Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-04-01 / 4. szám
soos (iEZA MOZAIKOK AMIÓTA AZ ÚJ MAGYAR ÚT életre kelt, ez az első szám, melyen Bakó Elemér neve mint szerkesztő nincs a lapon. Őszinte szomorúsággal kellett tudomásul vennünk, hogy az uj amerikai élet és a családfenntartás gondjai épen most ragadták el őt tőlünk, mikor lapunk pályájának uj állomásához érkezett. Bakó Elemér a Magyar Szellemi Munkaközösség születésének első percétől, szinte teljes három éven át — és milyen küzdelmekkel teli években! — tehetségének, szaktudásának és idejének teljes bevetésével szolgálta a magyar szellem felragyogtatásáért vállalt ügyünket. Az Új Magyar Út szellemi és tipográfiai megalkotásában oroszlánrésze volt. Hadakozva szerzőkkel, viaskodva magyarul nem tudó nyomdászokkal, mostoha anyagi körülményekkel — szívós és önfeláldozó munkája révén emelte az Új Magyar Ütat emigrációnk legnívósabb és legszebb egyetemes jellegű folyóiratává. Mind a lap, mind a magyar emigráció kulturális életének történetébe maradandóan irta be nevét. Mikor most olvasótáborunk előtt s mintegy annak nevében is megköszönjük minden értékes szolgálatát, avval a reménységgel búcsúzunk, hogy szerencsésebb körülmények között megint munkatársaink sorában köszönthetjük. MEGDÖBBENÉSSEL vettük a hírt, hogy lapunk ausztráliai terjesztője és egyik leglelkesebb híve Csizmadia Géza fiatal korban, tragikus váratlansággal elhunyt. Az elsők között volt Ausztráliában, akik ösztönszerüen megérezték próbálkozásunk nagyszerűségét. Szívvel-lélekkel, leleményeséggel és hűséggel dolgozott, hogy barátokat toborozzon. Személyesen szerkesztőségünk egyetlen tagja sem ismerte, mégis olyan közel volt hozzánk forró magyar lelke, áldozatokra mindig kész egyénisége, mintha ott ült volna köztünk Münchenben munkatársi asztalunk mellett. Megilletődve búcsúzunk első végleg eltávozott munkatársunktól: A magyar szellem harcosai között kegyelettel megőrizzük nevedet! Isten Veled! Találkozunk!... * MEGHATÓ ÉLMENYBEN volt részem nemrégiben Stauntonban, Virginia egyik kisebb városában egy vasárnap esti összejövetelen. Magyarországot, a vasfüggöny mögötti népek mai helyzetét, a nagy világban szétszórt emigránsok gondjátbaját érintő mintegy negyven kérdésre kellett válaszolnom. Az otthon élők mérhetetlen szenvedéseinek vázolása mellett említettem az idekint lévők lelki-szellemi szükségeit és az ősi szellemi kultúra fennmaradásáért folytatott küzdelmünket. Az öszszejövetelnek vége. A mintegy 150 főnyi hallgatóság eloszlott már. Én is a kijárat felé haladok. Ekkor izgatottan jön vissza 4-5 diák, fiuk-lánvok vegyesen. Egyenesen felém tartanak s az egyik diákleány kipirulva, szinte szégyenkezve mondja: “Kérem, fogadja el ezt a csekélységet! Most adtuk össze hirtelen! Elgondoljuk, milyen szomorú lehet idegen, uj környezetben élni, s szeretnők segíteni kulturális lapjukat, hogy anyanyelvükön vigyen bátorítást, fényt szétszórt népüknek!” így adott egy amerikai diákcsoport — a stauntóni presbiteriánus egyház Pioneer csapata —- 5 dollárt az Új Magyar Útnak. Ez volt az első ilyen természetű adomány. Pedig nem is kértem senkitől semmit. Vendég voltam, nem is illett volna. De ők úgy érezték, hogy meg kell adóztatniok önmagukat. Vájjon hány magyar, illetve magyar származású uj-honos érez ilyen felelősséget a mi szellemi kultúránkért, mint ez a néhány amerikai diák? . . . * MINDEN HÍRESZTELÉSSEL ELLENTÉTBEN ismét le kell szögeznünk, hogy az Új Magyar Út — eredeti célkitűzéseihez híven — nem tartozik semmiféle politikai csoporthoz, hanem a haladó magyar szellemiség egészséges szintézisét, a magyarság felé a magyar szellem minél tisztább felragyogtatását, a többi népek felé a magyarság megbecsülését kívánja szolgálni. Mivel emellett a nyugatra szakadt magyarság megbékélését is alapvetően fontosnak tartjuk, nem akartunk a szerintünk is sokadrendü “királykérdéssel” foglalkozni, — hiszen ez megoszthatja a magyarságot. Az u. n. “Habsburg-legitimizmus” hiveivel nem egyszer szögeztük le: hagyjuk most ezt az amúgy sem aktuális kérdést és keressük inkább a nép valódi jólétének és a száműzött magyarság szellemi megerősítésének fokozására alkalmas feladatokat. A legutóbbi időben azonban nyíltan és burkoltan olyan hatalmas méretű, egyoldalú “legitimista” propaganda és életszemlélet harapózik el a magyar emigráció legkülönfélébb csoportjaiban, hogy mégis kötelességünknek tartjuk e kérdéssel elvi síkon foglalkozni. Mint SZABAD SZELLEMI FORUM azonban az Új Magyar Ut készséggel ad helyet ebben és minden más kérdésben olyan ellenvéleményeknek is, melyek a lap nivóján, személyeskedéstől és indulatoktól mentesen fejtik ki álláspontjukat. S
