Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-07-01 / 7-8. szám

munkásság azonnal élni kezdett a kilátásbahelyezett könnyítésekkel. Amennyire a jelekből következtetni lehet, a rezsim először rendőri intézkedésekkel igyekezett elejét venni ezeknek a fejlményeknek, egy héttel később azonban szükségesnek látta Rákosi megszólaltatását. Rákosi a budapesti pártszervezet előtt mondott beszédet az új politikáról. Beszédét a nyugati sajtó általában alaposan félreértette. A jelentések úgy állították be, hogy Rákosi visszavonni, illetve lefaragni igyekezett Nagy Imre kijelentéseit. Ez azonban nem így van. Kétségtelenül van a két beszéd között különbség, de Rákosi igyekezett hangsúlyozni, hogy Nagy Imre programmját végrehajtják, pusztán az “önkényeskedésekkel” szemben emelt szót.

Rákosi Nagy Imre erős kritikáját is megismételte, bár — érthető okokból -— kevesebb vehemenciával és több magyarázkodással. Főcélja a párttagok megnyugtatása volt: újra és újra visszatért arra a gondolatra, hogy szó sincs a párt alapvető célkitűzéseinek megváltozásáról, pusztán az elkövetett hibák helyesbítése a cél. Egypár régi jelszót is előrángatott, a kulákoknak is nekirohant. Ez utóbbi világosan mutatja, hogy a kommunistáknak megint a falun voltak a legnagyobb nehézségeik. A kolchozokról is ejtett egypár bátorító szót. A munkásokat is figyelmeztette, hogy az életszínvonal javulása hosszabb időbe és megfeszített munkába fog kerülni. Hosszan magyarázta, hogy miért volt szükség arra, hogy a főtitkárságot elválasszák a miniszterelnökségtől és még hosszabban fejtegette, hogy a párt és a pártvezetőség egységes.

Rákosi után Nagy Imre is felemelkedett és bejelentette, hogy a kormány teljes erővel dolgozik a megígért reformok mielőbbi életbeléptetésén.

Valóban azóta a rendeletek egész sora jelent meg, és a reformok egy része legalább is rendeleti formában a megvalósulás felé halad. Megjelent az amnesztia-rendelet, amely nagyban egészében megfelel Nagy programmbeszédének. Eltörölték az internálótáborokat. Ha korlátokkal is, de szabaddá tették a deportáltak költözködését. Mezőgazdasági téren is több fontos lépés történt: adóhátrálékok, beszolgáltatási hátrálékok elengedése, stb. A kolchozokból való kilépés és a tartalékföldek kérdésének rendezését még az ősz előttre ígérik. A jelek tehát arra mutatnak, hogy a rezsim az új ígéretek teljesítését — legalább is egyelőre — komolyan igyekszik venni.

Mi most már az értelme a magyarországi változásoknak? Valóban annyit jelentenek-e, hogy a rezsim most már megtért, hogy a kommunizmus bizonyos méretű felszámolásárál van szó? Vagy pusztán csak propagandisztikus kijelentéseknek kell tekinteni Nagy Imre szavait, amelyeknek semmi, vagy csak nagyon is átmeneti jelentőségük van? A kommunizmus történetének tanulságai alapján mindkét kérdésre nemmel kell válaszolnunk. A Nagy-féle “reformok” nagy jelentőségűek és a jelek szerint a végrehajtásukra is megvan a szándék. Végrehajtásuk pedig évekkel eltolja, meghosszabbítja, lényeges területeken egyenesen visszájára fordítja a kommunista Programm megvalósulását. A kollektivizálás leállítása, a kolchozokból való kilépés megengedése a magyar társadalom legnagyobb szegmentumában állítja meg a szovjetizálást. Az amnesztia tízezrek kiszabadulását jelentheti. Ezek nagy és jelentős lépések. Ennek ellenére a kommunisták szempontjából mégis csak taktikai húzások. Alapvető célkitűzéseiket semmiben sem adták fel.

Most már csak egy kérdésre kell feleletet adni. Miért határozták el magukat erre a taktikára Rákosiék? A választ megint csak a kommunista párt történetének tanulságai adják meg. A kommunisták harmincötéves történetük során soha sem tettek engedményt, hacsak leküzdhetetlen erő nem kényszerítette őket rá. Lenin 1921-ben a kronstadti felkelés nyomására vezette be az NEP-et. Magyarországon a Rákosi-rezsim minden kétséget kizáróan ilyen leküzdhetetlen erővel került szembe. Mi volt ez a leküzdhetetlen erő, ami hátraarcra kényszerítette a pártot? Hátraarcra ötévi korlátlan uralom, terror után és a tökéletességig kiépített hatalmi szervezet birtokában? Aki tud a sorok között olvasni, aki figyelemmel olvasta végig Nagy és Rákosi beszédeit, az nem kételkedhetik benne: a magyar nép szívós, meg nem alkuvó passzív ellenállása kényszerítette Rákosiékat meghátrálássra. A magyarság ötévi oltogatása után is allergikus a kommunizmus, Moszkva és a Rákosi-rezsim iránt. Nagy Imre beszédében inkább a gazdasági indokokat igyekezett előtérbe helyezni, de hogy a magyarság ellenállása mennyire nem pusztán gazdasági sérelmekből táplálkozik, azt semmi sem illusztrálja pregnánsabban, mint az, hogy a rezsim nemcsak a gazdaságilag nyomós két rétegnek: a parasztoknak és a munkásoknak tett engedményeket, hanem — legalább is komunista mértékkel mérve — messze elment az értelmiség panaszainak enyhítésében is. Sőt éppen ezen a téren történt az első nagyobb lépés, hiszen az internáló táborok megszüntetése, a deportáltak költözködésének megengedése elsősorban a régi értelmiség tagjainak sorsán enyhít. A magyarság a kommunista nyomás alatt nyílván olyan egységes magatartást tanúsít, amivel a rendszer kénytelen volt számolni. Kétségtelen: a magyarság külföldön agyonhallgatott, nem drámai, de szívós, kitartó és következetes ellenállása eredményesebbnek bizonyult, mint a más, nyugaton agyondédelgetett, támogatott népek jól szervezett reklámmal kísért küzdelmei.

Nem lehet ezt a beszámolót anélkül befejezni, hogy hozzá ne tennők: elég sajnálatos, hogy a hivatalos magyar emigráció — három amerikai lapban megjelent levéltől eltekintve, — semmit sem tett arra, hogy az amerikai közvélemény figyelmét a magyarországi események nagy jelentőségére felhívja és a magyar nép ellenállásának eredményességére rámutasson.

Ez annál is inkább sajnálatos, mert ha valamikor, úgy most valóban nagy szüksége van a magyar népnek a külföld megértésére és segítségére. A Nagy-rezsim ígéreteinek végrehajtását csak akkor lehet biztosra venni, ha a kommunistákra nehezedő nyomás nem csökken, hanem a passzív rezisztencia belső nyomását megfelelő külső nyomás egészíti ki. Éppen most van a legnagyobb szükség arra, hogy a magyar nép érezze, hogy a szabad világ érzésben és tettben egyaránt vele van, hogy semmiben sem könnyíti meg elnyomóinak helyzetét, hogy változatlanul a felszabadításban látja Kelet- Európa problémáinak megoldását. A pszichológiai hadviselés előtt Magyarországon sohasem nyíltak meg olyan nagy lehetőségek, mint most. Elsőízben történik meg, hogy a kommunista párt vezetésében kettősség mutatkozik. Ennek kiaknázását is a magyar emigrációnak kellene a legjobban sürgetni. A júliusi eseményekről hallgatni sem az antikommunista, sem a magyar nemzeti politika szempontjából nem lenne szabad.

23