Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-11-01 / 11-12. szám
lármák tekintendő, amig valamiféle bűnössége ki nem világlik”, mondta.12 A láncokat levették. Ekkor kezetfogott Kosztával s bemutatta Offleyt, aki hallgatag szemtanú szerepét választotta. Utóvégre is: nem lehet tudni, mi is lesz a washingtoni álláspont ebben az egyre bonyolultabbá váló ügyben. . . Koszt«, röviden ismertette helyzetét. Kijelentette, hogy nincs amerikai útlevele és nem polgára az Egyesült Államoknak, noha folyamodott állampolgárságért és a törvényes előirásoknak megfelelő módon “első papir”-t szerzett New Yorkban. A beszélgetés rövid volt. Ezúttal se Ingraham, se Offley nem fejezett ki véleményt a fogoly jelenlétében. Elhagyták a hajót, Weckbecker főkonzul azonban ott maradt, hogy tovább tárgyaljon Schwarz kapitánnyal. Mindez még Ingraham Szmirnába érkeztének napján, 1853 junius 23-án történt. AZ ULTIMÁTUM Három nappal később, Offley-val folytatott újabb megbeszélések és Brown ügyvivőnek szóló jegyzékek elküldése után, Ingraham üzent Schwarznak. Közölte, hogy valószinüleg rövidesen rendezhető lesz az ügy, máris lépések vannak folyamatban, igy Kosztát a szmirnai kikötőből sehova el ne szállítsák. Az osztrák kapitány írásban válaszolt. Ot nem érdeklik a különböző javaslatok és lépések, irta, mert az egész ügy kizárólag az osztrák császári főkonzul hatáskörébe tartozik. Junius 28-án este Ingraham igy irt ellenlábasának : “E percben kaptam értesítést arról, hogy önök Kosztát egy gőzhajó fedélzetére készülnek számtani holnap virradatkor, hogy őt Triesztbe vigyék. Határozottan tiltakozom az ellen, hogy Kosztát elszállítsák a kikötőből, mielőtt Konstantinápolyból, az amerikai követtől, válasz érkezik.” Ez a határozott hang jele Ingraham elhatározásának, hogy a dolgot, ha kell, saját felelősségére dűlőre viszi. A konstantinápolyi levél, melyet mindenesetre be akart várni, talán ugyanabban az órában Íródott, melyben ezt a tiltakozást elküldte Schwarznak. “A Porta szeretné az ügyet az osztrákokra és reánk hárítani úgy, hogy ha a szegény ördögöt elszállítják és felkötik, az ódium a mi vállainkra nehezedjék. Ha ön tőlem vár utasításokat az ügyben, úgy csak azt mondhatom, hogy nevemben, mint az Egyesült Államok megbízottjának nevében, követelje a fogoly kiadatását és ha ez a kiadatás megtörténik, hagyja az ügy végleges rendezését a két kormányra. Ha a kiadatást megtagadják, én az ön helyében egyszerűen kiragadnám őt a hajóból. Amit ön ezeideig tett, az növeli hazánk és flottánk becsületét.” Ez valóban több .volt, mint amit Ingraham várhatott. Brown, hivatalos minőségében, készen volt a felelősség elvállalására és helyeselte Ingraham eddigi lépéseit. Ugyanekkor azonban Ingraham annak az érzésének megerősítését is látni vélte a levélben, hogy őt tulajdonképpen nemhogy Offley, de még Brown részéről sem köthetik határozott utasitások. Brown, tudatában lévén a tengerészkapitányok rendkívüli esetekre vonatkozó különleges hatáskörének, nemcsak hivatalos áldását adta Ingraham tevékenységére, hanem egyenesen bátorította, hogy szükség esetén alkalmazzon erőszakot s igy csikarjon ki időt a magasabb fokon való végső elintézésre. Ingraham, mint minden akkori katonaember, ismerte a magyar szabadságharcnak legalább vázlatos történetét. Kétségkívül észlelte a hasonlatosságot a magyar ügy és a fiatal Amerikának George Washington idcjebeli ügye között. Rokonszenvezhetett Kossuth Lajossal, akinek seregében Koszta tiszt volt, hiszen az ő saját nagyapja is politikai menekült volt, aki ugyancsak demokratikus küzdelem és annak összeomlása kapcsán került Skóciából Amerikába. Nem túlzás tehát föltételezni azt, hogy Ingraham szemében ezekben az órákban Koszta személyesítette meg mindazt, amiért annakidején Kossuth katonái harcoltak s amiről — csak néhány évvel előbb — amerikai lapok is nap-nap után izgatottan, reménykedve számoltak be. Mint később irta: “Hogyan is nézhettem volna az amerikai nép szemébe, ha nem éltem volna a kezeimben volt hatalommal csak azért, mert félő volt, hogy netán túl messze megyek el cselekedeteimben?” Ennek a szűkszavú, energikus és bátor embernek ez a kijelentése sokat mond. Az ő szemében a közbelépés oly elkerülhetetlenül törvényszerű volt, mint a nehézségi erő, vagy a tengerhajózás valamely tapasztalati igazságának alkalmazása hirtelen viharban. Julius elsején Ingraham ismét meglátogatta Kosztát a “Hussar” fedélzetén, Schwarz kapitánj^ engedélyével, ezúttal egyedül. “Megkérdeztem őt”, irta George P. Marsh amerikai követnek, “hogy mennyi időt töltött az Egyesült Államokban. Azt felelte, hogy egy évet és tizenegy hónapot. Megkérdeztem, hogy szándékában állt-e végleges megtelepedés Amerikában. Azt felelte, hogy igen. Ekkor ezt a kérdést tettem fel: ‘Igényel-e védelmet az amerikai lobogótól?’ Azt felelte, hogy igen. E beszélgetés alkalmával sokkal jobb állapotban volt, mint az előbbi találkozás idején.” 13 13 Családjához intézett egyik levelében megjegyezte, hogy amikor Koszta igenlő választ adott a kérdésre, ezt mondta neki: “Akkor meg is fogja kapni azt.” 17
