Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1-2. szám

CSERENYEY: Gondolatok a federációról

kai ellátott szaktanfolyamok és munkástelepek segítségével minden remény megvan a porbléma sikeres megoldására. Végeredményben ennek az egész rendszernek a sikere a szakszervezetek megnyerésétől függ és itten újabb nehézségek merülnek fel; hiszen köztudomású dolog, hogy az amerikai szakszervezetekkel ellentétben az európai munkás-szervezetek nem egy esetben ép a korszerű termelést akadályozó korlátozó intézkedésekhez ragaszkodnak. Véleményünk szerint ezen sokat lehetne segíteni azzal, hogy az egyes iparágakból kiválasztott szakszervezeti küldöttségek látogatnák meg — mint ahogy ez angol-amerikai vonatkozásban sikeresen meg is történt— a kiterjedt piacra dolgozó, végletekig specializált és maximális efficiensséggel dolgozó amerikai üzemeket. Bizosra vehető, hogy pár ilyen szakszervezeti látogatás után minden országon belül a szakszervezetek körében erős mozgalom indulna meg az amerikai módszerek alkalmazása mellett; aminek viszont az előfeltétele a sokmilliós egységes piac létezése. (Ilyen küldöttségek beszámolói alapján kellene az orosz uralom alól felszabaduló országok munkásságának döntenie a tekintetben is, hogy kívánja-e az államosításokat megváltoztatni és ha igen, hol és milyen mértékben. Sokkal egészségesebb döntést várhatunk az ily módon született határozatoktól, mint attól a vitától, ami egyes emigráns lapok hasábjain folyik pro és kontra e kérdés körül).

Lehetségesnek tűnik azonban az is, hogy a federációban résztvevő nemzetek részéről mutatkozó kölcsönös jóakarat mellett sem sikerül majd egyes államok krónikus munkanélküliségét teljesen eltüntetni azzal, hogy az egységes Európában is egy adott időpontban a munkaerőkínálat felül fogja múlni a keresetet. Erre az esetre való tekintettel a tengerentúlra való kivándorlás lehetőégét mintegy bizonsági szelepként nyitva kell hagyni. Ez természetesen elsősorban a befogadó tengerentúli államoktól függ, viszont e kérdés anyagi részének intézményes rendezésén, valamint a kölcsönös szolidaritás kifejezésén keresztül az európai nemzeteknek lesz módjukban az ehhez szükséges kedvező légkört megteremteniök.

Igen fontos követelmény a külügy és hadügy egységesítése. Ennek hiányában ugyanis a résztvevő államok állandó kísértésnek lennének kitéve, hogy a nemzetközi porondon esetleg egymással rivalizálva, vagy ami még rosszabb, egymás ellen fejlesszék saját haderejüket és külügyi szolgálatukat. Mindez nemcsak anyagi szempontból jelentene súlyos megterhelést (gondoljunk csak például arra, hogy mennyire irraconiális volt, amikor a Magyar Haditechnikai Intézet külön tankfajták konstruálásán fáradozott, amihez teljesen hiányoztak a tömeggyártási feltételek), hanem nemzetközi téren is állandó feszültségeket okozna. Az európai hadseregben szolgáló német és francia seregtestek együttműködése feloldhatná a német-francia ellentétet, de egy egymással rivalizáló külön német és francia hadsereg létezése könnyen újabb bonyodalmakat okozhat. Az már szakértőkre tartozó részletkérdés, hogy az egy nemzethez tartozó egységeket hadosztályig vagy hadtestig bezárólag állítsák fel. A lényeg az, hogy a felső vezetés, a vezérkar közös legyen, és hogy a felszerelés közös forrásokból jöjjön, azaz, hogy ne kísérletezzen minden állam külön-külön hadiiparral, ami a legtöbb esetben erőltetett autarkiás kísérletekhez és esztelen költekezéshe vezet; ami célját úgy sem éri el. A helyes út csakis az lehet, hogy az egyes tagállamok, pl.: Belgium, vagy Ausztria esetleg csak egy-egy vagy igen kis43 —