Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
állapotokhoz képest is, amelyek a maguk borzalmasan vajúdó, bizonytalan formái között csupán átmeneti jellegűek. Ezekből kiindulva, de ezek befolyásától mentesen kell keresnünk az eljövendőket. Nem áll az a tétel, hogy ha a nyugati világ “győz”, visszaáll a régi, kapitalistának nevezett gazdasági és társadalmi rend, s az U. S. A. és a nyugatiak el tudják fogadtatni a maguk rendszerét a föld másik felével. De nem áll az ellenkező tétel sem, hogy a szovjet győzelem esetén a kommunisták rá tudják kényszeríteni a maguk rendszerét az egész földre. Ma már a gondolkozó és szenvedő ember túlvan ezeken, s ha nem is tudja, de sejti, hogy itt egy új világ van kialakulóban. Hogy milyen lesz ez az új, azt ma pontosan kijelölni nem lehet. Egy bizonyos, hogy annak nagy küzdelme lesz mind az egyik, mind a másik, ma meglévő világgal. Ahhoz, hogy pontosabban meg lehessen tervezni az új magyar ipari, s mondjuk általánosságban gazdasági rendet, ismernünk kellene az eljövendő idők körvonalait. Jövőbe kellene látnunk. Az U. S. A. gazdasági vonalon már hozzákezdett a nagyvonalú előretervezéshez. Az ő “gondolkozó gépei”, a gazdasági és nemzeti jövőt kutató metódusai ma már a komoly valóság területén mozognak. Ha egy nagyipari vállalat, mint például Du Pont Wilmingtonban, ötven-hatvan évre előre tervez, s fel meri írni kutató laboratóriumainak egyes osztályaira az elkövetkező évcsoportokat (pl. egyik laboratóriuma bejárója felett olvasható: “A. D. 2000”, az Úrnak kétezredik éve), ahol azoknak az éveknek az iparcikkeit, találmányait kutatják és állítják össze; vagy ha a washingtoni “National Bureau of Standards Eastern Automatic Computer-re” (SEAC-ra) gondolunk, mely az állami élet terén hasonló kutatást végez, úgy be kell látnunk, olyan kor felé közeledünk, mely a maitól teljesen kölönbözik. Vagy ha a Manhattantól északnyugatra fekvő, ma még eléggé ismeretlen kis városkára, Endicott-ra, s az ott lévő, irodai gépeket előállító gyár szellemi vezérének, Thomas Watson-nak a munkájára gondolunk, mely a munkaadó és munkás egymáshoz való viszonyába egészen új gondolatokat hozott be, akkor nem tagadhatjuk azt az érzést, hogy ezen a vonalon is forradalmi újításokat sejtünk. Nekünk, szegény magyaroknak, európaiaknak nincsenek ilyen nagyszerű, “jövőbelátó” mechanizmusaink, nincs meg a lehetőségünk, és a saját statisztikai adatainkhoz sem juthatunk hozzá, hogy ilyen irányú nyugodt tudományos kutatómunkát folytathassunk; így inkább a sokat megpróbált érzéseinkre vagyunk útalva, s ha ezekhez, s nem egy jövőbe néző géphez intézzük a kérdést, hogy milyennek kell elképzelnünk a jövő társadalmi és gazdasági rendjét, úgy egyszerűen azt felelhetjük: olyannak, mely az embert önmagához közelebb hozza. A társadalmi osztályok között meg kell szűntetni a nagy különbségeket, a gazdasági életben fel kell oldani a nagy ellentétet a tőke és a munka között. Úgy, ahogy a most ellenséges országok között a határokat “spiritualizálni” lesznek kénytelenek, ép úgy az elválasztó éles határvonalat a munkás és munkaadó kapcsolatában meg kell szűntetni, vagy legalábbis “spiritualizálni” kell. Nem az egymás elleni harc lesz az élet rendszere, hanem a közös munka az általános életnívó emelése céljából. S amikor el kell tűnnie a kizsákmányoló és az embert csak mint tárgyat ÚJ MAGYAR ÚT — 304 —
