Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
“Dacia dat tumulum.” Erdély adja a sírt. Szenei Molnár Albert halálára írt epigrammából. BESZÉLGETÉS A FÖLDDEL (Ravasz Lászlónak) 0 föld — földem, amelyre most a szélben piros levél hull s hús eső csorog, ó part, amelyre szomjan visszatértek világcsodákkal élő vándorok, lehullt anyakéz helyett anyakézzel a csendesítő ágyat te veted, szólsz és megindul intő esti szódra sok főlehajtó kedves gyermeked. Dacia dat tumulum. Ti rokon-testek, kedvesek, barátok, te engedelmes lábú hosszú sor, hol a művész, ki márványkőbe vésse ezt a múlást, — az óriás Aux morts? Peregve tűntök szédítő ködében s egyetlen csuklót meg nem foghatok. Hiába sírnám: suhogó haláltánc, halálba-indulók, megállj átok. Ó láttam hullni drága eszmetársam, aki árnyékba — árnyék — itt suhant, a verejték-áztatta pesti ágyról hogy húzta öt a házsongárdi hant. Ó föld, Cenkalja, Őrhegy, templom-árnyék, sok karthauzi-szegfűs cínterem, van-e rögöd, mely nem halállal áldott s van-e köved, amely delejtelen? — 255 — ÁPR1LY LAJOS
