Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
ÚJ MAGYAR ÚT ban sokkal jobb megélhetési viszonyokat nyújtanak. így ez a többszázezer kilépő magyar paraszt az ellenállásnak, a szabadság melletti nyílt színvallásnak olyan példáját nyújtotta, aminek nemcsak ebben a szokottnál is gyávább korban nehéz mását találni. És ezzel még nem is értek véget ennek az új “fordulat évének” drámai eseményei. A magyar parasztság, amely az év drámáját többéves parasztsztrájkkal, — ezzel a Kisgazdapárt 1945. augusztus húszadikán tartott nagyválasztmányi ülésén meghirdetett hathatós fegyverrel indította útjára, az ősszel újra félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy a rezsim intézkedéseit nem fogadja el, az engedményekkel nincs kielégítve. Elégedetlenségét ezúttal is a sztrájk csavarjának megszorításával nyílvánította ki. A becslések eltérőek: svájci adat szerint egy millió hatszázezer, amerikai adat szerint két és fél millió hold maradt parlagon. Az idei kenyérellátás is biztosítatlan. így hát érthető, hogy a jövő évi kilátásoknak ez a drasztikus romlása a rezsimet még inkább megrendítette. Október végére szükségesnek látták újra nyíltan foglalkozni a helyzettel. Ezúttal Rákosi már nem a népét, hanem a pártot kárpálta és azóta egyik nyilatkozat a másikat éri. Mindegyik azt mutatja, hogy a rezsim baljóslatú sejtelmekkel van tele. Most már jóvá szeretnék tenni a kolchozokból kilépők megrövidítését is. Új intézkedésekkel sietnek az egyénileg gazdálkodó parasztok segítségére. De minden újabb lépésnél meg kell küzdeniök a párt dogmatikusainak ellenzésével. A párt nyilvánvalóan nem tud megegyezésre jutni a követendő politika tekintetében. A megoszlás mély és súlyos. Ezúttal még az eddig kínosan betartott alkotmányos formaságoknak sem tudtak eleget tenni. 1953. valóban “fordulat éve” volt. Nagy győzelmet hozott a magyar nemzet színeiben bajvívó parasztságnak, abban a legtalálóbban talán hideg polgárháborúnak nevezhető küzdelemben, amely a Duna-Tisza közén folyik. Hogy ez a győzelem döntő volt-e, azt csak a jövő mutathatja meg. De nagyságát, jelentőségét illetően nem lehet kétség. Elég csak a részleteredményekre tekinteni: a kommunisták kénytelenek voltak feladni az ötéves tervet, feladni a középosztály ellen foganatosított embertelen rendszabályok nagyrészét, eltűrni a kolchozrendszer presztizsmaradványainak végleges elvesztését. Nem egyszer, de egy éven belül kétszer is Kanosszát járni. És ami a legfontosabb: ez a vereségsorozat — a kommunisták magyarországi működése során elsőízben — a párt úgyszólván teljesen leplezetlen megoszlására vezetett. Sohasem volt még annyira világos és kézzelfogható, hogy a kommunista rezsimet csak a nemzetközi helyzet tartja a helyén, hogy a nemzetközi helyzet kedvezőtlen fordulata esetén nem hogy tartósan, de még napokig sem tarthatná magát. Ennek a drámai küzdelemnek tragikus színt valóban csak a nemzetközi politika ad. A Nyugat magatartása az emlékező magyar gondolatait a XVI. század keserves korszakára: a cognaci ligára, a Franciaország elleni Habsburg-manőverekre, a véres és meddő vallásháborúkra fordítja. A vasfüggöny mögött küzdő népeknek hathatós segítségre van szüksége. Ennek a segítségnek halogatását, elmaradását nemcsak a rabnépek fogják keservesen megfizetni. Fodor Károly
