Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-10-01 / 10. szám
Atomfegyverek Európa számára Eisenhower elnök s nyílván a többi vezető államférfi is szeptemberben vakációzni volt. Legalább is erre mutat az a tény, hogy az elmúlt nyár egymást gyorsan követő világpolitikai fontosságú eseményei után, szeptemberben, a nyugatnémet választásoktól eltekintve nem történt semmi “falrengető’’ dolog. Ezt a hónapot inkább a színfalak mögötti tanácskozások jellemezték. A nyáron néhányszor közel voltunk a világháború kitöréséhez, viszont közben nyilvánosságra került az orosz hidrogén-bomba elkészültének a híre, továbbá az is, hogy az Egyesült Államok légvédelmi felkészültsége — enyhén szólva — nem kielégítő. Talán az új orosz fenyegetés ellensúlyozására az USA atomtűzérségi alakulatokat küldött át Európába s azt is hangoztatta, hogy a nyugati világ még mindig tartja a Szovjetúnió feletti anyagi fölényét. Amerika a népek szabadságáért A fenti okok késztethették a világ vezetőit arra, hogy mindkét. oldal, különösen a nyugat, minden lehetőt el próbál követni a nagyon is ingatag béke megőrzésére. Az Egyesült Nemzetek newyorki közgyűlése adott alkalmat az Egyesült Államoknak a kezdeményezésre. az új amerikai álláspontnak, amely alapjában véve csupán a réginek az újrafogalmazása, Dulles külügyminiszter adott hangot az Egyesült Nemzetek közgyűlésén tartott beszédében. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Álllamok békét akar, de ennek az érdekében nem hajlandó feladni azokat az alapelveket, amelyeket Eisenhower elnök híres áprilisi beszédében lefektetett. Nyílván az oroszok megbékéltetése érdekében Dulles azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik fegyverrel kényszeríteni a megszállott országok felszabadítását, viszont rámutatott, hogy a rabnépek mindig keresni fogják a politikai szabadságot, mivel a szabadság szelleme az egyetemes emberi lélekben gyökerezik. Az utóbbi tényt egy Linkoln-idézettel támasztotta alá az amerikai külügyminiszter: “Van valami a Függetlenségi Nyilatkozatunkban, ami nemcsak a mi országunk népének biztosít szabadságot, de reménységet ad a jövőre az egész szabad világ számára”. Dulles annak a reménynek is kifejezést adott, hogy a szovjet kormány “fel fogja ismerni, mielőtt nem túl késő, hogy Isten szeretete, a hazaszeretet és az emberi méltóság érzése mindent túlél.” Reuter berlini főpolgármester halála A kommunizmus ellen vívott hideg háború egyik fontos vezetője, Reuter nyugatberlini polgármester halt meg szeptember végén. A németországi kommunista párt egykori főtitkára volt az, aki a négy évvel ezelőtti berlini blokád idején a nyugatiak segítségévelmegmentette a szabad világnak ezt az őrhelyét. T rieszt Európában az elmúlt hetekben az érdeklődés a sokszor agyonhallgatott Trieszt felé fordult. Mint ismeretes, a második világháború befejezése után Trieszt városát és a körülötte levő területet két részre osztották. A déli zóna jugoszláv megszállás alatt van, míg az északi rész nemzetközi ellenőrzés alatt áll. Természetesen ez csak átmeneti álapotnak számít s már évek óta keserű vita folyik Olaszország és Jugoszlávia között Trieszt végleges hovatartozandóságának a rendezése ügyében. Ezt a vitát most nagyon felélénkítette a két ország vezetőinek a szócsatája. Tito kijeentette, hogy Jugoszlávia véglegesen annektálni fogja a déi zónát, amelyet megszállva tartanak. Pella olasz miniszterlenök válasza az volt, hogy megerősítette a Trieszt-környéki olasz helyőrségeket és hadihajókat küldött a közeli Velencébe. Az olaszok nagy súlyt helyeznek arra, hogy volt Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb kikötőjét, amelyre az első világháború után tettek szert, visszakapják. Adenauer választási győzelmének hatása a franciákra Amint előző számunkban már jelentettük, a nyugatnémet választás Aenauer kancellár fölényes győzelmével végződött. Ez a győzelem komoly esélyt jelentett az Európai Védelmi Közösségnek a gyakorlati megvalósítására. Franciaország azonban ismét akadályokat gördít az európai egység újába. A franciák bejelentették, hogy szövetséget kötnek Oroszországgal az esetleg újra feltámadó német imperializmus leküzdésére. Úgy tűnik, hogy igaz az a megállapítás, hogy a franciák olyan német hadsereget szereiének, amely erősebb az orosznál és gyengébb a franciánál. Beria nyugaton? Az utóbbi hetek nagy sajtószenzációja az eddig még bebizonyítatlan hír volt, hogy Beria megszökött a szovjet börtönből és az Egyesült Államoktól kért menedéket. Mindez túl fantasztikusan hangzik, de ha igaz a hír, a volt vörös rendőrminiszter elsőkézbeli értesülései nagyon értékesek lesznek a nyugat számára. Sztálin fia javítótáborban Befejezésül egy személyi hír a Szovjetúnióból. Vassily Sztálin repülőtábornok, a “‘nagy”-Sztalin “kis” fia a szovjet állam elleni “hűtlenség” bűntette miatt “javítótáborba” került. Ennek a hírnek a margójára még csak azt a kérdést szeretnénk írni: ki lesz a következő? Mérlaky László ÚJ MAGYAR REGÉNYEK! WASS ALBERT Elvész a nyom $2.00 Ember az országút szélén 2. kiadás 80 cent Kiadta és terjeszti a KOSSUTH PUBLISHING CO. 4134 Lorain Ave. CLEVELAND, OHIO, U.S.A. 20 VILÁG FÓRUM