Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1-2. szám

A bolsevisták kezdettől fogva célzatos és folyamatos rágalomhadjáratnak vetették alá az egyházi kultúrintézményeket és az egyházak kultúrmunkáját gáncsolták. A mondvacsinált iskolai összeesküvések és a KÁLÓT nyakába varrt (soha meg nem történt) Teréz-körúti merénylet, amely valamennyi katolikus egyesület feloszlatásának indokául szolgált, emlékezetes állomásai e bolsevista rohamnak. A cserkészet bolsevizálását már 1945-ben megkezdték, noha a katolikus cserkésztisztek 1948-ig nem kényszerültek a cserkészetből való kivonulásra. A kommunisták a kötelező hitoktatás ellenére üldözőbe vették a legkiválóbb hittanárokat és hitoktatókat. A bolsevista kézben lévő politikai rendőrség fenyegetései miatt nem egy papot kellett a hitoktatásból kivonni. Erőszakos helyi beavatkozások, melyek megtorlatlanul maradtak, több helyen időlegesen lehetetlenné tették a hitoktatást. Több dolgozók középiskolájában a munkás-tanulók követelése ellenére is megakadályozták a hittanóra bevezetését. A dolgozók közép- és főiskoláiról — nem elvileg, de gyakorlatilag — kizárták a tehetséges parasztokat, egyrészt a parasztság háttérbe szorítására irányuló bolsevista tendencia miatt, másrészt azáltal, hogy a paraszt-tömörülésekben ily iskolákat nem szerveztek, s a parasztoknak a munkásokéhoz hasonló kedvezményeket nem adtak. 1945. és 1948. között állami támogatással és a társadalomból erőszakosan kipréselt hozzájárulással kb. 80 népi kollégiumot szerveztek és tartottak fönn, melyekben az ifjúságot szinte kizárólag a bolsevista ideológia hatásai alá igyekeztek helyezni, de a társadalomnak és az egyházaknak népi kollégiumok létesítését nem engedték meg. A tanonc-ifjúság nevelését és oktatását kezdettől fogva marxista privilégiumként kezelték. Az egyetemi felvételeknél az “osztályidegen” származású és a szerzetes iskolákban érettségizett jelentkezőket, ha megtehették, már 1948. előtt háttérbe szorították. Az egyetemek világnézeti vonatkozású tanszékeit (filozófia, szociológia, stb.) legnagyobbrészt már 1945. és 1948. között is marxisták és bolsevisták számára sajátították ki. 1945. és 1948. között az állam sok tankönyvet nagy számban adott ki. Ezek általában színvonalasak voltak, tartalmuk pedig tűrhető. A bolsevista szellem betörését azonban már ez időben mutatta a két tankönyv-botrány: az ifjúság nemi felvilágosítása ürügyén példátlan erkölcsi rombolást végző könyv és az a nem annyira tudományos, mint inkább pedagógiai szempontból kifogásolható tankönyv-részlet, amely nem tett különbséget a testből és lélekből álló embernek teremtése és az emberi testet az állati létrendből származtató tan között. A bolsevisták kezdettől fogva állami tankönyv-monopóliumra törekedtek. Az egyházak tankönyvek kiadására nem kaptak papírt. Ezt a jogtalanságot a bolsevisták ezidőben annál könnyebben elkövethették, mert a papírral voltakép nem is a kormány, hanem az orosz parancsnokság, tehát a kommunisták rendelkeztek. A keresztény és nyugati szellemű könyvek jelentős részét indexre tették, vagy e nélkül elkobozták. A keresztény és nyugati szellemű folyóirat-irodalmat már 1945-ben megfojtották. A könyvpiacot bolsevista és szovjetorosz művekkel árasztották el. Mindezt annál könnyebben megtehették, mert a lapengedélyezés, az indexretétel, a könyvmegsemmisítés és a papírkiutalás ez időben végső soron a szovjet megszállóktól függött. Köztudott a keresztény sajtónak már 1945-ben végrehajtott halálos ítélete.

A kultúrmerényleteket tovább sorj áztathatnám, de a sérelmi lista teljességére éppoly kevéssé van szükség, mint ez időszak kulturális aktívumainak hiánytalan fölsorolására, ahhoz, hogy igazoljam tételeimet: az 1945. utáni magyarországi kulturális helyzetet egyfelől a magyar nép általános kulturálódási igényének és a kultúra iránti áldozatkészségének tiszteletreméltó jelei jellemzik, másfelől a bolsevistáknak a magyar nép szellemi és lelki megfertőzésére irányuló erőszakos tevékenysége, amelyben a döntő cezúra 1948. júniusa: a bolsevista iskolamonopólium bevezetése.

A bolsevista elméletnek egyik útasítása a fokozatosság elvének követése. Lenin éppen a kultúrbolsevizálás legfontosabb szakaszával, a vallás elleni harccal kapcsolatban hangsúlyozza egyik legfőbb stratégiai elvét: hogy e harcnak szakaszait szigorúan párhúzamba kell állítani az osztályharc kifejlődésével és e téren a döntő ütközetbe csak akkor szabad belebocsájtkozni, miután a Kommunista Párt már kezébe vette a fegyveres erőnek, az állami szervezetnek, a gazdálkodásnak, a társadalmi életnek, a szakszervezkedésnek hatalmát. Csak miután 1945. és 1948. között a magyarországi bolsevisták e hatalmakat szilárdan kezükbe vették, csapott át a fortisszimóba 1948. nyarán a kulturális bolsevizálásért folyó harc.

Voltak más körülmények is, amelyek a kultúrbolsevizálás különböző fordulatainak időpontjaiban szerepet játszottak. A bolsevistákat ezen a téren bizonyos várakozásra és megfigyelési időre kényszerítette, hogy Magyarországon találkoztak először egy nem-szláv nép nyugati kereszténységével, amely művelt és erős s modern kereszténység volt. Viszont ők a kultúrbolsevizálás stratégiáját egy szláv nép keleti kereszténységén kísérletezték ki és alkalmazták, amely sem művelt, sem modern, sem erős kereszténység nem volt. Tekintettel kellett lenniük k)lpolitikai érdekeikre. Befolyásolta őket az a magatartás, melyet a nyugati keresztény egyházak a nyugati bolsevista pártokkal szemben tanúsítottak. Moszkva egy ideig bizonyos látszatok megőrzésére törekedett a szabad világ felé, és a vasfüggöny mögötti kereszténységet túszként kezelte, amellyel nyugattól akart magának engedményt kicsikarni. A vasfüggöny mögötti kereszténységnek erre a túsz-szerepére maga Rákosi nem egyszer tett félreérthetetlen célzást. A nagy koalíciós partner, az 1947. előtti Kisgazdapárt puszta léte is arra a meggondolásra késztette őket, hogy előbb ezt az akadályt kell útjukból elhárítaniok, illetve a Kisgazdapártot készséges társutasi szerepre szorítani. A társadalmi és politikai élet terén lépésről-lépésre vették el a keresztény közéleti tevékenység lehetőségét, mielőtt a döntő lépést megtették. S még ezek ellenére is: aki 1947-ben és 1948-ban a kultúrbolsevizálási politika kulisszái mögé pillanthatott, az előtt nem kétséges, hogy a cezúra dátumát maga Moszkva jelölte ki.

A bolsevista rendszer rendkívüli intézkedések nélkül teljesen képtelen volna pótolni azt a szakemberhiányt, amelyet részben az elmúlt évtized eseményei, részben magának a rendszernek intézkedései okoztak. A felhasználható intellektuális erőket megritkították. Egyes intellektuális csoportokban már a nácizmus zsidóirtása igen komoly érvágás volt. A zsidótörvények által diszkriminált és a nácizmus és a nyilas hatalombitorlók által kiirtott személyek az országos arányt messze meghaladó arányban foglaltak helyet a különböző intellektuális foglalkozási kategóriákban. Az intellektuális hivatásúakat megritkította a háborús veszteség és érintette a sváb kitelepítés. Az elhurcoltak, az “utcai hadifoglyok” közt a középosztálybeliek meghaladták országos arányukat. Osztályidegen minősültségük elsősorban rájuk vonzotta a szovjet haderő figyelmét. Az utcai hadifoglyokat a szovjet hadsereg nagyobbrészt a városokban és a nagyobb települési helyeken szedte össze, ahol az intellektuálisok általában laktak. Az elhurcol-13