Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9-10. szám

ben nem lehettek hitvallássá, habár műveik közben a halhatatlanság rangjára emelkedtek. Ha időnként kultúrforradalmár jampecek lábbal tipornak rajtuk vagy el akarják hallgatni örök értékeiket, a sír alól is kitörnek. Politikai programjuk’ felett azonban átcsapott a történelem hullámáradata. Visszavetődésük, egyéni életükben a “mélységek” felé való fejlődésük a retrográd irány látszatát vette fel. Főleg, mert nem tisztázták viszonyukat a tudomány, a technika, a progresszív polgárság és ipari munkásság, a modern sajtó: a nagyváros hatalmai felé. Ezekre méltán gyanakvással néztek, amit az hasonló ellenséges bánásmóddal viszonzott a gyakorlati élet terén. Ez egyik legfőbb oka politikai kudarcuknak.

A második nagy kisiklás: progresszív kollektívizmus

A felelőtlen liberálizmussal szemben a múlt század közepétől bírálatot gyakorló másik csoport képviselői nem voltak olyan nagy zsenik. Legfeljebb csak éleselméjű tehetségek, szívós akaratú intellektuellek, mint Fourier vagy Lassalle, Marx, Engels, később Lenin. Magyarországon Frankel Leótól a mai Révai Józsefig a baloldali szociálradikálizmus jerichói kürtösei a magyar várak, kastélyok, templomok és dómok körül nagy zenebonát csaptak. írásaik és izgató beszédeik sekélyek, de élesek. A sivár gyűlölet hideg szele csap ki belőlük. Kötetben összegyűjtve állandó kultúrforradalmi mozgósításban és örök készenlétben kell tartani az egész politikai rendőrséget, hogy sok millió példányban el lehessen terjeszteni őket a “nép” között. így sem lehaj. őket olvasni folytonos ásítás és állandó kényszer nélkül. (Zseniális írói magaslatra csak egyetlen egy jutott közülök: Zola Emil.)

Mégis mi okozta ezeknek az írásoknak mai átmeneti sikerét a világ egyik zónájában? íróik a felelőtlen, “anarchisztikus” polgári liberálizmus ellenében a saját kisiklott életükön keresztül annak a legújabb társadalmi rétegnek a lázát nagyították fel apokaliptikus méretekben, amelyet éppen a felelőtlen liberálizmus hanyagolt el. Az ipari proletáriátus a mai kommunista zónába eső országokban eredetileg nem alkotta a lakosságnak 5—15%-át sem. De viszont a modern élet gócpontjaiban, a városokban könnyebben volt mozgósítható válságok, vesztett háború után, mint a szétszórt településű parasztság. A kis, de ütőképes forradalmár-csoportok előnye azonkívül az volt, hogy vezetőik csaknem kivétel nélkül a polgárság hajótöröttjeiből kerültek ki. Ennek folytán a polgárság radikálisabb részének sokféle nyilt és titkos támogatásában részesültek. Sokszor pedig megtévesztették és paralizálták a polgárt. Történelmi tudatuk, akárcsak Homais patikus úré, a francia forradalom terroréveivel kezdődött, 1830. és 1848. barrikádjaiban folytatódott és a párisi kommünben elvégződött. Ami ez előtt vagy ezen kívül volt, az nem terhelte vakmerőségük kis batyuját. Viszont pozitív, igenlő állást foglaltak el két újabbkori nagyhatalom felé: a tudomány és technika felé. Míg a felelőtlen liberálizmus zseniális, de retrográd fejlődésű bírálói muzsik-kultuszuk, Szent Grál misztériumaik, neo-thomizmusuk, nemzeti orthodoxiájuk és folklorisztikus ős-mithológiáik kiásása közben fanyalogva néztek a modern élet nagyhatalmaira, addig Lenin a genfi könyvtárakban a “tudományos hadviselés” sztratégiai könyveit bújta, Ruskin esztétikája helyett. A tudomány és technika kézzelfogható eszközeit, Darwint és a gépfegyvert, később a

BARTH A: A szociális mély-liberálizmus világképe felé

— 397 —