Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
KÖNYVSZEMLE Zathureczky Gyula: AZ ÚTON VÉGIG KELL MENNI (Anonymus, Róma) A magyar írás fájának számkivetésbe nőtt ágán eddig ismeretlen ízű, másfajta gyümölcs terem. A sokasodó eszendők termése lassan kezdi mutatni ennek az új, másfajta írásnak szellemi arculatát. Nagy része tele van ellentmondással, keserűséggel és bánattal — mint ahogy a lepergett eszendők is jobbadán csak ezt hoztak számunkra. A külsőleg elveszett, de a lelkekben továbbélő haza, a kor és az egyén problémavilága más, új szemszögben jelentkezik azokban a kötetekben, amelyeket a szabad világban is valójában hontalan író tesz le az egész földgömbre szétszórt ugyancsak bújdosó olvasóközönsége asztalára. A nemzedékek egy emberöltő alatt csak lassan váltják egymást; még itt vannak az idősebbek, akik ismerték a múltat és abban élnek, de még nem nőtt fel eléggé egy új nemzedék, amelynek írásában magyarsága mellett ott élne a befogadó új haza élménye. Zathureczky Gyula könyvének elolvasása után valahogy úgy éreztem, hogy itt valaki két nemzedék mesgyéjén áll. Megjárta az élet útját, megtanulta, hogy az úton végig kell menni, azt is megtanulta azonban, hogy az útnak hová kell vezetnie. Szenvedések és megaláztatások közepette tanulta meg, de könyvében mindnyájunknak kezébe adja az igaz szenvedés igazgyöngy-gyümölcsét: a megbocsájtást és szeretetet. Éppen ma, amikor nemcsak a világ hatalmasai állnak szemben egymással, hanem emigrációba szakadt magyarságunk kisebb körében is megosztottság, széthúzás és elfogultság az úr, kétszeres öröm olyan könyvvel találkozni, amely egy szenvedésben megtisztult lélek vallomása. Bizonyos, hogy Zathureczky Gyulával együtt más százezrek is átélték a második világháború utáni orosz hadifogolysors minden kínját és borzalmát. Öértük is szól ez a könyv, amikor higgadt nyugalommal, szinte az orvos górcsövén keresztül nézve írja le az orosz hadifogoly sorsát Ezáltal válik a könyv dokumentummá, a maga tárgyilagosságában is égő vádirattá. Kétségtelenül nagy érdeme a könyvnek, hogy egy eljövendő igazságszolgáltatás számára lefektette a bennefoglalt adatokat. Ami azonban ennél megindítóbb és elgondolkoztatóbb, az a szerző egyéni beállítottsága, akiben nemcsak az orvos tárgyilagossága, de a valóban hívő ember alázata és megbocsájtása is megszólal. A könyv egyetlen sorában sincs elfogultság, gyűlölet, vagy számonkérés. És itt találtam meg a szerző írói érzékének érvényesülését is, aki érzi, hogy a beszámoló a maga meztelen valóságában éppen elég érthető szavakkal szól és ezért meri megmutatni az események mögött a másik oldalon is az embert. Az olvasó szeme előtt ott vonul el az orosz katona, a politikai tiszt, de ott vonul el az orosz nép egy-egy kiragadott alakja is, akit a hadifogoly majdnem testvérének érez a szenvedésben. A könyv egyes szereplői alapjában véve mind típusok, megtalálhatók voltak mindenütt 311 —
