Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
VASFÜGGÖNY “Fordulat éve?” Rákosi Mátyás a kommunista hatalomátvétel történetét elemezve 1947- et a “Fordulat Évének” nevezte el. Könnyen lehet, hogy a magyar szabadság újjászületésének történetírói néhány év múlva 1953-at fogják a “Fordulat Évének” nevezni. Ez ma csak remény, nem bizonyosság. Nem bizonyosság, mert a nemzetközi helyzet fejlődését éppen ebben a pillanatban tisztán előre látni nem lehet. Az azonban bizonyos, hogy 1954, január elsején az új év egy sok minden tekintetben megváltozott Magyarországra virradt reá. Baljóslatú jelek már az óév legelső napjain mutatkozni kezdtek. Véres tisztogatás árnyéka borult 1953. januárjában a Magyar Kommunista Pártra. A tisztogatás és a vér nem volt újság — annál nagyobb újság volt, hogy ezúttal a tisztogatás nem a szinte maradéktalanul kiirtott ú. n. magyar kommunistákat, nem is a középosztály imitt-amott még megtűrt maradványait, hanem —• ezúttal elsőízben — magukat a moszkovitákat látszott fenyegetni. Vass Zoltán hirtelenjében letűnt a közélet síkjáról, Péter Gábort és vele a titkos rendőrség vezetőségének túlnyomó részét letartóztatták. Nagy bizonytalanság lett úrrá a pártvezetőségben: szemmel láthatóan senki sem tudta, hogy a kommunista világot felrázó, nagy feltűnést keltő perek: a Slansky-ügy meg a moszkvai orvosok ügyének hullámai a budapesti moszkoviták soraiból kit vagy kiket sodornak magukkal. De még baljóslatúbb eseményekkel köszöntött be az óév gazdasági téren. Januárban, februárban az ötéves terv szempontjából éppen a legfontosabb területeken, így különösen a szénbányászatban a legnagyobb zavarok, kiesések és elmaradások mutatkoztak. De az év elejének nehézségeire még sötétebb árnyékot vetett a gazdasági propagandában bekövetkezett szinte szubtilis, de annál jelentőségteljesebb változás. 1952-őt a rezsim kezdettől kezdve az ötéves terv döntő esztendejének nevezte. 1952-ben a gazdaságpolitikai propaganda főjelszava éppen ez volt: 1952. az ötéves terv döntő esztendeje. 1953. januárjára 1952. leszállt a magas lóról, megszűnt döntő tervként szerepelni: bevonul a közönséges, robottal és éheztetéssel tele kommunista esztendők szürke sorába. És ami még feltűnőbb: a gazdasági propaganda 1953-at is jobbnak látta szerény, szürke, robotos, névtelen esztendőnek meghagyni. Szimpla esztendőnek, amely nem ígér se döntést, se fordulatot, se javulást! 1952-őt a kommunista propagandisták Macbeth-jóslata nem volt képes döntő évvé — legalább is pozitív értelemben véve döntő évvé — tenni. 1953-at azután az események a propagandisták bábáskodása nélkül is azzá tették. A feszültség és a bajok az év egész első felében többé-kevésbbé a felszín alatt maradtak: ebben segített Sztálin halála is, amely elég nagy és tartós izgalmat okozott ahhoz, hogy az egyre súlyosbodó válságot elfedje. A nyár közepére a válság megérett a kirohanásra. Kézzel foghatóvá, letagadhatatlanná a válságot Rákosi visszalépése és a kormányra lépő Nagy Imre július elején elhangzott programbeszéde tette. Ez a programbeszéd, melyet annak idején az Új Magyar Út hasábjain is ismertettünk, eddig a — 46
