Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1-2. szám

CSERENYEY: Gondolatok a federációról kai ellátott szaktanfolyamok és munkástelepek segítségével minden remény megvan a porbléma sikeres megoldására. Végeredményben ennek az egész rendszernek a sikere a szakszervezetek megnyerésétől függ és itten újabb nehézségek merülnek fel; hiszen köztudomású dolog, hogy az amerikai szak­­szervezetekkel ellentétben az európai munkás-szervezetek nem egy eset­ben ép a korszerű termelést akadályozó korlátozó intézkedésekhez ragasz­kodnak. Véleményünk szerint ezen sokat lehetne segíteni azzal, hogy az egyes iparágakból kiválasztott szakszervezeti küldöttségek látogatnák meg — mint ahogy ez angol-amerikai vonatkozásban sikeresen meg is történt— a kiterjedt piacra dolgozó, végletekig specializált és maximális efficiensség­­gel dolgozó amerikai üzemeket. Bizosra vehető, hogy pár ilyen szakszer­vezeti látogatás után minden országon belül a szakszervezetek körében erős mozgalom indulna meg az amerikai módszerek alkalmazása mellett; aminek viszont az előfeltétele a sokmilliós egységes piac létezése. (Ilyen küldöttségek beszámolói alapján kellene az orosz uralom alól felszabaduló országok munkásságának döntenie a tekintetben is, hogy kívánja-e az álla­mosításokat megváltoztatni és ha igen, hol és milyen mértékben. Sokkal egészségesebb döntést várhatunk az ily módon született határozatoktól, mint attól a vitától, ami egyes emigráns lapok hasábjain folyik pro és kontra e kérdés körül). Lehetségesnek tűnik azonban az is, hogy a federációban résztvevő nem­zetek részéről mutatkozó kölcsönös jóakarat mellett sem sikerül majd egyes államok krónikus munkanélküliségét teljesen eltüntetni azzal, hogy az egységes Európában is egy adott időpontban a munkaerőkínálat felül fog­ja múlni a keresetet. Erre az esetre való tekintettel a tengerentúlra való kivándorlás lehetőégét mintegy bizonsági szelepként nyitva kell hagyni. Ez természetesen elsősorban a befogadó tengerentúli államoktól függ, viszont e kérdés anyagi részének intézményes rendezésén, valamint a kölcsönös szolidaritás kifejezésén keresztül az európai nemzeteknek lesz módjukban az ehhez szükséges kedvező légkört megteremteniök. Igen fontos követelmény a külügy és hadügy egységesítése. Ennek hiányában ugyanis a résztvevő államok állandó kísértésnek lennének kitéve, hogy a nemzetközi porondon esetleg egymással rivalizálva, vagy ami még rosszabb, egymás ellen fejlesszék saját haderejüket és külügyi szolgálatu­kat. Mindez nemcsak anyagi szempontból jelentene súlyos megterhelést (gondoljunk csak például arra, hogy mennyire irraconiális volt, amikor a Magyar Haditechnikai Intézet külön tankfajták konstruálásán fáradozott, a­­mihez teljesen hiányoztak a tömeggyártási feltételek), hanem nemzetközi téren is állandó feszültségeket okozna. Az európai hadseregben szolgáló német és francia seregtestek együttműködése feloldhatná a német-francia ellentétet, de egy egymással rivalizáló külön német és francia hadsereg lé­tezése könnyen újabb bonyodalmakat okozhat. Az már szakértőkre tartozó részletkérdés, hogy az egy nemzethez tartozó egységeket hadosztályig vagy hadtestig bezárólag állítsák fel. A lényeg az, hogy a felső vezetés, a ve­zérkar közös legyen, és hogy a felszerelés közös forrásokból jöjjön, azaz, hogy ne kísérletezzen minden állam külön-külön hadiiparral, ami a legtöbb esetben erőltetett autarkiás kísérletekhez és esztelen költekezéshe vezet; ami célját úgy sem éri el. A helyes út csakis az lehet, hogy az egyes tag­államok, pl.: Belgium, vagy Ausztria esetleg csak egy-egy vagy igen kis­43 —

Next

/
Thumbnails
Contents