Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-11-01 / 11-12. szám
Újabb információ jutott el Ingrahamhoz arról, hogy Kosztának egy osztrák Lloyd-gőzösre való átvitele és Triesztbe szállítása már talán csak órák kérdése. Gyors cselekvésre volt szükség. Elhatározta, hogy ultimátumot küld a “Hussar” kapitányának. Számított arra, hogy az osztrákok ezt a lépést esetleg csak egy makacs “tengeri medve” okvetetlenkedésénck tekintenék, melynek félresöprését később a magas diplomáciai képviselők jóváhagynák. Offley részéről nem számíthatott elég erőteljes támogatásra. Brown pedig, aki minapi levelében kertelés nélkül mellé állt, túlságosan messze volt a helyszíntől. Itt valóban “huszárfogásra” volt szükség a “Hussar” ellen. A “St. Louis” parancsnoka stratégiai körültekintéssel dolgozta ki tervét, mint ez világosan látható az ultimátumból. 1. Kategorikusan az Egyesült Államok polgárának fogja nevezni Koszta Mártont, noha maga Koszta mindjárt az első beszélgetés alkalmával kijelentette, hogy nem polgár. Utóvégre minden stratégia elemi szabálya az ellenség megtévesztése roham előtt. Az osztrákok csak töprengjenek: hátha az amerikaiak felfedeztek az ultimátum elküldése előtt valamit, ami határozottan bizonyítja, hogy Koszta •— amerikai állampolgár? 2. Ingraham nem tudhatta, hogy Koszta mennyiben tekinthető legalábbis amerikai honosnak. De ennek két éle van. Azt sem tudhatta ugyanis, hogy mennyiben nem tekinthető annak. Ilyen kérdésekre nem tudhatta a pontos választ senki sem az efajta problémák sokkal későbbi tisztázása előtt, kongresszusi vitákat, bírósági döntéseket, szövetségi rendelkezéseket megelőzően. Másrészről az osztrákok is bizonytalankodtak; nyilvánvalóan érezték, hogy nem állnak eléggé szilárd talajon. Ingraham taktikája ennek a bizonytalankodásnak a kihasználására is kiterjedt. 3. Az egyszerű hozzászólást, melyet Brown küldött, — mert akármilyen erőteljes is volt az, mégis: csak hozzászólás volt, — határozott utasításnak fogja feltüntetni. A szöveg módot is nyújtott erre. Ingraham “haditerve” egy nagyobb és egy kisebb célpontra irányult. A maximum: kierőszakolni Koszta Márton kiadatását. A minimum: meggátolni azt, hogy a foglyot elvigyék a kikötőből, mielőtt a washingtoni kormány kellő tájékoztatást nyer az ügyről és döntést hoz. A washingtoni állásfoglalás azonban, jobbra vagy balra, még hetek kérdése, hiszen e percben Amerikában még senki nem is tud arról, hogy bármiféle súrlódás történt a szmirnai kikötőben amerikaiak és osztrákok között. 18 Ilyen meggondolások eredményezték tehát azt, hogy 1853 julius 2-án reggel 8 órakor Von Schwarz kapitány a következő jegyzéket kapta Ingrahamtól: “Uram! A konstantinápolyi amerikai ügyvivőtől utasításom van arra, hogy követeljem Koszta Márton amerikai állampolgár kiadatását. Kosztát török földről erőszakkal elragadták s jelenleg a ‘Hussar’-on tartják fogságban. Ha e követelésem visszautasittatik, Kosztát fegyveres erővel fogom kiszabadítani. Az ön válaszának ma délután 4 óráig hozzám kell érkeznie.” Schwarz azonnal felelt. Megismételte előző állásfoglalását: Ingrahamnak az osztrák főkonzullal kell tárgyalnia a Kosztára vonatkozó összes kérdésekben. Hozzátette, hogy erőszakos lépéssel szemben azonnali megtorlással fog élni. Egyik részről sem volt több mondanivaló. MEGSZÓLALNAK AZ ÁGYUK? Teltek az órák, fokozódott az izgalom. Mi lesz most? A “St. Louis” egyik kadétja, Richard Worsam Meade, Jr., igy irt családjának ezekről az órákról: “Az ‘Artemisia’, egy 12-ágyus hajó, arra készen helyezkedett el hajónkkal szemben, hogy tűz alá fogjon. A fedélzeten mindent harci készenlétbe állitottunk. Az ágyukat beigazitottuk, a municiós kamrák és tölténytárak nyitva álltak, a fedélzet padlóját behintettük homokkal, a vitorlákat úgy állítottuk be, hogy a hajó elindítható legyen harcba-küldendő tengerészek elvonása nélkül. A sebészek előkészítették késeik és ollóik nagy tárházát a várható sebesültek kezelésére.” A fiatal Meade szerint “a kikötőbeli osztrák hajósor 2 hadihajóból és 2 egy-egy ágyús kereskedelmi hajóból állt, utóbbiak az osztrák Lloydtársaság postagőzösei voltak. Nagyjából összesen 33 ágyú és 550 ember állt szemben a mi 20 ágyunkkal és 220 emberünkkel.” 14 * Egy másik szemtanútól is van beszámolónk: Ralph Chandler-től, aki szintén kadét volt á “St. Louis” hadihajón és mint Meade is, végül ugyancsak a tengernagyságig vitte. Foglalkozván nap-14 Offley, Brown-nak irt 1853 julius 4-iki levelében, a “Hussar”-on kívül egy hadihajóról és három Lloydgőzösről tesz említést az osztrák oldalon. Másnapi levelében megjegyzi, hogy a gőzhajók közül kettőn 4-4 ágyú, a harmadikon pedig 8 volt, utóbbiakat a “Hussar”-ról küldték át. Ingraham ugyanaznap irt, Marsh-nak szóló levelében ezt mondja: “Több ágyújuk volt, mint nekem, bár az enyéim nagyobbak. Három gőzhajó segítségére is számíthattak.” Az Artemisia még a század végén is szolgálatban volt; 1895-ben Horthy Miklós volt a parancsnoka, mint önéletrajzából (“Ein Leben für Ungarn”, Bonn, 1953) kitűnik.
