Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
FODOR: Vasfüggöny kommunista gyakorlatban teljesen ismeretlen nyíltsággal tárta fel a rendszer súlyos helyzetét. A válság, mint az a programbeszéd nyomán világossá lett, valóban az állam és a társadalmi élet legszélesebb síkját fogta át. Nagy Imre elismerte, hogy a válság főforrása kettős: egyrészt a mezőgazdaság érdekeinek teljes elhanyagolása és a mezőgazdaság természetével merőben ellentétes kollektivizálás erőszakolása, másrészt a jogbiztonság úgyszólván maradéktalan megszűnése. A kormány az intézkedések egész sorát jelentette be. Bejelentette a kollektivizálás szüneteltetését, bejelentette, hogy a parasztságnak módot adnak a kolchozokból való kilépésre. ígéretet tett a parasztságot nyomó legkirívóbb intézkedések, így az úgynevezett kuláklista megszüntetésére és a gazdasági könnyítések egész sorozatára. Még nagyobb jelentőségű lépéseket ígért a jogbiztonság helyreállítására. Hogy csak a konkrétabbakat említsük: amnesztia, a koncentrációs táborok megszüntetése, az ú. n. deportáltak szabad költözködési jogának biztosítása szerepeltek a hosszú listán. Nagy Imre beszédét országszerte óriási izgalom, — a falvakban pedig a kormány által egyáltalán nem várt azonnali akciók követték. A magyar parasztság levonta az új miniszterelnök beszédének gyakorlati következtetéseit: a parasztok azonnal hozzáláttak a kolchozok feloszlatásához. Ez a forradalmi megmozdulás, úgy látszik, komoly rémületet váltott ki a kommunisták között. A párt egyrésze csak most döbbent rá valóban, hogy a kormányprogramm végrehajtása a kollektivizálás eddigi eredményeinek teljes bukását és a kommunista ideológia következményeiben alig felmérhető nyilvánvaló vereségét vonja maga után. Rákosi személyesen lépett a porondra. Burkolt fenyegetésekkel tele beszédet mondott. A párt különleges csoportjait és a politikai rendőrséget ráeresztették a falvakra, hogy a rendet helyreállítsák és a terror eszközeivel biztosítsák a kolchozok fennmaradását. Egyidőre a kormány és a párt a legteljesebb zűrzavar és bizonytalanság képét nyújtotta. Bár kifelé a küzdelem a maga meztelenségében nem került nyilvánosságra, a párton belül az engedmények és a reform hívei és a dogmatikusok között elkeseredett harc indult meg. A tömegek nyomása azonban annyira erősnek bizonyult, hogy a kormány a belső bizonytalanság, a dogmatikus elemek heves tiltakozása, ellenakciói és szabotázsa ellenére is számos megígért engedményt életbe léptetett. Megkezdődött az amnesztia végrehajtása, számos internálótábort, köztük a talán leghírh,edtebb recskit is, feloszlatták. A deportáltak vagy legalább is nagy részük, ha némi korlátozással is, visszanyerték szabad költözködési jogukat. Hosszas várakozás és huzavona után megjelent a kolchozokból való kilépést szabályozó rendelet is. Ez a rendelet a kilépést rendkívül súlyos, szinte telj esíthetétlennek látszó feltételekhez kötötte. Ezen a ponton érte a kommunistákat a második súlyos meglepetés: a magyar paraszt a szinte teljesíthetetlennek látszó feltételek ellenére is a kilépés mellett döntött: a kolchoztagoknak több, mint negyven százaléka hagyta ott a kollektív gazdaságokat. Ott hagyta annak ellenére, hogy ez a drákói rendelkezések következtében valóban a nyomorba való lépést jelentette. Otthagyta annak ellenére, hogy a kormány a megmaradó kolhozokat az adó-, adósságelengedés és a készpénzjuttatások olyan tömegével halmozta el, hogy a kolhozok ezek után legalább az eddigiekhez képest való— 47 —
