Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1-2. szám

tak és hadifoglyok közül elsősorban a középosztálybelieket tartották vissza. Az 1944-ben és 1945-ben nyugatra távozottak közül a legnagyobb százalékban a középosztálybeliek nem tértek haza, a nyugatra távozott parasztok és munkások közül alig maradtak vissza. 1945. után a bolsevista nyomás elől főleg intellektuális foglalkozásúak menekültek nyugatra, az arány csak 1951. óta tolódott el a határmenti munkások és parasztok jaavára, főleg a szigorúbb határzár, a határ megközelítésének nagyobb kockázata és egyéb gátló intézkedések következtében. A rendszer igazolási eljárásai, a bírósági felelősségrevonás, a nagy perek, az internálások, a B-listák és a deportálás az intellektuális foglalkozásúakat felbecsülhetetlen számban szórták ki munkahelyeikről. Az oktatás és nevelés terén súlyos hiányt okozott a több mint 4.500 szerzetesnek és szerzetesnőnek az oktatási intézményekből való kivonulása a bolsevista iskolamonopólium bevzetése után. E szerzetesek és szerzetesnők közül csak kevesen tértek viszsza régi foglalkozásukhoz.

A rendszernek márcsak e hiányok pótlása céljából is rohamtempóban kell növelnie a közép- és főiskolások számát. De erre kell törekednie a saját új szükségletének fedezése céljából is. A bolsevizmus zsarnoki, rendőrállami és etatista sajátosságai szükségképpen megkövetelik a bürokrácia növelését. Mivel a zsarnoki rendszer nem számolhat a társadalmi erők önkéntes együttműködésével, sőt ellenállását kell számításba vennie, — mivel a gazdasági élet természetes lendítő tényezői közül a magántulajdon ösztökéjét kiküszöböli és az egyéni kezdeményezést kikapcsolja, — mivel minden életviszonyt az állam szabályozási és ellenőrzési körébe von, — szükségképpen szaporítania kell a bürokraták és ellenőrök seregét. A kommunizmust találóan nevezték el hivatalnok-diktatúrának már régi elméleti vizsgálói, pl. Concha Győző. Hozzávehetjük az erőltetett, egészségtelen ütemű iparosítást, amely új mérnökök, szakképzett munkások és bürokraták tömegét igényli. Mindezek tetejébe kormányprogrammá tették a régi intellektuálisoknak olyan tempóban való, teljes “likvidálását, ahogyan a bolsevista ideológia emlőin fölnőtt, új intellektuális rajokkal pótolni tudják őket. Végül: a rendszert valósággal kikerülhetetlenül kényszeríti az egyetemek és az iskolák, valamint tanulóik szaporítására az a körülmény, aminek a bolsevisták világos tudatában vannak, hogy bolsevista szociológiai műveltséggel, illetve matematikai, technikai és természettudományi műveltséggel rendelkező intellektuálisok és szakképzett munkások serege nélkül gazdasági és katonai erejét növelni s politikai hatalmát megtartani nem képes. A XX. században megfelelő gazdasági és gyáripari színvonal nélkül jelentékeny katonai erőt egyetlen ország sem képvisel. A katonai teljesítményhez szükséges technikai felszereléssel, valamint a hadviselésre alkalmas gépesített katonasággal nem rendelkezhet az olyan hatalom, amelynek gazdasági életéből és hadseregéből az intellektuális hivatásúak és az iskolázottak nagy tömege hiányzik s amely iskolázott munkások, csapattisztek és altisztek megfelelő számát nélkülözi. A XX. század civilizatórikus viszonyai, amelyek között iskolázott munkások, tisztviselők és katonák nélkül egyetlen ország sem tud gazdasági vagy katonai

Újságok, könyvek, utazás, szereleicsomagok, hanglemezek, publicité, üzleti ügyek.

KELENY MINDENT ELINTÉZ. y Ste. KELENY, 12, rue de la Grange- Bataliere, PARIS-9. — Tel.: Tailbout 65-97. ^

hatalommá előlépni, a legbarbárabb zsarnokságokra is rákényszerítik, hogy iskolákat és egyetemeket állítson. Ha a bolsevizmus nem törekednék az analfabétizmus kiküszöbölésére és nem szaporítaná a közép- és főiskolai tanulók számát, gazdasági és katonai teljesítőképessége is szükségképpen csökkenne, tehát az a fenyegetés is kisebbednék, amelyet a bolsevizmus a szabad világ számára jelent. A bolsevista fenyegetés növekedésének egyik komoly bizonyítéka éppen a közép- és főiskolások szaporodása. A bolsevista iskola ideálja nem a lelkileg és erkölcsileg kiművelt kultúrember, hanem a modern civilizált barbár: barbár, de a modern civilizáció minden eszközével fölszerelve. Épp ezért veszélyesebb annál a barbárnál, aki civilizáció szempontjából évszázadokkal áll kora mögött. A szellemi műveltség és a lelki-erkölcsi barbárság nem egymást kizáró fogalmak: a tudós lehet lelkileg és erkölcsileg barbár, és a kis műveltségű ember lehet a lelki-erkölcsi kultúra hőse. Csak a materiálizmus intellektuális gőgje, amely a Nyugat bizonyos köreitől sem idegen, vagy a műveletlenség tehet valakit olyan vakká, hogy a szellemi kiműveltséggel a lelki-erkölcsi kultúrát azonosítsa. A szabad világ materálista intellektuálizmusára vallana, ha a bolsevizmus kedvező iskoláztatási statisztikájában a bolsevizmus “humánizálódását” látná és belőle a saját fenyegetettségének csökkenését olvasná ki. A kedvező iskoláztatási statisztika a bolsevizmust nem lépteti elő az uralma alá vetett népek civilizátorává, lelki és erkölcsi elnyomorítóból nem lépteti elő kultúrmisszióssá, hanem a bolsevista veszély növekedését mutatja. Azt igazolja, hogy a bolsevizmus egyre több civilizatórikus erőt, ami önmagában jó, állít barbár és rossz célja szolgálatába, amivel a szabad világ fenyegetettségét növeli. A rossz önmagában nem hatalom: erejét az adja, amennyi tárgyi jót (eszélyességet, tudást, technikai vívmányt, gazdasági erőt, bátorságot, stb.) tud szolgálatába állítani. Hogy a jó minő mértékben képes a rosszat szolgálni s így a bűn mekkora erőt képvisel, ezt legkevésbé a keresztény ember feledheti el, aki hiszi, hogy a bűn hatalmának megtöréséhez az Isten személyes beavatkozására volt szükség. Mindenki, aki átélte vagy megérti a bolsevizmust, benne a történet legnagyobb titkát éri tetten: azt, hogy mennyi jó szolgálhatja a rosszat.

Ha a szabad világ tisztában volna a bolsevizmus reálitásával, semmit sem érezne sürgősebbnek és fontosabbnak, mint e veszély legyőzését és az erre való fölkészülést. Félő, hogy a szabad világnak a bolsevista valóságról alkotott képét elhomályosították még azok a fölszabaduláson dolgozó emigránsok is, akik a bolsevizmusról romantikus és detektívregény-szerű képet festettek és csak azt mutatták föl, ami a bolsevista rendszer gazdasági, politikai, stb. betegsége és gyengéje. A bolsevista rendszer szürkébb, de rettenetesebb. A szabad világot pedig nem gyöngeségével, hanem erejével fenyegeti. Kultúrpolitikai vonatkozásban az emigránsnak, ha a fölszabadulás ügyét és az emberiségnek a bolsevista veszélytől való megoltalmazását helyesen akarja szolgálni, nem az a kötelessége, hogy a veszély növekedését jelző, bolsevista kultúrstatisztikát elhallgassa, vagy letagadja, hanem az, hogy megfelelő kiértékeléssel tárja a szabad világ szeme elé. Ha a szabad világban az a hiedelem ver gyökeret, hogy a bolsevizmus “humánizálódik”, amit a kikürtölt kultúrstatisztikával a bolsevisták bizonyítani akarnak, vagy a szabad világ elhiszi, hogy a bolsevizmus katonai és gazdasági teljesítőképessége — a civilizatórikus művelődés aláhanyatlása miatt — lebecsülhető, akkor nemcsak a fölszabadulás legfőbb reménye: a szabad világban a veszélyeztetettség érzése apad, hanem a bolsevizmus hódítási esélyei is megnőnek.

14