Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
K E A berlini Kreml G. KLIMOW: Berliner Kreml. Köln 1951. Klimow őrnagy a „Túlsó oldal“ kiváltságosai közé tartozott. Senki nála hivatottadban, közvetlenfobül és meggyőzőben nem számolhatott volna be a szovjet élet és a szovjet államvezetés kulisszák mögötti világáról. Igaz, Klimow tapasztalatai csak a németországi területekre vonatkoznak. Jól tudjuk viszont, hogy az ortodox szovjet politika nemcsak dogmáiban, de módszereiben is nagyjából ugyanaz Mandzsúriában, Prágában, Albániában és Budapesten. Csak a szereplők neve és a színhely más. Klimow könyvében egyidejűleg perget három filmet. Az egyikből a szovjet állami és pártigazgatás belső szerkezetét ismerjük meg. A második felfedi azokat a módszereket, amelyekkel Moszkva minden gazdasági értéket kiszipolyoz az ellenőrzése allatt álló területekről. A nyugati kultúrvonatkozások elpusztítása után az országot saját vigasztalan képére és hasonlóságára igyekszik átformálni. Mindezt úgy, hogy ő maga a háttérben marad. Ezt a munkát helyette sokkal tökéletesebben végzi el Pieck és Grothewohl, — a keletnémetországi Rákosi Mátyás és Gerő. A könyv legmegkapóbb részében Klimow elmondja: a nyugati életforma és a szabadság megismerése arra késztette, hogy pozícióját és a szovjet államban reá váró fényes karriert a nyugati polgár jeltelen és hétköznapi, de szabad és megelégedett életével cserélje fel. „Senkiben sem bízni, mindenkitől félni . . .“ Ez jellemzi az orosz igazgatás szereplőinek egymásközti érintkezését. Hivatalon belül és kívül egyaránt. Az NKWD mindenkit figyel. Hivatali rang, kitüntetések és katonai rendfokozat e tekintetben semmit sem jelentenek. Öntevékenység és önálló elhatározás a szovjet igazgatásban ismeretlen, sőt nem kívánatos fogalom. A pártvonaltól eltérni minden körülmények között tilos; Mindenkor és mindenben Moszkva előzetes utasításait kell kikérni. Ez magyarázza az oroszok nehézkes tárgyalási módját a nemzetközi értekezleteken. Klimow könyve a mulatságos jelenetek egész sorát mu tatja be. A párthűség fontosabb, mint a szaktudás. A korlátoltság nem akadály, bizonyos mértékig előny, mert jobban biztosítja a pártdogmák merev követését, így a megbízhatóságot is. Érdekesen bontakozik ki a könyvből az egyre jobban fokozódó ellentét a szovjet társadalmi osztályai E C S GÉZA UCv\y cr ELBESZÉLÉS Azon fáradozott, hogy egy ajtórámát szilánkokra taposson. Egészen kicsikre, hogy a darabok beférjenek az amerikai dobkályha szűk nyílásán. A kályhában már égett néhány fadarab, olyan hangot hallatva, mint egy óceánjáró kazánja. Igaz, huzata volt bőven, mert a terem igen nagy volt. Ablakai hiányosak, igy a hideg légáramlatok úgy özönlöttek a kis kályha felé, mintha maguk is melegedni akarnának. Ilyen körülmények között pöffeszkedett a kis dobkályha nagy hassal, farkasszemet nézve a terem nagy méreteivel. A kályhát egy magyar rakta. Rajta kívül alig voltak a szobában. A lengyel abbahagyta a szájharmónikázást és odament az izzadó magyarhoz, segíteni a faaprításban. Egy- egy fadarab igen szívósan tartotta magát. A lengyel és a magyar felváltva szidta anyanyelvén hol a fát, hol a németeket, akik nyilván az ajtó-keretet készítették. A bolgár, aki állandóan konyhakerteket tervezett, a padlózat rései közt található salakba; most kivételesen egy tükörben nézegette önmagát és piszkos zsebkéssel szakállát nyesegette. A magyar felajánlott egy zsilettpengét, amivel ugyan már ceruzát is hegyezett, de mégis csak jobb a borotválkozás céljára. A bolgár azonban harsogva közölte, hogy ő most unatkozik és ez így jó. A konfederációs fiatalember csikkeket hámozott és néha oda- odaszólt a káromkodókhoz, a magyarhoz magyarul, a lengyelhez csehül, kikerekítve azok spontán szavait. Ugyanis jól beszélt magyarul, csehül, szerbül, ezért is nevezték el Konfederációsnak. Az 1RO sokat bajlódott vele, hogy kisüsse: milyen nemzetiségű. A végén aztán megunták és ráírták papírjaira: JUG/HUNG/CSR Iskoláit Újvidéken kezdte, jugoszláv időkben. Aztán Kassára került, ahol csehül tanult. Közben anyja, aki állítólag magyar volt, tanította magyarul is. 1946-ban mint soffőr dolgozott Pesten. — De szép idő volt az! — mesélte gyakorta. Sokat kerestem. Sanghaibár ... a Szatyor . . . ajaj, volt akkor „dohány“ bőven . . . És ilyenkor vigyorgott. Amikor az ajtófélfa utolsó ellenállási sarka is nagy reccsenéssel kettétört, rázendített szokásos dalára: . . ez a végső felvonás . . .!“ — hangiejtve, akárcsak Rácz Vali, egykor a Szatyorban Közben végzett a csikkhámozással. Odament a kályhához, beledobva a pernyéket. A vöröslő vashoz farolt, mintha a sok Chesterfield, Camelcsikk beleszórt papírja erre feljogosítanák. Pedig csak a Kaiser Wilhelm Kaserne egyik ajtófélfája pattogott. — De jó, — mondta magyarul és nyomban lefordította csehre, hogy a lengyel és bolgár is értse. Egészen belejött már a fordítói munkába. Sokszor igen nehéz dolga volt, különösen akkor, amikor a magyarok politizáltak a csehekkel, vagy a lengyelekkel. Németül egy se tudott jól, tehát a Konfederációsra hárult a nehéz feladat. Gyakran készakarva komplikálta a vitát. Amikor a felek rájöttek, hozzávágtak valamit. Ilyenkor aztán három napig csend volt, mert a Konfederációs megsértődött. Nem tolmácsolt, a többiek meg jelbeszéddel nem tudtak „magasröptű“ vitát vezetni. Egy adag margarin néha mégis megtette hatását, ismét elkezdett tolmácsolni. Az éjjel is. Szó volt a világról, földről, miegyébről, amiről csak beszélgetni lehet egy nagy teremben, sötétben, rongyok alatt feküdve. Az egyik magyar azt a kijelentést tette, hogy 500 millió évvel ezelőtt kellett volna összehívni az egysejtű lények UNO-ját. Akkor talán . . . A millió-ra a bolgár felfigyelt és fordítást kért. Aztán nevetett. Hogy milyen ostoba a magyar. 500 millió év! Annyi nincs is! Talán 50 ezer. Mert ő tudja, hogy a Föld csak annyi idős lehet. 24
