Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-10-01 / 10. szám

KANNÁS ALAJOS

/lyÓAutá

A lombok tarka sátortáborán víg szellőkölykök csörtetnek keresztül, az avar zörren lépteik nyomán s a bokrok fátyla lágyan összerezdül.

A tószélen aranyszínű homok villan, amint a hullám partra loccsan.

A kék magasból szőke fény csorog s a nap felé kitárult ablakokban

vágyón hunyorgó, tág gyermekszemek vigyázzák álmodon a kertet, ahol a hamvas szilvák kéklenek s az érett almák halkan énekelnek.

— Azt hiszem, hogy nemcsak különböző személyek látják különbözőképen a dolgokat, de mi is másként látjuk a dolgokat különböző időkben.

— Erről könnyen meggyőződhetünk, ha felkeressük gyermekkori játszóhelyünket, azt a helyet, ahol nevelkedtünk és amit fiatal korunkban hagytunk el. Maga hol töltötte gyermekkorát?

— Magyarországon, egy kis dunántúli városban.

*— És volt ott azóta?

— Voltam és valóban úgy tűnt fel minden, mintha összezsugorodott volna. A ház, a patak, a kert, mind kisebbeknek látszottak, sőt még a fák sem voltak olyan hatalmasak, mint ahogy emlékezetemben éltek, pedig a közben eltelt húsz évben azok is nőttek néhány araszt. És a Szélesvíz, amely szinte tengernek tűnt akkoriban, nem volt több jókora pocsolyánál.

— Igen, én is így voltam és azt hiszem, a legtöbben így vagyunk ezzel a jelenséggel. S ez eléggé szemlélteti azt a lélektani törvényt, hogy ha többen ugyanarra a személyre vagy tárgyra nézünk, egyikünk sem fogja ugyanúgy látni, ahogy a többiek látják. Múltunk és élettapasztalatunk különböző és éppen ezért reakcióink is különbözők.

— Végeredményben nem is olyan buta dolog az az ördöngős vitrin a Természetrajzi-Múzeumban. Elgondolkoztatja az embert azon, hogy hogyan is fest a világ mások, vagy éppen az állatok szemszögéből.

— Ha nem tudná, kedves barátom, ez keresztyén hitünk egyik legalapvetőbb tétele, mert a szeretet felé vezető úton áz első lépés a másik fél megértése. Emlékezzék csak Ezékiel prófétára, aki Krisztus előtt a hatodik században, amikor a zsidóknak el kellett hagyniok Jeruzsálemet, isteni parancsot kapott a zsidó nép erkölcsének ostorozására. De még mielőtt szólt volna hozzájuk, megpróbálta meglátni a problémáikat az ő szempontjukból. Ezért saját szavai szerint a következőket tette: “Eljutottam Tél-Ábibba a foglyokhoz, akik a Kébár-folyó partján laktak és leültem,

mert ők is ott ültek. És ott ültem közöttük hét napig némán.”

— Némán?

— Igen, némán. Ezékiel csak figyelt ‘és hallgatózott. Ott ült közöttük szótlanul. Ugyanazt az ételt ette, ugyanolyan fekvőhelye volt, ugyanúgy élt, ahogy ők éltek, hogy megérthesse az ő szempontjaikat. És ez az élmény döntő befolyással volt Ezékiel próféta életére. Ahogy döntő befolyással volt egy hasonló élmény Whitting Williams clevelandi gyárigazgató életére, aki beállt egy másik vasgyárba munkásnak, hogy megismerkedjék a munkásproblémákkal, nem az igazgatói székből, hanem a munkapad mellől. Élményeit nemcsak hosszú cikkek követték, hanem drasztikus változások a gyárában.

— Néhány teológusunk előtt talán túlmerész leegyszerűsítésnek fog látszani, de szerintem Jézus megjelenése és élete közöttünk ennek a szempontnak volt egyik legerősebb demonstrációja. Jézus nem azért jött-e a földre, hogy “közöttünk ülhessen” és a halandó ember szempontjából láthassa a problémákat? Ez lehetett az Isten megértésének, az isteni megértésnek a szimbóluma, amely ugyanakkor képessé tett bennünket arra, hogy őt megértsük.

— Mai világunk igen sok bújának-bajának egyik alapvető forrása az emberek fantázia-hiánya. Az emberek nem tudják mások helyzetébe képzelni magukat, nincs elég lelki erejük ahhoz, hogy leüljenek, együtt dolgozzanak, együtt éljenek azokkal, akikkel egymás mellett kell élniök. A világ szociális problémái iránti állásfoglalásunk attól függ, hogy menynyire tudjuk magunkat mások nyomorúságába beleélni. Akik érzéketlenek a nyomortelepek, az éhínség, a menekülttáborok problémái iránt, azt ajánlom, hogy ne sajnálják a fáradságot, éljenek egy időre ezeken a helyeken és élvezzék a bűzt, száraz kenyeret, poloskát, hontalanságot, bizonytalanságot és tapasztalják meg, hogy milyen hatással van az ilyen élet az erkölcsre, a jellem formálására, az egész emberi testre és lélekre.

— Áll ez a nemzetiségi, faji, politikai és általában mindenfajta megnemértésre. Ha csak egy napra a másik ember bőrébe tudnánk képzelni magunkat, vagy ahogy itt, Amerikában mondják, ha csak egy napra a másik ember cipőjében járhatnánk, egészen más szemmel néznénk a világra.

— Azt hiszem, mi menekültek is másként látjuk a dolgokat, mint például tíz évvel ezelőtt — vetettem közbe. Nemcsak az elmúlt tíz év politikai eseményei, nemcsak a földrajzi távolság, amit azóta bejártunk, hanem az a tény, hogy annyi különböző ember között “ültünk” és annyi különböző kenyeret ettünk s annyi különböző munkát végeztünk, hogy ez képessé tette a látókat a látásra és a hallókat a hallásra.

— Senkinek sincs joga magát keresztyénnek neveznie addig, amíg ezt a keresztyén gyakorlatot, hogy tudniillik mások helyzetébe tudja képzelni magát, el nem sajátította. Áll ez tanárra, üzletemberre, papra, munkásra, katonára, parasztra, mindenféle foglalkozású és nemzetiségű emberre egyaránt. Próbáljuk beleképzelni magunkat embertársaink helyzetébe, az ő szemszögükből látni a dolgokat. Próbáljuk meglátni azt, hogy mik azok a tényezők, amik azokra az útakra és cselekedetekre vitték őket, amelyek a társadalom elkeseredett és ellenséges tagjaivá tették őket. Ha majd ezeket a tényezőket az ő szemszögükből is látjuk, csak akkor gondolkozhatunk azok megszüntetésén.

7