Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9-10. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

Velük köszönt a két akó, mely együtt Kísért magyar hithirdetéseden,

S igéidet közös csokorba szedjük,

Hogy életünkben új virág legyen.

*

Halott magyar, kicsik barátja, Géza, Nem kell keresnem érthetőbb okot,

Elég, ha néma hantjaidra néz a Lelkem ma és zokog, zokog, zokog . . .

ZSOLTÁR

1954. SZEPTEMBER 26.-ÁRA

Minden idők egyik legnagyobb asszonya, édesanyám születésének hetvenedik évfordulójára.

1.

Ki hetven éve jött e vert világra,

Hogy abban éljen, űzve, védtelen,

A Vértanú, Kit átölelt a máglya,

Dicsértessék e drága reggelen.

Terüljön, áldva, Néki minden asztal,

Behíva minden elhagyott szegényt,

S mindenki teljen el derült malaszttal Az 0 szelíd kenyér szegeseként.

Csodás Személy, Kit évek óta nem léit Futó jelekbe fásuló szemem,

Mohón fonódik éhes életem Rád,

Beléd fogódzva szenvedésemen.

A gondokat dacom lemondva rója,

Keservem ölne, hogyha szítanám •—

Te vagy valóm kibontakoztató ja,

Te csendesítsz, Örök Remény, Anyám!

2.

Hitek, kihunytok, álmok, elsuhantok.

Szerelmem él, de hült helyét lelem.

Emlékeim, magukba rogyva, hantok,

S a homlokomra lép a félelem.

— 334 —