Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-01 / 3. szám
UDVARHELYI FERENC Mi a helyzet a magyar nemzetvédelem terén a 2. világháború befejezése óta? A 2. világháború végén a szovjetorosz szuronyok árnyékában megalakult magyar kormányok még reménykedtek abban, hogy az Atlanti Charta elveit a győztes hatalmak érvényesíteni fogják és így Magyarország a békeszerződés után kedvezőbb helyzetbe kerül, mint az első triánoni békeszerződéssel. Magyar katonapolitikai szempontból is természetesen ez volt a legjelentősebb kérdés az elvesztett háború után. Ámde a reménykedőknek egyhamar és fájdalmasan kellett tapasztalniok, hogy az új elvek épúgy csak elvek maradnak, mint az 1. világháború után a wilsoni elvek. Az elvek helyett most is a győztes hatalmak politikai megállapodásai érvényesültek. Ez Magyarországra nézve pedig azt jelentette, hogy Magyarország sorsa Szovjetoroszország kezébe tétetett le. Eképen a nem szláv és nem kommunista beállítottságú Magyarország szovjetorosz szempontból könnyebbnek találtatott, mint szomszédai és így a 2. triánoni békeszerződés Magyarország számára nemhogy igazságosabb, de igazságtalanabb helyzetet teremtett, mint az első. Magyar nemzetvédelmi szempontból ez volt az első nagy csapás a 2. világháború után. Nemsokára követte ezt a második csapás. Vagyis annak felismerése, hogy békeszerződés, szuverénitás, stb. ellenére, a szovjetorosz érdekszférába útalt Magyarországon a magyar nemzeti szempont érvényesítése csak másodrangú kérdés. Eltekintve attól, hogy Magyarország még jelenleg is szovjetorosz katonai megszállás alatt áll és így gyakorlatilag nem is lehet szuverén, a magyarországi jelenlegi politikai vezetés olyan ideológiai légkörben nevelkedett és él, mely képtelen e kérdéseket elsősorban magyar és nemzeti szempontból mérlegelni. Magyar katonapolitikáról, illetve nemzetvédelemről tehát ma egyáltalán nem beszélhetünk. Legfeljebb szovjet-magyar államvédelemről. Ez az állam pedig része egy nagy termesz-családnak, melynek királynője nem Budapesten, hanem Moszkvában székel. Már pedig tudjuk a termeszek életéből, hogy a termesz család zavartalanul tovább él, ha a termeszek milliói el is pusztulnak, de halálra van ítélve, ha a királynő váratlanul elpusztul. Vagyis a termesz családban a királynő és szőkébb gárdája köré összpontosul minden érdeklődés. Ilyen körülmények között magyar nemzetvédelmi szempontból az volna az érdek, ha érvényesülhetne az a jelszó, melyet 1918. őszén hangoztatott egy vezető elvtárs Magyarországon, hogy: ...“nem akarok katonát látni!” Ha az a külpolitikai konstelláció és irányzat, melyben az ország jelenleg él, továbbra is fennmarad, még a szovjet-magyar államvédelmi szempontok is mind kevésbé fognak érvényesülni a jövőben, hogy végül teljes mértékben felszívódva a szovjetközösségbe, egyszerű belpolitikai közigazgatási kérdéssé alakuljanak át. Ha viszont lényeges külpolitikai változás következik be, akkor Magyarország lényegileg három lehetőségnek néz elébe. Egyik, hogy az ország visszanyeri valamilyen területi nagyságban teljesértékű önállóságát és függetlenségét. A második, hogy több-kevesebb szuverénitással egy dunavölgyi politikai egységnek válik tagjává. A harmadik lehetőség, hogy önállóan vagy egy dunavölgyi nagyobb politikai egység keretében részese lesz egy kontinentális (európai, euráziai vagy eurafrikai) politikai egyesülésnek. Az első esetben Magyarország nemzetvédelmi szempontból a leghatásosabban érvényesítheti a magyar érdekeket. Ezeknek csupán az anyagi teljesítőképesség szab határt, korlátokat pedig az a körülmény, hogy háború esetére alkalmazkodnia kell valamelyik nagy vagy világhatalom védelmi rendszeréhez. A második esetben nagyon valószínű, hogy nemzetvédelmi szempontból a dunavölgyi szövetkezés zárt egységet képviselne, függetlenül attól, hogy egyébként az egyes dunavölgyi államok milyen mértékben tartották meg függetlenségüket. Ebben az esetben a magyar nemzetvédelmi szempontok annál hatásosabban érvényesíthetők, minél nagyobb Magyarország politikai és katonai potenciálja a dunavölgyi szövetségben. A harmadik esetben a magyar nemzetvédelmi szempontok kihangsúlyozása és érvényesítése csak abban az esetben volna elképzelhető, ha Magyarország területe vagy intézményei döntő jelentőségű háborús erőforrásokat képviselnének az egész kontinens szempontjából. Ennek hiányában a magyar nemzetvédelmi szempontok csak közvetve, az egész kontinentális politikai egység érdekeinek szemüvegén keresztül érvényesülhetnek. Úgy, mint jelenleg a szovjetközösség érdekszférájában. Egyes részletvonatkozásokban, melyek azonban a tagállamok szempontjából jelentősek lehetnek, a kontinentális nemzetvédelem központja mindig nyújthat előnyöket egyik vagy másik tagállamnak. Nehéz volna eldönteni, hogy a magyarság fennmaradása szempontjából és jövő boldogulását tekintve, melyik változat jelent több előnyt vagy hátrányt. Ezer év tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyarságnak arra kell törekednie, hogy kikerüljön a nagy és világhatalmak ütközőteréből, mert ilyen geopolitikai adottságok mellett, előbb-utóbb elvéreznék a következők során. Az atomenergia és a sztratoszféra-repülők korszakában ez a kérdés mindkevésbé lesz csak területi kérdés. Tehát a magyarságnak más területre való áttelepítése sem oldaná meg ezt a problémát. Ezért sokkal helyesebb az adott helyzethez alkalmazkodni és beleilleszkedni szervesen egy nagy, vagy lehetőleg olyan világhatalmi politikai egységbe, melyben a magyarság arányosan veheti ki részét a biztonsági feladatok terhéből. Természetesen ezt a beleilleszkedési készséget nem lehet a jelenlegi nemzetgyilkos szovjet egységre vonatkoztatni. A fenti megoldás előfeltétele, hogy a magyarság részére a biztonsági kereten belül éppenúgy biztosítva legyen a sajátosságának megfelelő és neki tetsző életmód, életforma szabad kiélése, mintha politikailag is önálló életet élne. Elenkező esetben ugyanis a nagy politikai egység nem felkaroló és magához ölelő baráttá, hanem mindent elnyelő molochhá válik a magyarság számára. A technika hatása alatt a világ 17
