Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
ában és 450.000-en Jugoszláviában. Sok helyen egy tömegben, a határszélen élt ez a magyar kisebbség. Ma gyarországon nem maradt nagyobbszámú kisebbség, nem számítva a nyugati határszélt, ahol Ausztriát nem kezelték oly nagylelkűen, mint az utódállamokat a békeszerződés megkötésekor. A kisszámú nem magyar kisebbség távol a határoktól elszórtan élt Magyarországon. Ez, a határszéleken egy tömegben élő magyar kisebbség alkotta a magyar revíziós igények alapját és leginkább keltette fel a külföld együttérzését. Ha ugyanis elismerjük a létjogosultságát annak; hoey Magyarországot fel kell osztani a nemzetiségi elvek alapján, el kell azt is ismernünk, hogy ezeket az elveket mindkét oldal felé egyaránt kell alkalmazni. A mai Magyarország (1937- es) általában kétféle revíziós igényt különböztetett meg: egy kisebb méretűt és egy nagyobb avagy integer revíziót. Ez utóbbi a háború előtti határok helyreállítását követeli (bizonyos módosításokkal). Míg az előbbi a népi önrendelkezési jog pártatlan alkalmazását követeli. A következő fejezetekben leírjuk, hogy hol és milyen módon módosították a nemzetiségi elvet, és megkíséreljük megállapítani, mennyire jogosult ez a kisrevíziós igény. A nagyrevíziós igény külön részletes tárgyalást érdemel, mert ez kétrétű probléma. Ez a probléma természetesen egyszerű és világos az utódállamok és azok védnökeinek szemében: szerintük a népi önrendelkezési jog magától értetődően feljogosította a nem magyar nemzetiségeket, hogy leváljanak Magyarország testéről és önálló nemzeti államokat alkossanak. Ez az érv anynyira világos volt, hogy határozatok és manifesztációk követelték ennek megvalósítását, mindjárt a háború vége után. Ezenfelül még azt is bizonyították, hogy a magyar uralom Magyarországon igazságtalan, elnyomó és önkényes volt. Ezzel szemben lényegtelennek tartottak megemlíteni olyan tényeket, mint például azt, hogy egyes nemzetiségek csak nem régen vándoroltak be Magyarországra és mások pedig ott éltek évszázadok óta, minden komolyabb összeütközés nélkül az államhatalommal. Az első esetben a válaszuk az volt, hogy az új emigránsok elég régen vándoroltak be ahhoz, hogy dönthessenek saját sorsuk felől, az utóbbi esetben pedig azzal válaszoltak, hogy “Igazságtalanság akkor is igazságtalanság, ha ezeresztendős is.” Mindezzel szemben Magyarország nem vonta ugyan kétségbe a nemzetiségi önrendelkezési jog helyességét, a belőle levont következtetések ellen azonban élénken tiltakozott. Egyedül a horvát nemzetgyűlés döntését ismerte el érvényesnek. A többi nemzetiségi vidéken tartott népgyűlések illetékességét kétségbe vonta és azt állította, hogy a nemzetiségek valójában sohasem akartak elszakadni Magyarországtól. A vitás területeken a kérdést népszavazással mindig el lehet dönteni, ezek elrendelését azonban Magyarország hiába kérte. Meg lévén "KANADAI MAGYAROK RÁDIÓJA" A kanadai magyarság legnépszerűbb rádiója a brantford-i “Kossuth-rádió”. Műsorán magyar zene, magyar kultúra, időszerű politikai tájékoztatók. Célja a magyar haza szabadsága és a magyar demokratikus gondolat győzelme. Minden szombaton 1 órától 1.30-ig jelentkezik a brantfordi CKPC 1380-as hullámhosszán. A legkedveltebb, nem üzleti jellegű vállalkozás. Levélcím: Mrs. Erna Végh, 17 Fleet St., Brantford, Ont. Canada. KUCSER1K MÁRIA Néma zongora Vén hangszer lapul a szoba sarkában hallgatagon, mint elfelejtett emlék. Az idő vasfoga kikezdte testét, s por lepte be. Mintha e bús világban a természetnek ez volna a rendje: rövid dicsőség s hosszú szenvedések. Ki tudja, tán valóban ez az élet, s az enyészet így tép az élő testbe? Vén zongora! ha tudna most beszélni, mit mondana el Chopin, Mozart hangján? Vagy Liszt zokogna húrjain remegve? Hogy szeretnék e húrba beletépni s felzavarni e néma éjszakát, — de félek tőle: “Quieta non movere...” arról győződve, hogy a népszavazás az ő javára döntene, hiszen a nemzetiségeknek semmi okuk sincsen arra, hogy változtassanak a sorsukon; hiszen az ország gazdasági és földrajzi egysége annyira nyilvánvaló, hogy ennek puszta ténye összetartotta a nemzetiségeket és kölcsönzött csodálatos egységet a magyar államnak egész történelme folyamán. Eme érvelés szerint a nemzetiségek semmiféle módon sem voltak elnyomva Magyarországon, bár a magyarok számbeli többségüknél, kulturális fölényüknél és földrajzi helyzetüknél fogva vezetőszerepet vittek. Csak egyetlen követelményt kellett elfogadniok a nemzetiségeknek: az állam politikai egységét. Egy nem magyar teljes mértékben élhette a maga nemzeti kultúráját a magán- és közéletben; csak akkor kellett magyarul megtanulnia, ha a közélet magasabb funkcióiban akart résztvenni és tiszteletben kellett tartania az állam egységét. Minden magyar állampolgár, legyen magyar, szlovák, német, avagy szerb, ha elfogadta ezeket a mérsékelt kívánalmakat, nemcsak, hogy szabadon élhette a maga megszokott életét, hanem egyenesen bátorítva is volt erre. Lehetetlen tehát arról beszélni, hogy Magyarországon nemzetiségi elnyomás volt és hiba lenne felosztani az országot, ezt az ősrégi történelmi és gazdasági egységet, mert ez nemcsak igazságtalanság lenne, hanem szerencsétlenségbe is döntené népeit. Melyik ellentétes vélemény volt helyes? Ez az alapvető probléma, amelyre felelnünk kell, ha ítélni akarunk abban a kérdésben, hogy vájjon szét kellett-e darabolni Magyarországot, vagy sem. A következő fejezetekben, a nemzetközi mozgalmakkal fogunk foglalkozni, megvizsgálva azt, hogy vájjon valójában el akartak-e szakadni a nemzetiségek Magyarországtól; először azonban felvázoljuk a nemzetiségek történetét, főleg az utolsó sorsdöntő évszázadban, elkerülve felesleges ismétléseket. Mindez szükséges ahhoz, hogy a kérdést megfelelő távlatból vizsgálhassuk. (Folytatása következik) 20
