Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
ARANY JÁNOS Rendületlenül Hallottad a szót: „rendületlenül —“ Midőn fölzengi myriád ajak S a millió szív egy dalon hévül, Egy lángviharban összecsapzanak? . . . Óh, értsd is a szót és könnyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon! Sokban hívságos elme kérkedik, Irányt még jóra, szépre is az ád; Nem mondom: a hont ők nem szeretik; De jobban a tapsot, mint a hazát . . . Óh, értsd meg a szót és hiú dagályon ólcsó malaszttá szent imád ne váljon! Fényt űz csinált érzelmivel nem egy, Kinek világát csak divat teszi; Önála köntös, eb, ló egyre megy, S a hon szerelmén a hölgyét veszi .... Óh, értsd meg a szót s függve női bájon Kűl csillogássá szent imád ne váljon! Van — fájdalom! kinek cégér hona, Hah! tőzsér, alkusz és galambkúfár: Ki innen! E hely! az Ür temploma: Rátok az ostor pattogása vár! . . . Óh, értsd meg a szót: kincs, arany kínáljon: Nyerészkedéssé szent imád ne váljon! Szeretni a hont gyakran oly nehéz: — Ha bűnbélyeg sötétül homlokán, Gyarló erényünk öntagadni kész, Mint Péter a rettentő éjszakán. Óh, értsd meg a szót: fényben vagy homályon — De kishitűvé szent imád ne váljon! Szeretni a hont — ah! még nehezebb Midőn az ár nő, ostromol, ragad . . . És — kebleden bevérző honfi seb — Bújsz a tömegben, átkos egymagad. Óh, értsd meg a szót s győzve a ragályon Káromkodássá szent imád ne váljon! Hallottad a szót: „rendületlenül?“ Ábránd, hiúság, múló kegy, javak — Lenn a sikamló tér, nyomás felül, Vész és gyalázat el ne rántsanak. Óh, értsd meg a szót: árban és apályon — Szírt és habok közt — hűséged megálljon! Illlllllllllllillllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll llllilllllllllllllllllllllllllllillllllMIIIIIIIIIIIIIIM ... A vége az lett, hogy tábori ágya összetört és az asztalra kellett újraágyaznia. — Voltam ma a papnál, — szólt a Konfederációs a szorgoskodó magyarhoz. Közben úgy forgolódott a kis kályha körül, mintha az ablakon beáramló koratéli fuvallat forgatná körbe-körbe. Kértem télikabátot, — folytatta — de nem volt neki. Csak egy frakkot adott. Azt mondta, kitűnő anyag. Rendben van. De hát mit csináljak egy frakkal ebben a hidegben? Meg aztán ki is nevetnének . . . Igaz, ez se valami elegáns — s széttárta a rajta lévő fehér csemegésköpenyt, amely alatt csak egy sötétcsíkos rabruha takarta testét. Ezt még Csehországban kapta, miután 1948 tavaszán Pestről odaszökött. Munkatáborba vitték Szudétavidékre. De idővel sikerült megszöknie és átgyalogolt Bajorországba. Gyakorta hangoztatta, hogy őrét, akit favágáshoz rendeltek melléje, még mindig nem áshatták ki. — ... Annyira eldugtam, — s ilyenkor elővillantak szép, fehér fogai. A szoba lassan megtelt. Hazajött a három magyar, a szerbek és a furcsa, magányos román férfi is. Kecskeszakállt hordott és esténként letérdelt ágya elé, imádkozni. Eleinte döbbenten nézték a többiek, ma márrá se hederítenek. Ma is ez történt. Áhítattal imádkozott és amikor végzett, két ukrán odament hozzá és légiposta papírt kértek tőle. Abban ugyanis nagyon jól lehet cigarettát sodorni. Egyébként az esti hangulat. Reccsentek az amerikai tábori ágyak és a fejek eltűntek egy-egy piszkos, kopott pokróc, vagy pótlékként leterített kabát alatt. Itt-ott akadt egynéhány „kincs“, az mind gondosan a fej alá került. Az egyik szerb, aki legközelebb feküdt a villanykapcsolóhoz, olyan ügyesen hajította oda a bakkancsát, hogy az lekattant. Amikor már itt-ott horkoltak, szuszogtak, a bolgár odament ahhoz a magyarhoz, aki a fát aprította. Közölte vele, hogy holnap elvezeti egy helyre, ahol sok, nagyon sok kenyér van. El is lehet hozni. A Konfederációs is jöhet, aki miután megtudta, morogva közölte, hogy mégis csak felveszi frakkját . . . Aztán csend lett. között, amely merevebb és áthághatatlanabb, mint a nyugati országok társadalmában valaha létezett. Számszerű adatokkal, meggyőzően világítja meg Klimow, hogy miért szükségszerűen alacsony a szovjet munkás életszínvonala. Az állami igazgatási szervezettel párhuzamosan működik a legalább azonos nagyságú pártszervezet és mindkettő állandó ellenőrzésére az NKWD mindent befonó hálózata. A szovjet bürokrácia létszáma ezért háromszorosa a polgári államokénak. A magasabb tisztviselők a szovjetben aránytalanul magasabb fizetést és számtalan kiváltságot élveznek. Aránytalanul nagyok a fegyveres erő kiadásai, különösen az atomháború előkészületeinek költségei. Gondoljuk meg, hogy az ipari teljesítőképesség magas fokán álló Németország a háború alatt nem vállalhatta az atom-bomba gyártás kockázatát. Ezzel érzékeltetni tudjuk az anyagi megterhelést, amelyet sokkal primitívebb gépezetével a szovjet államnak kell viselnie az atomversenyben. Természetes, hogy terveiket csak a dolgozó parasztság és munkásság életszínvonalának és szociális ellátásának terhére valósíthatják meg. 25
