan határozott formában ugyan, de mégis csak bizonyos érdekközösséget képvisel. A kettő az amerikai államok organizációjával együtt a földgömböt átérő védelmi vonalat teremt, ami bizonyítja azt, hogy a szabad világ megvédése csak együttes erővel lehetséges. Ez a szövetség csakis akkor tud működni és eredményeket elérni, ha a nemzeti elfogultság és nacionálista törekvések helyett a szuverén államok az együttműködésben találják meg a béke és a jólét biztosítását. Sir Alfred Mackinder, híres geopolitikus szerint a világ stratégiailag legfontosabb területe az eurázsiai “heartland”. Aki ezt a részt uralja, az uralja a szigetcsoportokat. Aki pedig a szigetcsoportokat uralja, azé a világ. Ennek a megvalósítása az oroszok módjában áll. Az egyetlen dolog, ami őket ebben meg tudja akadályozni, egy erős és öntudatos világközösség, amely felismerte az idők parancsát, hogy a jövő a világ egységének a megteremtésétől függ. Választások az Egyesült Államokban November 2.-án általános választásokat tartottak az Egyesült Államokban. Többek között az egész képviselőház, valamint a szenátus egyharmada került a szavazók elé. A szavazók száma felülmúlt minden várakozást és meghazudtolta azt a jóslatot, hogy egy általános “választási undor” vissza fogja tartani az embereket az urnáktól. Eddigi jelentések szerint több, mint 41 millió szavazatot adtak le, ami olyan években, amikor nem választanak elnököt, ritkaságszámba megy. Az immár történelminek mondható irányzatnak megfelelően az ellenzéki párt vitte el a szavazatok többségét. A képviselőházba 29 főnyi többséggel kerültek vissza a demokraták, míg a szenátusban csak egyetlen szavazati többségei rendelkeznek, ha a két évvel ezelőtt republikánusból függetlenné vált Morse szenátor beváltja ígéretét és melletük szavaz. Marton András ÚJ MAGYAR ÚT — 482 —