Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
BOGYAY TAMAS A szent korona eredete — kérdések és válaszok ii. (Folytatás) Az utóbbi évtizedek művészettörténészei szinte kivétel nékül megegyeztek abban, hogy a felső rész, még pedig mind a filigrán-diszes pántok, mind a rájuk erősített rekeszzom ánc-képek 1000 körül, Szent István korában készültek. Sokkal eltérőbbek a vélemények a készítés helyét illetőleg. A latin feliratok kétségtelenné teszik a nyugati eredetet. Stíluskritikai összehasonlítások alapján Bárányné Oberschall Magda kimutatta, hogy a zománcok Olaszországban nem készülhettek, és az erős bizánci hatás inkább valamely az Alpoktól északra, német területen volt műhelyre utal. Kelleher ezt a műhelyt a regensburgi Szent Emmeram kolostorban véli megtalálni, de a döntő bizonyítékkal ő is adós marad. Ugyanis az apostolok zománcképeinek sajátos, a teljes és mélyített rekeszzománc közt átmenetet jelentő technikája, ami a műhelyazonosságnak biztos jele volna, nem mutatható ki Regensburgban sem. Nem kevésbbé lényeges kérdés az, hogy a felső rész mai formája mennyiben eredeti. Mivel csak nyolc apostol van rajta, már régen nyilvánvaló volt, hogy mai alakjában csonka. Ezenfelül a magyar vizsgálatok is már megállapították, hogy a pántok több helyen, méghozzá a zománclapok közt, el vannak törve és a törések, egy kivételével, meglehetősen hevenyészetten kijavítva. Rendkívül kezdetleges az a mód is, ahogy a pántok a bizánci abroncs-koronára rá vannak erősítve. Kelleher lényegében ugyanazt figyelte meg, mint az 1916-os háromtagú bizottság, amely Magyarországon utoljára láthatta a koronát bélés nélkül.11 A látottakból levont következtetések azonban különösképen teljesen ellentétesek. A magyar bizottság úgy találta, hogy a zománcképek gyengén hajlítva követik a pántok idomait és ebben megdönthetetlen bizonyítékát látta annak, hogy ezek eredetileg is a mai forma számára készültek, tehát a felső rész mindig korona és pedig Szent István koronája volt. Az összes sérüléseket és javításokat arra az ütésre vezette vissza, amely ismeretlen időben, de mindenesetre 1790 előtt, a keresztnek mindnyájunk előtt jól ismert elferdülését okozta. Kelleher evvel szemben arra következtet, hogy a pán-11 Kelleher Varjú Elemérnek a vizsgálat eredményeiről szóló beszámolóját (Archeológiái Értesítő XXXIX 1920-22. 56-70 l.) úgy látszik csak rövid kivonatból ismeri. tok eredetileg egyenesek voltak és utólag, erővel hajlították őket. A nyomás következtében a fémpántok ott, ahol a zománcrátét nem merevítette őket, meghajoltak, sőt helyenként el is törtek és különböző szabálytalan görbüléseket szenvedtek a lényegében még ma is egyenes zom énképek. Az 1916-os vizsgálat résztvevőinek főérve az volt, hogy az üvegszerű zománc utólagos hajlítást törés nélkül nem bír el, tehát a mai görbületeknek eredetieknek és tervszerűeknek kell lenniük. Ezt a megállapítást egészen a legújabb időkig kétségbevonhatatlannak tartották. A zománcok hajlíthatósága. azonban végeredményben teehikai szakkérdés, de sem 1916-ban, sem azóta ötvöstechnikában gyakorlati jártassággal rendelkező szakértőt nem vontak be a vizsgálatokba, sőt úgy látszik meg sem kérdeztek. E sorok írója ezért szükségesnek látta kérdést intézni J. M. Wilm müncheni ötvösmesterhez, aki a bizánci ötvösség egyik közel egykorú és lényegében azonos technikájú remeke, a limburgi keresztereklyetartó filigrán és zománc részeinek kitűnő restaurálásával bizonyságát adta, hogy a szent koronán is alkalmazott technikai eljárásoknak nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szakértője is.12 A meglepő válasz az volt, hogy a rekeszzománc igenis hajlitható sőt általában bámulatosan ellenállóképes. Wilm nemcsak a limburgi sztaurotéka restaurálásához készített és a korona apostollemezein is előforduló mértani mintát ábrázoló rekeszzománcon mutatta be ezt gyakorlatilag, hanem utalt a sztaurotéka Szent Miklós-lemezére is, amely a rácsapódó zár nyomása alatt behorpadt anélkül, hogy a zománc megtört volna. Ami a szent koronát illeti, a képek és leírás alapján Kellehemek adott igazat. Ez a Kelleher következtetéseit igazoló szakvélemény természetesen csak feltételes értékű, mert nem autopszián alapul. A hajlíthatóság kérdésére adott felvilágosítás azonban ettől független érvényű és ép azt a technikai érvet dönti meg, amelynek alapján az 1916-os bizottság és azóta is majdnem mindenki a felsőrész eredeti koronavoltát bizonyítottnak vette. Azonban Kelleher helytálló megfigyelése szerint korona ellen szól a képek elrendezése is. Ugyanis a főalak, Krisztus, a fejtetőre, egész láthatatlan helyre került, holott egy uralkodói fejdíszen ép ennek kellene a legfeltűnőbb helyen hirdetnie az alattvalók előtt a hatalom isteni eredetét. A szerző feltevése szerint a pántok 12 L. Albert Boeckler: Zur Restaurierung der Staurothek von Limburg. Kunstchronik IV 1951. szeptember. 209-214 l. 17
