Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-11-01 / 11-12. szám

kában. A tér körüli emeletes házak ablakaiból is fehér fény muzsikált elő mindenfelől és a távolabbi budai hegyek mintha óriási kivilágított karácsonyfák lettek volna sokezernyi gyertyácska ragyogó gyermekszemével. Mennyi öröm, mennyi szépség, — és mind a másé — gondolta magában Dénes Ady szavaival, óh, Végtelenség és az örömnek szolidaritása!

De oldalt, lenn, az Országház oromzatán lefetyelt a két otromba vörös zászló a parlament kapuja felett és egészen bevérezte közvetlen környezetét

Dénes visszament az íróasztalához, és most már útálattal, lázas boszszúsággal, kapkodva folytatta a túrkálást az előtte levő papírhalmazban. Éppen a Szabad Nép egyik karácsonyellenes cikke került kezébe, amelyet maga a terménybegyűjtési miniszter írt. Dénes olvasni kezdte. A miniszter megrója benne főleg a budapesti párttagozatokat, hogy “nem tanították ki eléggé a főváros népét a tudományos szocializmus jegyében a helyes marxista magatartásra”. A kellő készletek tartalékolása, beruházások, állami kölcsönök és az imperialisták elleni felkészülés helyett “most a pesti munkásság felzabálja saját jövőjét”. Kapitalista burzsoá-szokások megrögzött majmolója maradt. Pedig ő mint miniszter megtette a kötelességét. Intézkedett, hogy a motorizált terménybegyűjtési közegek a közeli napokban, sőt a hó elllenére se csökkentsék, sőt fokozzák tevékenységüket. Csapjanak rá a kulákokra vasvesszővel, mikor javában dúskálnak a karácsonyfák laatt. Azért nem jutott füstölt hús, de még bürke és csülök se a csepeli munkásság kocsonyájába, mivel a parasztság ilyenkor tobzódik az állam elől elrejtett javakban. A karácsonyfákon és az éjféli karácsonyi miséken több fagygyú és sztearin füstölög a semmibe, mint amennyit két hét' alatt tud az ország szállítani Oroszországba. Az oszályellenesség a városokban is megrohanta a boltokat. Egyszerre eltűnt (már három hete) az üzletekből az utolsó deka cukor is. Sőt most a szőllőcukor és méz is, hiába emeltük fel az árát. Eltűnt a dió, a mák, a fehér liszt, harmadnapja a burgonyaliszt is. Úgylátszik, — folytatja gúnyosan a miniszter — a pesti nép a Horthyfasizmus alatt nagyon rászokott a mákoskalács, dióspatkó és egyéb nyalánkságok burzsoá Ínyencségeire. Pedig példát vehetne az orosz munkásságról, amely a karácsonyi kötözősonka, sőt disznócsülkös kocsonya nélkül sem esik neki az állami erdőknek, nem pusztítja a nemzeti közvagyont, sőt most is, Sztálin születésnapjára, több mint 40 százalékos túlteljesítést ajánlott fel. Stb., stb.

Dénes dühösen fordított egyet. De akkor beleütközött a miskolci rendőrkapitányság jelentésébe. Sokfelé valóságos párharc fejlődött ki a határközegek és a karácsonyfacsempészek között, akik csapatostól szállítják szántalpakon az Ipoly, a Hernád, a Sajó és Bodrog befagyott jegén át a Felvidékről a karácsonyfákat, bár behozatali engedélyt senkinek sem adtak. A “bűnösöknek” csak kis százalékát tudták elfogni, mert a lakosság is támogatja őket. Sőt maguk az orosz katonák is házalnak karácsonyfákkal, amelyeket katonai teherautókon hoznak át a határon Kárpátaljáról is. Csatolja a balassagyarmati, egri és miskolci erdőigazgatóságok jelentéseit, amelyek megerősítik, hogy rendes vágási engedélyek híján a lakosság ott vágja a fákat, ahol találja. Orosz katonai autók pedig a csemetekerteket is legázolják és 3-4 éves fákkal megrakodva elrobognak. Senki sem mer

KARDOS: Karácsony a hó alatt

— 441 —