Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

Hosszú éveken keresztül a nyugati világ azt re­mélte és várta, hogy Sztálin halála ki fog robbantani egy belső válságot, ami a szovjet birodalom összeomlá­sához vezet. Eddig ez nem következett be, de olyan jelek már mutatkoznak, hogy a trónörökös, Malenkov helyezete nem olyan szilárd, mint kezdetben látszott. Belső bajok vannak a Szovjetunióban s ezek a világ­­politikai feszültség pillanatnyi enyhülését hozták ma­gukkal. Az elmúlt hetekben világszerte megújult a szovjet békekampány. Egyes derűlátó politikusok, különösen Európában, ezt őszintének hiszik. A józanabbul gon­dolkozók azonban csapdát látnak ebben is, mint a kom­munisták minden hasonló megmozdulásában: Moszkva fel akarja bomlasztani az oly sok nehézséggel meg­szervezett s még alig működő nyugati védelmi rend­szert. A fenti felfogást látszik igazolni, hogy végtelennek tűnő, makacs ellenállás után a vörösök egyszerre enge­dékennyé váltak a koreai fegyverszünet kérdésében. Az Egyesült Nemzetek által tavaly elfogadott indiai közvetítő javaslat alapján újra elkezdtek tárgyalni a fegyverszünetről s máris megkezdték a beteg hadi­foglyok kicserélését. Amennyiben őszinte a jelenlegi szovjet kezdemé­nyezés, a felsorolt okok mellett még azt a magyará­zatot is figyelembe vehetjük, hogy a belső gazdasági nehézségek és a megszállott országokkal való zavarok komolyabbak a látszatnál. potsdami megegyezés és a Sz. E. B. november 20.-i döntése csak megzavarta és egyenesen Csehszlovákia és a Szovjetúnió kezébe játszotta a helyzetet. Az angolszász hatalmaktól való azonnali írásbeli nyilatkozat biztosítása érdekében 1945. december 15.-én egy szóbeli nyilatkozatban közöltem a németek kollektív büntetése elleni tiltakozásunkat és hangsúlyoztam, hogy a magyar kormány sohasem tervezett “egy olyan át­telepítést, amely csupán a német származás vagy né­met anyanyelv beszélésének tényén alapszik, ami egy­­értékű lenne egy, a kollektív büntetés elve alapján álló kitelepítéssel”. A nyilatkozat ismét utalt azokra a hírekre, amelyek szerint a “szövetséges hatalmak azt tervezik, hogy Magyarországot 500.000 német kitelepí­tésére kényszerítik”, és hivatalos nyilatkozatot kért Anglia és az Egyesült Államok kormányainak végleges álláspontjáról. >6 Ezt a nyilatkozatot nem továbbítottuk a szovjet misszióhoz, mivel a Szovjetúnió e kérdésbeli állás­pontját túlságosan jól ismertük. (Folytatjuk.) 16) Ezt a szóbeli nyilatkozatot az Egyesült Államok és Anglia budapesti politikai misszióihoz intéztük. Szö­vegét lásd: Kertész idézet, (12. sz. jegyzet) Document No. 11. Szükségesnek tartottuk, hogy nyomatékosan sür­gessük az 1945. december l.-i jegyzékben foglalt kér­désekre való válaszadást, mert a győztes hatalmak rend­szerint lassúak voltak a magyar jegyzékek megvála­szolásában, ha egyáltalán reagáltak rájuk. Például, a csehszlovákiai magyarok üldözése ügyében a magyar kormány 1945. áprilisa és 1946. júliusa között 184 jegy­történt, sőt még válasz sem érkezett. A kérdéses jegy­zékek szövegét lásd: “Hungary and the Conference of Paris”, 2. kötet, 13-29., 50-55., 155-163. 1. (Budapest, 1947.) Nem szokatlanok az ellentmondások a szovjet poli­tikában s ezért nem meglepő, hogy az “új adminisztrá­ció” lelassította a még Sztálin idejében elkezdett anti­szemita akciót s szabadonbocsátotta az összeesküvéssel és vezető szovjet politikusok megmérgezésével vádolt moszkvai zsidó orvosokat. Ez propagandafogás is lehet, de az sem lehetetlen, hogy itt egy őszinte hátra-arcról van szó. Ugyanakkor általános amnesztiát adtak a nem politikai elítélteknek.. A megkülönböztetés a politikai s nem politikai foglyok között nem illik ugyan bele a békekampány színjátékába, de az amnesztia hátterében nyílván belpolitikai okok vannak. A közelmúltban egy másik kommunista diktátor vonta magára ismét a világ figyelmét. Tito látogatott el Londonba, ahol a kormány szívélyesen, de a közvéle­mény annál barátságtalanabbul fogadta a nyugatot zsa­roló volt partizánvezért. Ezalatt a szabad világ élete sem zajlott esemény­telenül. A francia miniszterelnök után Adenauer német kancellár járt az Egyesült Államok fővárosában és tárgyalt Eisenhower elnökkel. Természetesen a német egységről és Németországnak az EDC-ben (Európai Vé­delmi Közösség) való részvételéről volt szó. Adenauer biztosította Eisenhowert, hogy Németország minden kö­rülmények között hű marad a nyugathoz. Kérdés vi­szont, hogy az őszi német választás alkalmat ad-e a kancellárnak, hogy be is váltsa ígéretét. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke már megtette a kezdeményező lépést az igazságos béke biztosítására. Április 16.-án tartott beszédében, amelyet sokan Lin­coln világhírű, legendás gettysburgi beszédével egyen­­rangúként emlegetnek, Eisenhower elnök világosan le­szögezte az Egyesült Államok “békefeltételeit”. Ezek között első helyen áll annak a kinyilatkoztatása, hogy egy állam népe sem tekinthető ellenségnek, mert mind­annyian vágyakozunk béke, barátság és igazság után. A továbbiakban állást foglalt az izolácionizmus idejét­­múlta eszméje ellen, hangsúlyozta, hogy minden nem­zetnek jogában áll saját államformáját és gazdasági rendszerét megválasztani; hogy minősíthetetlen, ha bár­mely állam rá akarja kényszeríteni saját kormányfor­­máját egy másikra; továbbá, hogy a tartós béke re­ményét nem lehet a fegyverkezési versenyre alapítani, hanem csak a nemzetek közötti őszinte együttműködésre. A Szovjetúnió új vezetőitől tetteket s nem pusztán szavakat követelt az Elnök. E tetteket a következőkben határozta meg: A koreai ellenségeskedések azonnali beszüntetése és egy őszinte ázsiai béke teremtése. Az Indokína és Malaya biztonsága elleni támadások megállítása. Az osztrák béke megkötése és az ausztriai megszálló csa­patok kivonása. Európa jelenlegi természetellenes ketté­­osztottságának megszűntetése és Németország egyesítése. A továbbiakban Eisenhower azt kérdezte a Szov­­jetúniótól, hogy legalább arra hajlandó-e, hogy Kelet­­európa államai szabadon választhassák meg kormányai­kat s joguk legyen szabadon társulni más államokkal. A szabad világ vezetőjének e nyilatkozata biztatást és megerősítést jelent a magyar nép számára is. Ame­rika ismét bebizonyította, hogy nem akar háborút, de nem hajlandó beleegyezni a szovjet raőszolgabirodalom további fennmaradásába sem. Most Moszkváé a válasz­tás: totális világháború vagy totális világbéke? Mérlaky László 13 VILÁGFÓRUM

Next

/
Thumbnails
Contents