Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-10-01 / 10. szám
AUER PÁL Az emberi jogokat és közszabadságokat biztositó európai egyezmény Míg százmillió európainak rabszolgasors jutott osztályrészül, Nyugateurópában kodifikálták és nemzetközi (európai) ellenőrzés alá helyezték az emberi jogokat és közszabadságokat. Ez év szeptember 3-án lépett életbe az Emberi Jogok és Közszabadságok biztosítását célzó Európai Egyezmény. Az Egyezmény szövegét az Európa-Tanács közgyűlése 1950. augusztus 25.-én hagyta jóvá. A 15 tagállam képviselői 1950. november 28.-án írták alá az Egyezményt Párisban. Az Egyezmény 6. szakaszának 2. pontja értelmében az Egyezmény életbelépésének az volt az előfeltétele, hogy azt az aláíró 15 állam közül, melyek valamennyien tagjai az Európa-Tanácsnak, legalább 10 állam ratifikálja. Az első ratifikáló állam Nagybritannia volt, amelynek parlamentje 1951. március 8.-án hagyta jóvá az Egyezményt. Ezután Norvégia, majd Svédország, a német Szövetségi Köztársaság, a Saar-kormány, Írország, továbbá Görögország, Dánia és Izland következtek. Végül ez év szeptember 3.-án a 10-ik országnak Luxembourg nagyhercegségnek az Európa-Tanácshoz beosztott állandó képviselője, Jean-Pierre Kremer, adta át a ratifikációt igazoló okiratot Anthony Lincoln ideiglenes főtitkárnak. Az Európa-Tanács közgyűlésén 1953. szeptember 21.-én jelentette be de Menthon, a strasbourgi közgyűlés elnöke, hogy az Egyezmény életbelépett. Az Egyezmény jelentőségét a belga Rollin, az Európa-Tanács jogi bizottságának elnöke méltatta. Az Egyezmény élesen világít rá a nyugateurópai és a vasfüggöny mögötti népek jogai között fennálló tragikus különbségére. Minden törekvésünk arra kell, hogy irányúlj on, hogy a magyar nép minél előbb részese legyen az egyezményben biztosított jogoknak és közszabadságoknak. Az egyezmény a következő jogokat védi, ill. biztosítja: az élethez való jogot a kínzás és embertelen bánásmód ellen való védelmet; a rabszolgaság és a szolgasqg bármely formája elleni védelmet, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot; vád-, vagy jogvita esetén, az ügy objektív bírói tárgyalását; a visszaható erejű törvények ellen való védelmet; továbbá védelmet a magán- és családi életbe való beavatkozás ellen, az otthonnak valamint a levéltitoknak védelmét; a szabad gondolatot és lelkiismereti szabadságot; a vallás gyakorlásának szabadságát; a gyülekezés és szövetkezés jogát és értve ezalatt a szakszervezetekhez való csatlakozás jogát is; a nagykorúak házasságkötési jogát és végül minden jogsérelem esetén a jogsegélyt és jóvátételt. Az Európa-Tanács véleményező közgyűlése ezt a védelmet ki kívánta terjeszteni a magántulajdonra, a képviselőválasztások szabadságára és a szülőknek azon jogára, hogy maguk választhassák azt a módot, amely szerint gyermekeiket felnevelni kívánják. Ez utóbbi három jog védelme nem magában az Egyezményben biztosíttatott, mert az ezekre vonatkozó megegyezés csak az egyezmény aláírása után jött létre. Ezeknek a jogoknak a védelme tehát külön jegyzőkönyvben foglaltatik, amelyet a szerződőfelek ugyancsak aláírtak. A jegyzőkönyv szerint senki sem fosztható meg magántulajdonától, kivéve ha azt elháríthatatlan közérdek teszi szükségessé, de akkor is csak a törvvényekben előírt eljárás szerint és a nemzetközi jog általános elveinek tiszteletben tartása mellett. Ez az utóbbi feltétel azt jelenti, hogy minden kisajátítás, nacionalizálás, magántulajdontól való megfosztás, ha közérdekből elkerülhetetlen, megfelelő kártérítésre kötelezi az államot. Ez természetesen a kommunista elvekkel nem egyeztethető össze. Ugyanebben a jegyzőkönyvben az aláíró tagállamok arra is kötelezték magukat, hogy szabályos időközökben titkos szavazás útján képviselőválasztásokat fognak tartani, gondoskodván arról, hogy a választók véleménye szabadon nyilatkozhassék meg és a törvényhozás az ő választásuk szerint alakuljon meg. Az Egyezmény és az azt kiegészítő jegyzőkönyv tehát valóságos aranybullája, Magna Chartája az európai demokráciának. Az egyezmény szerint továbbá 15 tagú európai bizottság volna létesítendő, amely elé azon államok elleni panaszok lennének terjesztendők, amelyek a panaszttevők szerint nem tartották tiszteletben az egyezmény által védett emberi jogokat és közszabadságokat. Ha ez a bizottság a panaszttevő és panaszolt állam közötti vitát nem tudja békésen elintézni, az Európa-Tanács a Miniszteri Bizottságnak tesz jelentést, amely 2/3-többséggel hozza meg döntését. Itt tehát a 15 állam szakított az egyhangúság elvével és kötelezőnek ismerte el a szótöbbséggel létrejött döntést. Ez immár az állami szuverénitás bizonyos fokú megszorítása. Az Egyezmény szerint nemcsak államok, tehát az Egyezmény aláírói, hanem egyének és nemhivatalos szervezetek és csoportok is tehetnek panaszt az Európai Bizottság vagy az Európai Bíróság előtt, ha az Egyezményben védett jogaikat megsértették. Ennek előfeltétele azonban az, hogy az állam, amely ellen a panasz irányul, az Egyezményen kívül aláírta légyen azt a kollektív nyilatkozatot is, amely szerint az Európai Bizottságnak, illetve a Bíróságnak az ilyen panaszok elbírálására való illetékességét elismeri. Ez az Európai Bizottság azonban nem kezdheti el működését mindaddig, amíg az említett nyilatkozatot legalább hat állam alá nem írta. Az Emberi Jogok védelmére hívatott Európai Bíróság az Egyezményben biztosított jogok megsértése esetén van hivatva ítéletet mondani, feltéve, hogy az Európai Bizottság a jogsérelem tárgyában nem tudott békés megegyezést létrehozni. A Bíróság, éppúgy, mint a Bizottság csak akkor járhat el, ha az a tagállam, amely ellen a panasz irányul, egyszersmindenkorra alávetette magát a Bíróság illetékességének. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban egyébként is csak akkor kezdheti meg működését; ha már legalább 8 állam eleve alávetette magát illetékességének. A bíróságnak 15 tagja lesz, az ítélő tanácsoknak pedig hét. Az Egyezmény rendelkezései az esetben terjednek ki a szerződő államok tenegerentúli területeire is, ha erre az illető állam kifejezetten kötelezte magát. Azt a kiegészítő jegyzőkönyvet, amely a magántulajdon védelmét, a képviselőválasztások szabadságát és a szülők nevelési szabadságát biztosítja, eddig 9 állam ratifikálta. Magának az Egyezménynek 10 aláírója közül a Német Szövetségi Köztársaság kormánya, amely magát az egyezményt, éppúgy, mint a többi 9 állam, ratifikálta, 8
