Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-04-01 / 4. szám

helyezze el. Ebben a rangsorban tőle felfelé vannak a magasabbrendüek, tehát a nála hatalmasabbak és tőle lefelé vannak az alacsonyabbrendüek, tehát a nála gyengébbek. Ez a kétfelé-osztás tehát csak egy szempont szerint történik, a hatalom szempontjából. Az autokrata éppen ezért a rangsorban magasabban állót minden tekintetben magasabbrendünek, a lejebb állót minden tekintetben alacsonyabbrendünek tartja. Másszóval, életbölcseletének lényege folytán, általánosít.

A demokrata, ezzel szemben, nem általánosít, mert nem egy értékmércén méri az embereket. A demokrata nem igyekszik leegyszerűsíteni a világképet és nem hajlik a hierarchikus szemléletre. A demokrata a többi embert egyszerűen másnak látja, semmint erősebbnek vagy gyengébbnek, jobbnak vagy rosszabbnak. Hajlandó elnézni és megérteni különböző ízlésüket, céljaikat, szokásaikat, integritásukat, mindaddig, amíg a köz érdekét nem sértik. Maslow szerint ennek a nézetnek a “külömbségek megértése és elfogadása” nevet lehetne adni. A hangsúly ebben az esetben, elsősorban az emberen van és csak másodsorban a helyzetén.

Természetesen a demokrata szempontjából is vannak magasabbrendű és alacsonyabbrendű emberek, de az ő esetében ennek a két fogalomnak más értelmezést kell adjunk. Az ő esetében ezek inkább valamilyen részlethez vannak kötve, reálisak és gyakorlatiak. A demokrata ezekkel a jelzőkkel az egyén valamilyen tehetségére, tulajdonságára utal s nem az egész emberre. Azaz magasabbrendünek tekint valakit bizonyos téren, mert egy feladatot jól oldott meg, vagy általában jól tud megoldani. Egy olimpiai kardvívó-bajnoknak elismeri a felsőbbrendűségét a vívásban, de nem hajlandó elismerni felsőbbrendűségét olyan téren, amelyen az illető nem az. Egy moziszinész felsőbbrendűségét is elismeri, ha kiválik társai közűi a játékban, de nem hajlandó elismerni és példának tekinteni a magánéletét, ha az valóban nem felsőbbrendű. Ugyanígy egy kiváló hadvezérnek is elismeri felsőbbrendűségét, ha hadvezetésről van szó, de nem hajlandó elismerni más téren is, ahol az illető nem felsőbbrendű.

Míg tehát az autokrata az embereket önmagához viszonyítja, a demokrata a megoldandó feladatokkal és céllal hozza őket viszonyba s annyi értékmércén méri őket, ahány feladatot és célt szolgálnak.

Ki kell egészítenünk ezt az összehasonlítást még azzal, hogy a demokrata nem tartja másokra nézve kötelezőnek saját értékelési módjának elfogadását, hanem tudomásulveszi, ha mások más szempontokból és más módon értékelnek.

Külsőségek

Az autokrata a hierarchikus ranglétrán, amit képzeletében felállított, állandóan magasabbra igyekszik. Állandó hatalomratörekvés jellemzi viselkedését, ami természetes is, mert amíg nála hatalmasabbak léteznek, addig élete nem lehet teljes biztonságban. A hatalomratörekvés természetesen emberek feletti hatalmat jelent s miután társadalmunkban sokszor az autokratikus felépítésű múltból örökölt külsőségek jelölik meg valakinek a helyzetét, az autokrata ember számára igen fontosak ezek a külsőségek. Számára a cím, nemesi előnév, egyenruha, kitüntetések, pozíció, pénz mind igen fontosak s mindazokat, akiknek több van ezekből, automatikusan tiszteli és féli.

Lehet, hogy ez a tisztelet részben arra vezethető vissza, hogy a múltban ezeknek megvolt a hatalmuk arra, hogy bántsák őt, de van ebben a tiszteletben

valami spontán, önkéntes megnyilvánulás, csupán azért, mert ezek a személyek “magasabbrendüek”, magasabban vannak az ő képzelt ranglétráján.

A demokrata ember számára ezek a külső jelek, jelvények és szimbólumok kevésbbé fontosak. Neki az illető személy jelleme és tehetsége fontos. A demokrata inkább belső értékek alapján ítél, mint külsőségek szerint. Az ő számára tehát sohasem elegendő az, hogy valakinek címei, kitüntetései vannak, vagy az, hogy valaki “hires ember”. Nem tisztel senkit sem automatikusan, azért mert illik, vagy mert mások tisztelik. A demokrata csak azt tiszteli tartósan, akit számtalan é r t é k m é r c é j é n élete és működése folytán arra érdemesnek talált.

Miután a címeknek és hatalomnak nincs a demokrata számára nagy jelentősége, nem is törekszik feléjük. Ha valami felé törekszik azt inkább erő- nek nevezhetnénk. Inkább lelki, fizikai és szellemi erőre van szüksége, mint hatalomra ahhoz, hogy az eléje tornyosuló feladatokat megoldja vele. Ha embertársai akaratából mégis hatalomra tesz szert, akkor azt azoknak a javára fordítja, a köz feladatainak a megoldására használja és nem önző célokra. Míg tehát az autokrata hatalomratörekvése belső lelki szükséglet, addig a demokrata pszichéjén kívülálló, szociális, szellemi, valóságos problémákat old meg a hatalommal.

ANTI vagy PRO?

A fentiekből érthetjük meg azt is, hogy miért tartozik az ellenséges érzés, gyűlölet és előítélet az autokrata jellemvonásai közé. Egy-egy ellenséges jelzővel egész tömegeket képes az alacsonyabbrendüek kategóriájába osztani. Egyszerűen fél felvenni a versenyt egyegy embercsoporttal, s ezért mint fajt vagy nemzetiséget beosztja az alacsonyabbrendüek csoportjába. A legismertebb ilyen autokratikus jelző az “a n t i-”. Az autokrata feltétlenül valamiyen “anti -”, akár anti-szemita, akár anti-néger, akár anti-Krisztus, akár anti-katolikus, akár anti-protestáns. Mindegy, hogy milyen anti-, az emberek valamilyen csoportja ellen, akik ellen éppen a legmegfelelőbb. Elvileg lehetne anti-nagyfülű, vagy anti-kékszemű, vagy anti-kövér is. Csak a gyűlölete állandó, nem a gyűlölet tárgya.

A demokrata ezzel szemben feltétlenül “pro”. Mások céljainak a megértése, tiszteletbentartása mellett keresi a jobb és tökéletesebb célokat és azok megvalósítására törekszik, mások gyűlölete és eltaposása nélkül. Igyekszik “tanítványokká tenni” másokat, de nem alárendeltekké, mert tisztában van azzal, hogy a személyes meggyőződés alapján szerzett igazságok a tartósak s nem az uralkodó személyektől pusztán másolt és utánzóit szokások.

A demokrata tehát igyekszik embertársaival a legjobb viszonyt fenntartani s ennek érdekében kedves, udvarias, becsületes, szolgálatkész és áldozatkész. Az autokrata, tudatosan vagy tudat alatt, hajlandó ezeket a tulajdonságokat a butaság és gyengeség (alacsonyabbrendűség) jelének tekinteni; viszont a ridegséget, szigort, kegyetlenséget és önzést az erő (magasabbrendűség) jelének. S ez teljes harmóniában van az alapelméletével, hiszen az őserdőben bolond az a bárány, amelyik megbízik az oroszlánban vagy hisz neki, kedves hozzá. Ha az autokrata alaptétele igaz volna s minden ember valóban csak azt tenné ami neki jó, akkor a demokrata fenti jellemtulajdonságaival csak őrültnek minősíthető.

6