Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
WAGNER FERENC A szovjet filozófia kérdései Magyarországon Az alacsonyrendű érzelmekre építő szovjet bölcseleti gondolkozás elemzése kitűnő példát nyújt a szellem és táj történeti összefüggéseire. A végtelen orosz térségeken szétszórt különfajú népek összetartása, mind a mai napig, csak fegyveres diktatúrával volt lehetséges. Az államhatalom csak olyan kulturális mozgalom támogatásával foglalkozott, mely létét és fennmaradását a diktatúrának köszönhette. Ebben, a szellem szabad szárnyalását megkötő, demokrácia-ellenes folyamatban 1917. őszén lényeges változtatás történt. Az Októberi Forradalom óta ugyanis már nyílt sisakkal küzd a központi hatalom a szellem, a gondolkozás politikai megrendszabályozásáért. Ma már elegendő történelmi távlattal rendelkezünk ahhoz, hogy a bolseviki forradalom kultúrfilozófiai értékelését elvégezzük. Véleményem szerint az alapvető bírálati elv nem lehet más, mint annak felismerése, hogy az Októberi Forradalomban vált a kultúrterror szervezetté és intézményessé, ott lett a kultúrateremtés és terjesztés folyamatából rendészeti és közigazgatási kérdés, álnéven pedig propaganda-ügy, mely fegyveres erő, megtévesztő politikai agitálás nélkül sohasem tudott volna kilépni szűkreszabott medréből. Ennek a megállapításnak érvényéből mit sem von le az a tény, hogy a szovjet államhatárokon kívül akadtak nyugati szellemi emberek, köztük a “Magyarország felfedezése” megtévesztő cégér mögé bújt falukutatóink egy része, akiknek névsorában ott ékeskedik a magyar népi demokrácia nem egy tartóoszlopának a neve: Erdei Ferenc (Futóhomok), Ortutay Gyula, Darvas József, Veres Péter, s talán nem tévedek, ha idesorolom Féja Gézát is, akinek életműve, a Viharsarok, elsőízben vert fel széles hullámokat, s indított el “A száműzött Rákóczihoz” hasonló vitát a marxizmustól irtózó magyar közvéleményben. Működésük fölött már régen elült a vita. Megítélésükben már nem játszanak szerepet izzó szenvedélyek, pedig egyre inkább kétségtelen, hogy ez a kisded előcsapat indította el az első marxista támadást, persze burkolt formában, a magyar történeti múlt ellen. Műveikben az anyag primátusa a szellem fölött, valamint az osztályharc marxista értelmezése hasonló módon domborodott ki, mint akkor még csak távolról ismert szovjet mestereiknél. Ma már, s ezt ők is érzik, túlhaladott álláspontot jelentenek, s az előfutárok szerepét átvették a Moszkvából jött “beérkezettek”. A világháborút követő szovjet megszállás katonai, később gazdasági, politikai, végül aztán kutúrális hódítást jelentett. Más szóval, a fejlődés üteme kezdetben inkább gazdasági téren vált érzékelhetővé, majd a különböző tisztogatási műveletek elvégzése után kibontakozik a politikai átalakulás folyamata, s csak 1948. után vette kezdetét a kulturális forradalom néven ismert kísérlet a nyugati gondolkozás és a magyar hagyományok kiirtására. Elsőnek a politikai irodalom került sorra (Révai József, Rákosi Mátyás), nyomon követte a szépirodalom (Révai József, Lukács György), néhány év óta a történettudomány a kísérleti alany, míg a filozófia éppen e napokban került bele a kommunista ideológia 274 —
