Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
megszerzése a Balti-tenger ellenőrzését, a Skagerrak-Kattegatt-szoros jelentőségének erős csökkentését tette lehetővé. Ha gondosan megvizsgáljuk az előbbiekben felsoroltakat, az aktív defenzív hadviselésről mondottakat és végül azokat az eseményeket, melyeknek kézzelfogható eredményei ma még nincsenek — afrikai, egyiptomi stb. megmozdulások, — de szervesen beleilleszthetők a Szovjet akcióinak általános irányába, mindinkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az a terület, melyet a Szovjet, mint egyedüli hadszínteret kíván meghagyni: —- Európa! Miért Európa? Mindaddig, míg a Szovjet nem tudja biztosítani uralmát az eurázsiai térség felett, földrajzi fekvésénél fogva az úgynevezett “belső körön” helyezkedik el. A belső körön levő hadviselő fél számára pedig — defenzív hadviselés esetén — elengedhetetlen követelmény egy oly fejlett közlekedési lehetőség, mely a haderő zömének gyors és bármely irányban történő átcsoportosítását biztosítani tudja. — A Szovjet egész területének határa Murmanszktól Kamcsatkáig, nem számítva az északi sark felé eső részt, megközelítőleg 34,000 km. és első pillanatra megállapítható, hogy a szükséges követelményeknek egyáltalán nem felel meg, sőt igen alkalmas erői szétforgácsolására. összehasonlítva Nyugat és a Szovjet erőit, a következő eredményt kaphatjuk: fölényes szárazföldi-, egyenértékű légi-, gyengébb tengeri haderő a Szovjetnél, fölényes tengeri-, egyenértékű légi-, és gyengébb szárazföldi haderő Nyugatnál, ami nagyjában egyensúlyi helyzetet jelent. Ha a Szovjetúnió teljes területén volna kénytelen háborút viselni, úgy Nyugat fölényes tengeri hadereje teljes hatásában érvényesülhetne s a szovjet erők szétforgácsolásával megszüntethetné annak szárazföldi fölényét. A belső kör európai szakasza azonban, mely Murmanszktól Asztrachánig terjed és az Uraira, mint átmérőre támaszkodik, egy mindössze cca 7,000 km. kerületű, nagyjában szabályos félkör és olyan nagyszabású, minden követelményt kielégítő hadszínteret alkot, ahol a Szovjet — fölényes szárazföldi erői birtokában — úgyszólván biztos győzelmet arathat ellenfelén. Egy, — Varsó-Szmolenszk-Kiev térségben összpontosított zöm e félkört bármely irányból és bármilyen meglepetéssel és támadással szemben elsöprő túlsúlyt képes alkotni, eltekintve attól, hogy a Szovjet előbbiekben említett háborús eredményei folytán Nyugatnak mindössze egyetlen komoly támadási irány áll rendelkezésére Lübeck-Drezda vonalában. E- mellett Nyugat fölényes flottája hatását egyáltalán nem érvényesítheti s így a mérleg már eleve a Szovjet javára billen. Az európai közvélemény és sajtó nagyrésze hosszú éveken keresztül rettegett Európa lerohanásának lehetőségétől, nem kis károkat okozva politikai vonalon s végül is a nyugati hadvezetőség volt kénytelen közbelépni és kijelenteni: az Európában levő erők ma már fel tudják tartóztatni a Szovjet esetleges támadását. Ez azonban aligha valószínű, az igazság sokkal inkább az, hogy a Szovjetnek semmi szándékában nincs és nem is volt sohasem e lépést megtenni. Véleményem szerint ehhez elvesztette az alkalmas pillanatot; ezt a Szovjet már régen, talán 1947-48-ban megtehette volna nagyobb kockázat nélkül, azonban ma, — vagy akár 1950-től kezdve az elmúlt években — tiszta öngyilkosságot jelentene Számára. Igaz ugyan, hogy Európa lerohanásával ki tudná kapcsolni az ébredező német erőket, Nyugateurópa jelentős hadiiparát, de sem egyiket, sem a másikat a maga számára CSEGEZY: A III. világháború előkészítése — 291 —
