Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
NAGY: A villamos Hja, így jár, aki jótékonykodni akar, amikor magának sincsen semmije... Lám, így is végzó'dhetnék a történet. Sokan kárörvendően nevetnének a szentimentális, puhaszívű Burrensen, és nevetnének azon, hogy az öreg milliomos tíz dollárt kapott ajándékba... Mert a szentimentális ember ma már nevetséges, mert a káröröm a legszebb öröm, s mert az emeberek általában jót mulatnak azon, aki póruljárt... Ezért írnak olyan sok történetet, anekdotát és tréfát, amiben valaki póruljár. Ezért szeretik az emberek a Stan és Pan filmeket. Én azonban nem szeretem az ilyen történeteket. Mert hamisak. Befejeződnek ott, ahol a történet igazában elkezdődik. Az én történetem is tovább tart: Két hét elteltével jólöltözött úr kereste fel Burrenst. Fehér borítékot nyújtott át a fiatalembernek, s közölte, hogy őt X báró, a neves iparmágnás küldte. A levélben ez állt: “Múltkori találkozásunk után festő barátjától megtudtam élete körülményeit és hallottam, hogy házasodni készül. Barátja azt is elmesélte, milyen nehézségekkel kell megküzdenie célja érdekében. Ezért engedje meg, hogy jövője megalapításához a mellékelt összeggel hozzájáruljak. Sok boldogságot.” A borítékban csekk volt, amely tízezer dollárról szólt. Az esküvőn a festő és a milliomos vállalták a násznagy szerepét. Úgy is nevezhetném ezt a történetet: A példás milliomos. Aki megállt a nyílt pályán, hogy felvegye a lemaradt útast... Nos, már megint összekeverem a dolgot a villamossal... A legtöbb ember akkor fölényes, rosszindulatú és kevély, ha gyengének érzi magát. Magatartása palástolja saját belső nyugalmát, tiszta életszemléletét és egyensúlyát. A rosszindulatú ember talán szükséget szenved valamiben, gondjai vannak... Ezért olyan nehéz megértenünk és helyesen megítélnünk egymást. Mindannyian a saját két szemünkkel látjuk a világot, eszünkbe sem jut egy pillantást vetni a mások érzéseibe, gondolataiba. A nagy tragédiák is többnyire félreértéseken alapulnak. A gyilkosságoknak rendszerint szomorú, ismeretlen és mély hátterük van... Ha úgy ismernénk őket, mint magunkat; akkor ugyanolyan enyhe mértékkel ítélnénk felettük, mint amilyen enyhén önmagunk felett ítélünk. Ha ismernénk rejtett érzéseiket, akkor nem tudnánk haragudni rájuk... Egy kisfiú kerékpárjával át akart haladni a forgalmas téren. A kavarodás megzavarta; belerohant a szembejövő biciklistába... Ki volt a hibás? Nem lehetett látni. Valószínűleg a gyerek. A — 309 —
