Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

bízva hatalmas emlékiratok elkészítésével ugyanerről a témáról. Ezt az anyagot egy — a nyugati hatalmak vezetése alatt tartandó — béketárgyaláson akarták felhasználni. Az ilyen várakozások azonban nem váltak valóra és a háborúutáni korban a magyarországi német kisebbség politikai jelentősége megváltozott. Az orosz és kommunista magatartás láttán a külügyminisztérium németellenes anyaga a papírkosárba ment és soha sem került felhasználásra.

Ezt a politikát nagyban megerősítette az a tény, hogy a magyarországi németek kitelepítése a csehszlovákiai magyarok kiűzéséhez kapcsolódott. Már a potsdami döntés előtt különböző cseh vezető személyiségek azzal érveltek, hogy a németek Magyarországról való kitelepítése lehetővé teszi a Szlovákiában élő magyarok áttelepítését, akiknek eltávolítását a csehszlovák kormány elhatározta és ezt a Szovjetúnió is erősen támogatja.

II.

Magyarország megszállása során a vörös hadseregnek a német lakosság iránti magatartása némileg megváltozott. i Keletmagyarországról egyes németlakta községeknek a teljes felnőtt lakosságát Oroszországba hurcolták. Ez az intézkedés a németek vagy német eredeti Nagy német csoportok telepedtek le Magyarországon már a XII. és XIII. századokban. Ezek a korai települések Erdélyben és Északmagyarországon keletkeztek, azokon a területeken, amelyeket a trianoni béke Romániához és Csehszlovákiához csatolt. Mátyás király uralkodása idején, a XV. század végén, Magyarországnak körülbelül ötmillió lakosa volt, akiknek 75-80%-a volt magyar. A török háborúk és megszállás idején közel két évszázadon keresztül folyt a harc a magyarok által legsűrűbben lakott síkságokon és dombvidékeken. Következésképen, a magyar kultúra központjai hatalmas területeken megsemmisültek. A török kiűzése után az 1720-as népszámlálás csupán három és fél millió magyart talált. Ezt követőleg a bécsi császári kormány nagyméretű gyarmatosítást rendelt el, ami még jobban lecsökkentette a magyarok arányszámát. Egész Európából jöttek az emigránsok. Többségük német, román és felsőmagyarországi szlovák volt, de voltak közöttük francia, elszászi, katalán, olasz, holland, bulgár, örmény és más telepesek is. Az első világháború előtti magyarországi német kisebbség túlnyomó része ennek a XVIII. századbeli gyarmatosításnak a során került az országba, azaz több mint két évszázada élt Magyarországon.

A török kiűzése utáni magyarországi állapotokkal kapcsolatban lásd: Henry Marczali: “Hungary in the Eighteenth Century”, Harold W. V. Temperley-nek egy, Magyarország korábbi történetét ismertető bevezető tanulmányával (Cambridge, 1910). Továbbá: Count Paul Teleki: “The Evolution of Hungary and Its Place in European History” (New York, 1923.), 54-87 1. A Magyarország lakosságában bekövetkezett változásokról lásd: “The Hungarian Peace Negotiations”, I. kötet, 43-53 1. (Royal Hungarian Ministry of Foreign Affairs, Budapest, 1921.)

2) A jugoszláviai és romániai fejleményekkel kapcsolatban lásd: Joseph B. Schechtman: “The Elimination of German Minorities in Southeastern Europe”, (Journal of Central European Affairs, 6. sz., 152-162 1.,

1946.), továbbá: “Men without the Rights of Man, A Report on the Expulsion and Extermination of German Speaking Minority Groups in the Balkans and Prewar Poland (Committee Against Mass Expulsions-kiadás, New York, 1947.)

3) Ezeket a problémákat a magyar sajtó tárgyalta. A “Szabad Szó”, a Nemzeti Parasztpárt lapja és a hivatalos kommunista lap, a “Szabad Nép” a németek teljes deportálása mellett kardoskodott már 1945. áprilisában és májusában. Lásd: “Szabad Szó”, 1945. ápr. 12,-i szám. Mérsékeltebb nézetek találhatók a “Magyar Nemzet” 1945. május 1., 8., 12. és 16.-i számaiban. Néhány politikus a németek belföldi széttelepítését ajánlotta a magyarországi tömör német települések megszüntetésére.

4) Erdei Ferenc a Parasztpárt tagja volt, de a valóságban a Kommunista Pártot szolgálta és végrehajtott minden kommunista útasítást.

tűek ellen irányult. Amikor azonban a vörös hadsereg elérte a nagy német településeket, ez a magatartás megváltozott. A németek ellen irányított különleges akciók megszűntek és a polgári lakosságot — népességre való tekintet nélkül — tömegesen deportálták Oroszországba. Mialatt Romániából és Jugoszláviából a vörös hadsereg sokkal nagyobb számban hurcolta el a németeket szovjetunióbeli kényszermunkára, a magyarországi orosz politika más irányt vett. * Nem állt meg a deportálásoknál, hanem azokat a magyarországi szovjet megbízottak és a potsdami szovjet küldöttség politikai akciói követték.

1945. elején Vorosilov tábornagy, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (Sz. E. B.) elnöke sürgette a magyar kormányt, hogy hozzon intézkedéseket a németek totális kitelepítésére. Puskin szovjet politikai megbízott ismételten felhozta ezt a kérdést Gyöngyösi János külüügyminiszternél. Azt követelte, hogy Magyarország kérje a németek kitelepítését. Az oroszok azzal érveltek, hogy a németek kitelepítése nagy hasznára volna Magyarországnak, mert megszabadítaná az országot egy veszélyes ötödik hadoszloptól és egyszer s mindenkorra megszűntetné a német kisebbségek védelmének ürügye alatti német beavatkozás lehetőségét a magyar belügyekbe.

Az oroszok eme követelésére a minisztertanács és egy pártközi értekezlet 1945. májusában megtárgyalta a problémát. Noha a Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogatták a németek totális kitelepítésének gondolatát, a magyar hatóságok a kollektív felelősség elvére alapozott, megkülönböztetés nélküli deportálás ellen foglaltak állást. Megállapodtak, hogy csak a hűtlen németektől veszik el az állampolgárságot és útasítják ki őket — vagyonuk elkobzása után — Magyarországról. 3

Bár ezek a döntések szovjet nyomásra történtek, Magyarországon a második világháború után őszinte és elég általános németellenes hangulat uralkodott. Magyarország 1944. március 19. óta náci megszállás alatt szenvedett. Az ország német lakosságának jelentős része hitlerista volt és az ötödik hadoszlop áruló szerepét játszotta. Ugyanakkor azonban sok német ellenezte a hitleri ideológiát. Ezek még egy “hűségmozgalmat” is szerveztek. Nem kommunista politikai vezetők igyekeztek megvédeni az utóbbi csoportnak az érdekeit és a kiútasítást azokra a németekre próbálták korlátozni, akik tevékeny részt vettek a náci mozgalmakban. Még ennek a csoportnak a számára is biztatóbb sorsnak tűnt a Németországba való áttelepítés, mint egy esetleges deportálás a Szovjetúnióba.

A fenti szovjet kezdeményezéseket követve Gyöngyösi külügyminiszter 1945. május 16.-án levelet intézett Puskinhoz, amelyben közölte, hogy Erdei Ferenc belügyminiszter véleménye szerint a kiútasítandó Volksbund-tagok száma 300.000 körül van. 4 A magyar kormánynak a szovjet kormányhoz intézett 1945. május 26.-i hivatalos jegyzéke kijelentette, hogy “azokat a németeket kellene kitelepíteni Magyarországról, akik a hitlerizmus szolgáivá és Magyarország ügyének árulóivá váltak, mert ez lenne az egyetlen mód annak a biztosítására, hogy a német szellem és elnyomás többé ne válhassék úrrá az országban.” Ugyanez a jegyzék az ilyen náci-németek számát 200-250.000-re tette.

Én nem tudtam sem a levélről, sem a jegyzékről egészen 1945. augusztusának elejéig, amikor a külügyminiszter értesített, hogy Vorosilov tábornagy a magyar kormány sürgős előkészítő intézkedéseit követelte

400.000 magyarországi németnek a kitelepítésére. Mi ekkor még nem tudtuk a potsdami megegyezés félté9