Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
ÚJ MAGYAR ÚT hasonló helyzetek és adottságok közepette. Az író finom érzékkel tapogatja ki emberi gyengéiket vagy erényeiket és helyezi bele őket a könyv történésébe és ezen keresztül a korba, mely szülte őket és melylyel együtt el is fognak tűnni. A könyv előszavában foglalta öszsze Zathureczky Gyula legpregnánsabban mindazt, amit talán leginkább könyve pozitívumának nevezhetnénk: a tanúságot, amelyre az átélt élmények rávezették. Amikor a könyvet befejeztem, mégegyszer fellapoztam ezt az előszót. Újra elolvastam — és még most is fülembe cseng egyik mondata: “Az utat írtam le, amelyen mindenkinek végig kell mennie, míg elérkezik a mosolyhoz, amely megadja az emberi élet igazi értelmét.” Mert itt fordul a szerző a fiatal nemzedék felé. Igaz, jól tudjuk, hogy az úton valóban mindenkinek magának kell végigmennie, de az író megmutatta, hogy az útnak célja és értelme van és hogy az úton sohasem vagyunk egyedül. M. J. Balázs Béla: A KLERIKÁLIS REAKCIÓ SZEREPE A HORTHY-FASIZMUS URALOMRA JUTÁSÁBAN ÉS KONSZOLIDÁLÁSÁBAN Szikra, Budapest, 1954. 71. old. A Szovjetúnió és a népi demokratikus országok történészeinek bevonásával rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia s a Magyar Történelmi Társulat a budapesti magyar történész kongreszust 1953. júniusában. Ez a nemeztközi seregszemle fordulópontot jelent a Vasfüggöny mögötti népek kultúrális együttműködésében. Ezen a kongreszszuson fogadták el egyhangúlag a történettudomány területén kidolgozandó közelebbi és távolabbi közös feladatok tervezetét, melynek 8. pontja így hangzik: “A burzsoázia által az első és második világháború idején kifejtett népellenes és soviniszta politika leleplezése.” Ehhez a ponthoz tartozik az egyházak ügye. A magyar egyháztörténeti események “átértékelésében” minden valamirevaló történésznek részt kell vennie. A pálmát, e téren, Andics Erzsébet, Léderer Emma és Révai József vitték el, hogy csak a fontosabbakat említsük. Az egyházak első világháború utáni szerepének ismertetését a kisebb művetségű Orbán Sándorra és Balázs Bélára bízták, akik közírói színvonalon kezelik a kérdést. Balázs Béla kiindulópontja és végkövetkeztetése ugyanaz: “A klerikális reakció ma az amerikai imperializmus egyik legveszedelmesebb ügynöksége, a Szovjetúnió, a népi demokratikus orságok és a világ minden haladó mozgalmának ádáz ellensége”. (5). Az 1953-as budapesti történész kongresszus óta nyíltan kimondják azt, amit ezelőtt csak sejtetni engedtek: “A klerikális reakció elleni harcot azonban nem szabad leszűkíteni az áruló katolikus főpapok elleni harcra. A protestáns és zsidó klerikális reakció is jelentős szerepet töltött és tölt be ma is népünk megátakodott ellenségeinek táborában.” (6). Vagy pedig: “Horthy megválasztását egyébként a protestáns és zsidó klerikális reakció is lelkesen üdvözölte” (14). Ezekből kitűnik, hogy a kommunizmusnak a küönböző felekezetekkel szemben látszólag más-más színben alkalmazott politikája végső soron nem elvi, hanem csupán taktikai, menetrendi kérdés. — 312
