Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
ÚJ MAGYAR ÚT ról, életünk apró feláldozásairól van szó. Példát adtál mindnyájunknak, hogyan lehet és kell, beteg testtel is örömmel és katonásan masírozni, életünket nem kímélve, testünkön uralkodva az engedelmesség útján. Igaz polgár, igaz magyar voltál. Amikor szent egyoldalúsággal minden erődet fajtád, nemzeted szolgálatába állítottad, akkor nemcsak a hazaszeretet parancsát teljesítetted, nemcsak a nacionalizmus vastörvényének engedelmeskedtél, nem is valami modern népi politikát csináltál, hanem határozottan Uradnak és Evangéliumának parancsát hajtottad végre, hiszen maga az Úr Jézus mondotta: “Elsősorban Izrael eltévedt juhaihoz küldettem.” Mint lelkipásztor te is először magyar népednek a vihar által a világ négy tájára szétszórt juhait vetted gondozásba. S mert tudtad, hogy ezek a viharvert, tüskeszaggatott juhok nem lehetnek mindjárt kezes bárányok, sokszor nyakasak, engedetlenek, akik a magok útján akarnak járni, bár sokszor hálátlanok, igaztalanok voltak veled szemben, te nemcsak megértetted őket, hanem meg is bocsátottál nekik, nemcsak feledted a sérelmeket, hanem el is feledted azokat. Milyen emberien, keresztyénien tudtál magyar lenni. Bizony elmondhatjuk, hogy te is azok közé tartozol, akikre nem volt méltó ez a világ! De nemcsak a hívek lelkipásztorától, nemcsak a mindig megértő, segítő munkatárstól búcsúzunk, hanem vitéz Nagy Sándor Nemzetes úrtól is! Köszönjük neked, hogy amikor először a Dicsőség hullott le, azután a Korona, azután a Hatalom, azután a Kettős Kereszt s Hármas Halom, azután a Hit, azután a Remény s maradt a lefutott csillagzatok helyén a sötétség és csönd az égbolt peremén — s amikor ebben a sötétségben magunk is kezdtük hinni, hogy nem vagyunk egyébb, mint rút szibarita váz és magunk is segítettünk kongatni a halálharangot fajtánk felett, — akkor te megfogtad a kezünket és elvezettél bennünket a történelem előtti időkbe, Noé unokájához, Nimród úrhoz s reá mutatva, azt mondottad: tőle követeljétek fajtátok nemesi levelét. Elvezettél Nimród úr feleségéhez, Éne királynőhöz, hogy vele álmodjunk tovább a két vérerecskéről, amely az álomlátott ígéretes jóslat szerint, korszakokon átfolyva egykor majd körülöleli a földet s a beteljesedés boldog tengerében egyesül. Köszönjük, hogy Attila király világhatalmi koncepciójában, Árpád úr paizsra emelésében, a vérszerződésben, ezeréves történelmünk dicső bukásaiban is meg tudtad mutatni nekünk a magyar supremaciát. Köszönjük, hogy még kedvenc költőddel, Ady Endrével is perbeszálltál pesszimizmusa miatt és szembeszálltál mindig minden magyar faji, történelmi és erkölcsi pesszimizmussal és mindent legyőző erővel tudtad hirdetni a magyar melioritás igazságát. így adtad vissza hitünket önmagunkba és világmissziónkba! Isten kitüntető nagy feladatra méltatott, mikor magyar prófétává avatott téged. És kegyelemmel nézett le reád akkor is, amikor mint eldobott drága kő hevertél a Világ országútjának porában, mert lenyúlt érted, felemelt, a Krisztus vérével megmosott s azután odahelyezett1 fénylő csillagnak a Tejútra, a Hadak útjára, ahonnan, velünk együtt, olyan szívszakadva vártad Csaba királyfit szabadító vitézeivel együtt! Küzdelmeid és szenvedéseid után most már megpihentél s álmodni fogsz tovább a Feltámadás nagy napjáig. Legyen álmod édes, feltámadásod dicső! — 260 —
