Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
SZAKÁTS ISTVÁN Búcsúszavak a Magyar Szellemi Munkaközösség képviseletében A XX. század magyar emigrációjának modern Mikes Kelemenje a fejlett technika eszközeinek segítségével ma fájdalmas hírt röpített szét a világ minden részén szétszórt magyarok felé: Nagytiszteletű és Nemzetes vitéz Nagy Sándor, fejünk koronája a minden élők útján az örökkévalóságba távozott. — Lelked már a Kárpátok-kosEorúzta hazánk tájait járja, de drága lelked törékeny hordozóját, porhüvelyét hadd állítsuk meg még egy rövid búcsúzás erejéig. — Nehéz lenne egyenként felsorolni azokat, kiknek nevében itt állok, hogy gyarló szavakba öltöztessem érzelmeinket. Kiknek a nevében búcsúzom? Te, kedves jó Sándorunk mindnyájunké voltál s talán akkor járok legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, hogy az összmagyarság nevében búcsúzom Tőled, ki két marokkal szórtad szét lelked gazdag kincseit minden igaz ügy szolgálatában, ki mindig és mindenütt ott voltál, amikor és ahol magyar fajtád sok ezernyi problémájának megoldásán tárgyaltak és aki mindig a legelsők között cselekedtél. Búcsúzunk Tőled, a magyar embertől, fajtánk szerelmesétől, a magyarság fajának nagyszerű erdélyi hajtásától, ki magyaréi fogalmazott demokráciádat abban élted ki, hogy sohasem kérdezted: ki honnan jött? De mindenkinek gazdag útravalót adtál a jövendő útjára. — Magyar voltál, ki reális, ellentmondást nem tűrő tudományos felkészültségeddel és egy népmentő munkában eltelt élet gazdag tapasztalatai alapján bizonyítottad be fajtánk minden kultúrnépek élén járó voltát. — Magyar voltál, ki szóban, írásban és tetteidben vallottad egy magyar szintézis szükségességét. Magad írtad: “Mind a protestáns, mind a katolikus magyar egyképen magyar a maga módján, jellemében, érzület- és gondolat-világában, életfolytatásában egyaránt. Vagy ki tudná a magyarság testéből kitépni Debrecent, Kalotaszeget, azért, mert református, a Barcaságot azért, mert evangélikus, vagy Egert, Mezőkövesdet, mert katolikus?” És keresztyén voltál; keresztyénségedet egész életed példázza és ezt a keresztyénséget Te elsősorban a mindent megbocsátó szeretet jegyében gyakoroltad mindenki felé s így azok felé is, akik nem egyszer megbántottak Téged. És férfi voltál a becsület mezején épen úgy, mint szent hivatásod teljesítése közepette s még az adottságaidnak sok tekintetben megfelelő életpályádat is feladtad akkor, midőn úgy érezted, hogy Neked, félre nem ismerhető módon szent hivatást szánt a magyarok Istene. — így lettél lelkipásztora népednek s mindig ott pásztoroltál, ahol a legnagyobb szükség volt a lelkigondozóra! Hittük, hogy velünk maradsz, mert igen nagy szükségünk lenne Rád, ki ezrek és ezrek mellett állottál hol simogató, hol korholó tekinteteddel, de mindig segítő kezeddel. Ott voltál mindenütt, ahol véreidet össze kellett gyűjteni és megtartottad őket a legnagyobb nyomorúságok idején. — — 261 —
