Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-07-01 / 7-8. szám

egyre erősbödő pergőtűzébe. Rákosi Mátyás, Moszkva magyarnyelvű szócsöve, a Magyar Dolgozók Pártja harmadik országos kongresszusán, 1954. május 24-én, kemény bírálatban részesítette a magyar filozófusokat és kijelölte számukra a további feladatokat. Rákosi szerint a hazai filozófusok negatív munkát végeznek, mert figyelmük csupán az elmúlt idők reakciós nyugati filozófusainak bírálatára terjed ki, de könnyedén elsiklanak a nyugati imperializmus filozófiája mellett, azzal a megokolással, hogy ez az irány nem termelt ki magából nagy egyéniségeket, akiknek munkásságával érdemes lenne foglalkozni. A továbbiakban vegyük szem ügyre közelebbről, hogy a Rákosi-bírálta filozófiai fejlődésének melyek az alapkérdései Magyarországon.

Ha a szovjet-magyar összefüggéseket kutatjuk, lehetetlen észre nem vennünk a szerves kapcsolatot Rákosi Mátyás kritikája és Zsdanov szovjet kultúrdiktátornak 1947.-ben mondott szavai között: “egyes filozófusaink félnek kipróbálni erejüket az új kérdéseken, a jelenkor kérdésein, azoknak a feladatoknak a megoldásán, amelyeket nap mint nap a filozófia elé tűz a gyakorlati élet, s amelyekre a filozófia köteles választ adni”.D A politikus kritikája következtében a tépelődő tartózkodást harcos aktivitás váltotta fel. A kvantumelmélet értékelésétől kezdve a vallásos világnézet gúnyos kritikájáig széles fronton kényszerülnek megszólalni a Szovjetúnió s a leigázott népek filozófusai. Nem az értelem fénye és a tudományos kísérletek, hanem egyedül a politikai cél határozza meg ennek a bölcseletnek a megjelenési formáit az élet és tudomány minden területén.

Ismeretelmélet — logika — lélektan

A megismerés forrása, tárgya és lehetőségei, vagyis az ismeretelmélet alapvető kérdéseiben tűnik ki elsősorban, hogy a dialektikai materiálizmus olcsó szemfényvesztés. Ez a módszertani elv tulajdonképpen megtorpan az érzéki észrevevések határainál s a filozófia deduktív módszerével elért eredményeket, azaz az okoknak a csökkentését egy végső, önmagában létező okra, nem képes beteg, vöröshályogos szemével észrevenni. A bolseviki filozófia a tiszta, spekulatív módszerrel s a képzelőerő színes képeivel csupán akkor él, midőn a kommunista jövő erősen túlzott ábrázolásával iparkodik figyelmünket a jelen sivárságáról elterelni. Ez a téves szemlélet a legkirívóbb hibaforrása a szovjet gondolkodásnak, mely az ismeretelmélet területéről elvezet minket a logika, a helytelen következtetések világába. Ez az a terület, ahol a dialektikai materiálizmus teljesen kiforgatható gyökereiből. Két helytelen következtetési formával találkoztam a leggyakrabban. Az egyiket latin kifejezéssel így nevezhetnék el: nulla causa ut causa (nem ok, mint ok). Például: a 48-49-es szabadságharc igazi oka a kommunisták szerint az osztályharc, a materiálizmus volt. Természetes, hogy e téves alapból eredő valamennyi következtetésük aztán helytelen eredményekre vezet és legfeljebb csak részigazságokra juthatunk, mert a valódi okok egyikét, a nacionalizmust, teljesen elhanyagolják. Logikai kisiklásuk másik állomása a “false generalization,” (téves általánosítás). Követem a kommunista módszert és a mindennapi életből veszem a példát a téves általánosításra. Például, a kommunisták azt állítják, hogy a vörös paradicsomban jólét van. Ennek a megállapításnak

1) Idézi Tamás György: Szemle a szovjet filozófia kérdéseiről c. cikkében. Filozófiai Évkönyv, Bp, I. évf. 1952, 505. old.

WAGNER: A szovjet filozófia kérdései Magyarországon

275 —