Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1-2. szám
VASVÁRY ÖDÖN Amerikai festő eddig ismeretlen képei Kossuth Lajosról és törökországi környezetéről W. G. amerikai festő Kutahiában, 1851. nyarán 1851. júniusában egy Walter Gould nevű fiatal amerikai festő érkezett Kutahiéba Konstantinápolyból. A kisázsiai városkába internált magyarok nem ismerték, Gould azonban Kossuth tudtával és beleegyezésével ment oda. A kimondott cél az volt, hogy a művész, akinek már akkor igen jó neve volt, lefesse Kossuthot és esetleg környezetének néhány tagját. A nagy magyar száműzött addig senkinek sem ült. Gould akarta megfesteni a legelső Kossuth arcképet, amely a száműzetés ideje alatt készült. Ismeretes, hogy Kosuth nem szerette az ilyesmit s hogy ez alkalommal beleegyezett, annak mélyebben fekvő okai voltak. Gould 1851. junius 22.-én érkezett Kutahiába, ahonnét július 26.-án távozott el. A közbeeső töbh mint egy hónap alatt nemcsak Kossuth arcképét festette meg, hanem gróf Batthyány Kázmérét, Kossuth egyik volt miniszteréét, Perczel Móric volt tábornokét és gróf Wysocki József lengyel tábornokét is. Ezek mellett a száműzöttek őrparancsnokának, Szulejmán beynek arcképe is elkészült. Ezek nagyobb alakú, színes olajfestmények, köztük Kossuthé a legnagyobb. Kossuth környezetének rábeszélésére Gould ezeken tatva igyekeznek velünk elfogadtatni, holott e kérdés tiszta politikum, mely a győző nagyhatalmak akaratából született meg s kezelésének további módja is kétségtelenül az ő elhatározásukon fog múlni. Épp ezért tartjuk vétkes könnyelműségnek, hogy egyes politikusaink és “szakértőink” maguk csinálnak propagandát a visszatelepítésnek ahelyett, hogy igyekeznének a világ közvéleményével a dunai népek érdekeinek jobban megfelelő és egészségesebb álláspontot megértetni. Hivatalos és félhivatalos képviselőink e politikátlan magatartásának az emigrációban sürgősen ellengőzt kell adni. Mert az igen valószínű, hogy Németország nemzetközi befolyása a jövőben növekedni fog, de ez még nem vonja maga után annak szükségességét, hogy várható követelései előtt előre lehasaljunk. Reméljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének, de kiváltkép a jövőbeli Egyesült Európának kollektiv biztonságra alapozott politikája nem marad pusztán írott malaszt, amitől bárki továbbra is szabadon diktálhatja a maga imperiálista ihletésű akaratát. Ha pedig a magyar emigráció nemcsak színjátszó vallomásokat tesz, hanem maga is őszintén e kollektiv biztonsági politika alapjára helyezkedik, akkor minden kockázat nélkül vallhatja, hogy a “dunai gyarmat-területet” a németeknek mint háborús veszteséget egyszerűen le kell ímiok. Azonkívül, hogy pl. ugyanez történik ma a többi nagyhatalom Európán kívüli gyarmataival és hasonló érdekeltségeivel, ezt kívánja nemcsupán az okozott károknak szinte csak szimbolikus jóvátétele, hanem a Duna-medence politikai szanálásának Európa szempontjából alapvetően fontos érdeke is. kívül még készített tizennégy, kézfej nagyságú, egyszínű (szépia) arcképet, Kossuth közvetlen környezetének tagjairól. Mivel ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a száműzöttek rövidesen kiszabadulnak internáltságukból, az egy darab vászonra festett, oválisán elhelyezett képeket, középen Kossuth képével, a kutahiai napok emlékére ajándékba akarták adni a kormányzónak. Összesen tehát 19 képet féstett Gould. Nem ingyen, hanem előre kialkudott árért, amit azonban a száműzöttek, úgylátszik, nem tudtak megfizetni, aminek az lett a következménye, hogy Gould a képeket magával vitte, azzal, hogy nemsokára úgyis találkoznak Amerikában. Egyedül Szulejmán bey arcképe maradt ott, amit az bizonyára átvett s több piaszterrel rendelkezvén, mint a száműzöttek, ki is fizetett. A festő azonban többé nem találkozott a magyarokkal. Valószínűleg vissza sem ment az Egyesült Államokba, mert későbbi ottani nyomait nem sikerült megtalálni. Majd bizonyos, hogy végleg Európában maradt. Még halálának idejét és helyét sem tudjuk. A Kutahiában festett képek eltűntek. Keletkezésük körülményeiről László Károly volt tűzérhadnagy, az emigráció hivatalos naplóvezetője hosszasabban ír a naplóban", a képek további sorsa azonban ismeretlen maradt egészen 1952-ig. Kossuth amerikai látogatásának százesztendős évfordulója során, egy szerencsés véletlen vezetett a képek nyomára. Megtudtam, hogy azok Philadelphiában vannak, a Historical Society of Pennsylvania birtokában, ahol az épület pinceraktárában, több száz porosodó kép társaságában meg is találtam valamennyit; a négy nagyobb és 14 kisebb képet, berámázatlanul, de teljesen ép állapotban. Többször jártam már ott s tudtam, hogy a Society birtokában van Walter Gould autogrammkönyvének, amely ugyanakkor készült Kutahiában, Kossuth és a magyarok Gouldnak dedikált aláírásaival és néhány finom rajzzal. A képek ottlétéről azonban csak 1952-ben sikerült tudomást szereznem. A képeket a festő családja 1894-ben, Kossuth halála esztendejében adományozta a Societynek. (Gould philadelphiai születésű volt és ott tanult.) Kérdésemre, hogy vájjon az-e egy múzeális intézmény hivatása, hogy ilyen dolgokat a pincében tartson, ahol száz esztendeig sem látja őket senki, a válasz az volt, hogy: nem. A Society vezetősége már régebben úgy határozott, hogyha a birtokukban levő értékek között vannak olyanok, amelyek másutt több szolgálatot tehetnek és több méltánylással találkoznak, mint náluk, a tárgyakat odaadják hosszú lejáratú, megújítható, tehát majdnem öröknek tekinthető kölcsön gyanánt, természetesen a tulajdonjog fenntartásával. Meggyőződvén arról, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesület washingtoni székházának díszterme minden tekintetben al■ László Károly: Naplótöredék, Budapest, 1887, 75 és köv. 1. 23
