Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1-2. szám

a délibáb tündérét. 23 Azt, aki a születésnél segít. Csak idők jártával tapadtak hozzá a vénasszony és a boszorkány jelentések. 24

A BOLDOGASSZONYnak megfelelő összetételt ékirásban nem ismerünk. De felismerhető a három gyök, melyekből a név alakulhatott: BAÚ: ‘élelemadó’, DUG ‘jóságos’, AS AN ‘istennő, uralkodónő’. 25 Külön-külön mindhárom elem előfordul a Magna Mater sumir nevei közt. A sajátos magyar összetétel egybeforradása bizonyára a néma évezredben történt meg, mikor a mágusok utódai bujdosó lovasnomádokká lettek. Ez kb. Kr. e. 500. és Kr. u. 500. közt lehetett, mikor az árva népet csendben vezette a Boldogasszony csillagszekere 26 a dunavölgyi igéretföld felé. 23 24 25

23 Könnyű előre látni az ellenvetést, hogy a BÁBA szó szláv eredetű. Ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy tisztázásra vár állítólagos szláv “jövevényszavaink” alapvető problémája: hogyan kerültek ezek a szláv nyelvekbe? Mert aránytalanul nagy részüknek nincs megfelelője egyéb indoeurópai nyelvekben, viszont van megfelelője mezopotámiai nyelvekben, az ősrégi kultúrközpontban, ahonnan a mivelődés fogalmai és szavai szétsúgárzottak.

24 Ahogy a trónvesztett istenségből ördögfejedelem lesz, úgy válhatott az égi Nagyasszony lényének át nem keresztényesíthető része boszorkánnyá. De fennmaradt az ősi hitrege, tisztán és felismerhetően a Déli Bába jó tündérről szóló magyar mesékben. Ipolyi Arnold bizonyos fenntartással közli a regét, attól félve, hogy nem valódi népi költés. Pedig a regét tartalma igazolja; közlője nem ismerhette a cseréptáblákról csak később leolvasott archetypust, a sumir teremtésmondát, a szélisten diadalmas küzdelmét a szörnyű tengerasszonnyal. (Ipolyi Magyar Mythológiája 1853-ban jelent meg) Értékes kiegészítés a bojtárból lett szobrász, Finta Sándor közlése a mennyei fehér jószágot legeltető Délibábról. (Herdboy of Hungary, N. Y. 1932. Harper.)

25 A sumir b a-nak valószínűleg több megfelelője is él a magyar nyelvben, elsősorban a b ő. A magyar b ő etimológiája, Bárczi szerint vitatott és bizonytalan. Igen régi szavunk, régi alakjai BEEW és BEU (Nyt. Szt.). Tájnyelvi formája: bű. (TSzt.).

A magyar “b o 1 d o g” szónak sincs kielégítő etimológiája; Bárczi szerint bizonytalan eredetű; talán a b ó d í t, bódul ismeretlen eredetű bőd -alapszavának származéka; “a ‘révült, kábult, boldog’ jelentésváltozás talán pogány vallásos szemléletből volna magyarázható.” Pedig ez a szó benne van már a Halotti Beszédben is b o v d u g formában. Későbbi alakjai: boldog, bodug (Nyt Sz.). Mint személynév előfordul 1211-ben, ilyen formában: B o u d u g (Oki Sz.). Helynév 1256-ból Bodugazunhaza (uo). 1408-ból ismeretes: Dyonisii de Boldogazzonwrsy (uo). Tudjuk, hogy a b ó d o g-ot sokáig és gyakran használták a “gazdag” fogalom kifejezésére.

Az eddigi tökéletlen magyarázatokkal szemben a magyar boldog szó tökéletesen magyarázható három sumir szógyökből; ba-ú-dug. I. A sumir b a (ban) szótag valaminek meglevést, megkapását, juttatását jelenti, valaminek a bőségét. Van! Bőven van! BA — “zuteilen schenken” (D. S. 212.) — II. A sumir Ú hang a táplálékot, legelőt, növényt, füvet jelentette. (Kraut, Pflanze, Nahrung.) A “Baú” név szabad fordításban: Bő fű, termés, áldás. — III. A DUG sumir szót Deimel így fordítja: “gut, süss, fröhlich, schön sein, erzeugen.” (V. ö. a “dug” ősi magyar szóval, amely “ültet, meggyökereztet” jelentésű is. L. a későbbi fejleményt, a “dugvány-t.”)

A második szótag járulékszerűségét még érezhette az Érdy-kódex írója, aki így használja a szót: Nagy sok yozagot gyoeyte es b o d w 1 mwleek kyve. (NySz. 269. 1.) Másrészről feltehető, hogy a b ó d o g összetételi eredete már Szent Gellért korában is bizonyos mértékben elhalványodott, de az, hogy ő “ez világ nagy aszszonyának” értelmezte, még bizonyos ép kultuszra mutat.

Krisztus Egyházainak Nemzeti Tanácsa legújabb Évkönyvében azt állapítja meg, hogy Amerika lakosságának 58 százaléka tagja valamely vallási csoportnak. 1940-5^« csak 49, 1930-ímn csak 47 volt ugyanez a százalékarány. 1951. végén 88,673,005 tagja volt az egyházaknak és egyéb vallási csoportoknak. Az utolsó tíz évben az egpháztagok száma 34, az ország lakossága 15 százalékkal nőtt. A számszerinti növekedés az utolsó tíz évben kerek 22 millió (a harmincas években összesen 5 millió). A vasárnapi iskolások száma több mint 30 millió, majd egy millióval több, mint az előző évben. A lelkipásztorok száma az utolsó két esztendőben 15 ezerrel növekedett.

A protestánsok száma összesen 52,162,423 (az összlakosság 34 százaléka), római katholikusoké 29,241,580 (19 százalék). 1926. óta a protestánsok százalékos növekedése 65, a római katolikusoké 57. Összesen 252 egyházat és vallásos csoportot tart nyilván az Évkönyv, a 88 millió tagból azonban 98 százalék 70 egyházba tartozik. 17 egyház számlál egy milliónál több tagot és ezek tagjainak összege fölül van a 75 millión.

Az Évkönyvből első pillantásra két dolog tűnik ki. Egyik az, hogy minden egyházi megosztottság mellett is az egyháztagok túlnyomó része nehány nagy egyházba tartozik s a több mint 200 különböző vallásos csoportnak meglehetősen jelentéktelen taglétszáma van. Másik pedig az, hogy Amerika lakossága a háború, nemzetközi krízis és atombombo idején nagyobb mértékben fordul az egyházak felé, mint akár a 30-as évek depressziója, akár a 20-as évek konjunktúrája idején. Ami nem csupán örvendetes jelenség, hanem az egyházak nagy felelősségét is mutatja: úgy hirdetni az Igét, hogy az egyformán legyen vigasztalás és útmutatás veszedelmes, de nagy alkalmakat magában rejtő korunkban. H. A.

Később a “bódog” szóban bennefoglalt “bő, nagy” jelentés végleges elhalványodásakor lehetett szüksége a nyelvhasználatnak arra, hogy ezt kifejezze s innen a Nagyboldogasszony. A boldog-beatus jelentéstartalom valószínűleg későbbi, latin egyházi fordítások hatása; a “beata virgo Maria”-fogalom alapján lett a többi “beatus”-ból is boldog.” Mindezek alapján fel kell tennünk, hogy a magyar “boldog” szó sumir szavak egyenes leszármazója.

Hátra vannak még a ‘nagy’ és az ‘asszony’ szavak. A magyar n ag y valószínűleg a sumir m a h megfelelője, igen ősi gyök, ami megvan az indoeurópai nyelvekben is. (Magnus).

A magyar “asszony” szót nyelvészeink az alán nyelvből származtatják. Az oszéteknél mint a eh sin “úrnő” fordul elő. De honnan jött az oszétekhez? Valószínűleg a sumir Gasan volt az őse (Del. 85: Herr, Hochgestellter, doch zumeist Herrin, Königin, Göttin.) Az elamitáknál G nélkül találjuk a szót: USAN “istennő (DS. 109.), az akkádok pedig már a “feleség” értelmében használták az ASSATU szót. A törököknél KATUN lett a GASAN-ból.

26 A sumirok éppúgy szekérnek látták a nyugatiak által Nagymedvének nézett Göncölszekeret, mint a magyarok. Áz istennő szekerének tartották, — ahogy a csallóköziek szerint is “tündérkirályné szekere”.

30