Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

KOVRIG BÉLA

Magyar forradalom: ködkép vagy valóság1

1945-47 magyar történései szociológus szemmel

(Befejező közlemény)

Nem volt tehát demokrácia 1945-47-ben Magyarországon? A negyedszázados magyar társadalmi forradalom általános iránya egy magyar demokrácia irányába mutatott. A politika és művelődés területein csak demokratikus intézmények felelhettek meg a gazdasági téren már megtörtént változásoknak. Csak demokratikus formában jöhetett létre a nemzeti élet különböző kultúrterületének mind inkább nélkülözött összhangja és stílusegysége. Ebben az értelemben, a demokrácia irányában konvergáltak a magyarság legerősebb tömegmozgalmai a nemzeti szocialista mozgalmi csoportok kivételével.

A demokráciát igényelte, megvalósulását szolgálta, néhány egyén kivételével, az értelmiségi elite, szellemi életünk színe-java a negyvenes évek elején. A magyarság egységesülését egy demokratikus társadalmipolitikai életforma vágyában, akarásában, kialakulásának szolgálatában lényegesen elősegítette — a társadalmi szerkezet változásának irányán kívül — a nemzet nagy részének elkeseredett ellenérzése ama III. Birodalom irányában, amely államunk fügetlenségét előbb korlátozta, majd semmibe vette, belső nemzeti életünket saját társadalmának mintájára átgyúrni igyekezett, és hivatalos, a magyarságra reákényszeríteni kívánt ideológiájával megtestesítője volt a demokratikus eszmény tagadásának. A III. Birodalom eljárása a magyar nemzettel, kiváltképen 1944-45-ben jóformán mozgósította, és tömörítette a politikai akaratokat a borzadállyal megtapasztalt totalitárius módszereket kizáró demokratikus nemzeti életformának mielőbbi kialakítása irányában.

Népünk rettegett ugyan a Vörös-hadseregtől, és emlékezetében felidézte Kun Béla rémuralmát, de mindezt a magyarság jó részénél ellensúlyozta három mozzanat. Az amerikai-angol és a szovjet-orosz bombatámadások között tapasztalt Különbség tragikusan meggyőző hatással bizonyította az amerikai és angol hadviselési technika hatalmas fölényét a szovjet-orosz felett. A megszállók majdnem kizárólag amerikai felírású és jelzésű tankokon, páncél- és gépkocsikon nyomultak előre, amely megerősítette Amerika Hangjának és a BBC-nek közléseit, az orosz haderőnek amerikai fegyverekkel történt tömeges ellátásáról. Népünk nagy részét megnyugtatta, hogy a hatalmas hadi erő felett rendelkező Roosevelt, aki “a világot biztonságossá kívánja tenni a demokrácia számára”, a hagyományosan bolseviki-ellenes Churchill és a szabadság uralmáért hadat viselő nyugati szövetségesek, mint a Magyarországra küldött Szövetségközi Ellenőrző Bizottság tagjainak többségét delegáló hatalmak, könnyűszerrel megakadályozhatják az ország bolsevizálását és hathatósan támogathatják a magyar demokrácia valóraválását. A debreceni ideiglenes kormány tagjai fényképeinek, többük általában ismeretlen neveiknek és pártállásuknak a megszállás elején országos kiplakatírozása annál is inkább megnyugtatólag hatott, mert a plakátok valótlanul

akkor még ismeretlen két kommunista minisztert pártonkívülinek tüntettek fel. Miként tudjuk, majd minden sajtótermék, és országos szervezet nevében viselte a “Szabadság”-ot, amit annál általánosabban hirdettek, minél inkább hiányzott a valóságban.

Ahol egy nép nem gyakorolhat független államban szervezett és szabad népképviseleti rendszer útján megvalósult önkormányzatot, ott nincs demokrácia. Szuverén állam nélkül nincs szuverén nép, nincs népuralom önmagáért — a néppel a népért. Kertész István volt követünk remek tanulmányából (“Soviet and Western Politics in Hungary 1944-47”, “The Review of Politics” Vol. 14, No. 1., 47-74. oldal, 1952. január, Notre Dame Indiana) adatszerűén kitűnik, hogy hazánk 1947 szeptemberéig ténylegesen nem a Szövetségközi Ellenőrző Bizottság, hanem csupán ennek a Kremlin által irányított elnöke uralma alatt élt és a nyugati hatalmak ki voltak zárva az “ellenőrzésből”.

A Szovjetúnió kisajátította a magyar közhatalmat. Még egy csonka, szigorúan körülhatárolt önkormányzat (home rule-féleség) sem maradt a magyarságnak, mert tervszerű és ötletszerű beavatkozással az említett bizottság orosz elnöke vagy orosz helyettese még a pénzügyi felségjog és az egyesületi jog területén is önkényesen rendelkezett (ilyen volt pl. a legtöbb katolikus egyesület feloszlatása V. P. Szviridov tábornok által 1946. junius-júliusában). A kormány nem élvezhette a közhatalomnak sem hagyomány, sem charisma, de ilyen körülmények között racionális alapon való legitimálását sem, hiszen az ötletszerű idegen túlhatalmi beavatkozások következtében a nép nem tapasztalhatta a kormányzati eszmék, törekvések, és intézkedések ama nyilvánvaló, következetesen érvényesülő észszerűségét, ami a közhatalom racionalitását jellemezheti.

Demokratikus ama rendszer, amely törvényes közhatalommal szerez érvényt uralma nélkülözhetetlen előfeltételének, annak, hogy mindenki — az erkölcsi törvény korlátái között — szabadon alakíthassa ki, terjeszthesse felfogását és másokkal közös meggyőződésük, társadalmi szándékaik képviselete és a nép többségével való elfogadtatása végett szabadon társulhasson. Ebből szükségképen következik, hogy demokrácia csak ott van, ahol a polgári szabadságjogok érvénye biztosítja a nyilvános szabad vitát, tehát a szabadon létesülő és működő politikai pártok által képviselt jogok, igények és törekvések összeegyeztetését népképviseleti szabad tárgyalás, tehát demokratikus eljárás útján. A. D. F. Gascoigne, 1945-ben Angliának a munkáspárti kormánya által kiküldött képviselője hivatalosan jelentette be a magyar külügyminiszter előtt tiltakozását a szabadságjogok gyakorlásának hiányos lehetősége miatt. Bevin brit külügyminiszter pedig 1945 augusztus 20.-án az alsóházban többek között kijelentette, hogy “a létesített kormányok felfogásunk szerint nem képviselik a nép többségét és az újabb fejlemények alapján az a benyomásunk, hogy egy újfajta totalitáriánizmus váltotta fel

14