Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-12-01 / 11-12. szám

szemben. A közvetlen, mindig mosolygó s egyszerűbb nyelvű Eisenhower tábornoknak is nagy előnyt jelentett az átlag polgárhoz közelebb álló modora a kétségtelenül csiszoltabb s olykor a hallgatóság “feje fölötti”-nek hangzó stílust használó, nem egyszer szarkasztikus Stevenson ellenében. Trumannak viszont végkép nem vált előnyére kissé túl alacsony nívóra hangszerelt s a demagógiával rokon előadásmódja, hogy az erős dioptriájú szemüvegen keresztül szövegébe pislákolását s félszeg gesztikulálását ne is említsük. Lehetnek ezek némelyek vagy sokak előtt is jelentéktelen s a lényeget nem érintő külsőségek, de a nagy tömegekre gyakorolt hatásuk a rokonszenv felkeltése szempontjából kétségtelen. Az a körülmény tehát, hogy a televízión keresztül a jelölteknek módjukban lehetett a mindennél fontosabb vizuális személyi kapcsolat létesítése a tömegekkel olyan tanulságot jelent, aminek erejét a jövő jelöltjei kiválasztásánál a pártok nem mulaszthatják el lemérni. Megjelenés, modor, stílus, az érzelmek húrjain játszani tudás, ha mindjárt a komolyabb kvalitás rovására is, az eddigi gyakorlatnál lényegesen fontosabbá válik.

A leadott szavazatok minden eddigit felülmúló száma is mutatja, hogy a választói joggal rendelkező nők az eddigi választásokhoz viszonyítva nagyobb arányban vettek részt mind a kampányban, mind az urnák előtt való megjelenésben. A nők közéleti érdeklődésének megnövekedésében nagy része volt a háztartási költségvetéseket veszélyeztető, de egyelőre eléggé kontrollált inflációs hullámnak, a családokat egyre érzékenyebb személyes veszteségekkel sújtó koreai háborúnak s a fenyegető világháborútól való félelemnek. És bár egyik párt sem takarékoskodott gyógyszerek ígérgetésével, a nők bizalma inkább hajlott az infláció hatékony kontrollja és a háborúk terén még le nem vizsgázott republikánus párt s annak győzedelemes hadvezér jelölt je felé, aki a párt adókat levágni kívánó, inflációt megállító s a koréi háborút befejező programmját állította előtérbe. Hatalmas ütőkártya volt Eisenhower tábornok ama kijelentése, hogy megválasztása esetén, még hivatalba lépése előtt Koreába megy terepszemlére. Ettől persze a tömeg nem a háború fokozottabb tempóját, hanem a gyors békét várja, amit a “win and quit” slogan fejezett ki legfrappánsabban.

Erős találgatásra ad okot, hogy az ú. n. nemzetiségi kisebbségi szavazatok milyen arányban járultak hozzá a választás eredményéhez. A szavazás abszolút mértékig titkos lévén, erre biztos feleletet senki sem adhat, a következtetéshez legföljebb az nyújthat némi tápot, hogy az első, második és harmadik generációs bevándoroltak által legsűrűbben lakott területek milyen eredményképletet mutattak. Ha ezen a vonalon egyáltalában menni lehet, akkor az állapítható meg, hogy az eddig túlnyomó többségükben demokrata pártinak tartott nemzetiségi szavazatok igen jelentős hányada esett most a republikánusokra s nem egy helyen döntően befolyásolhatta az eredményt. így például nagyon valószínű az, hogy a lengyel származásúak nagy része vonult át Eisenhowerék táborába. Azért írjuk itt így “Eisenhower táborába”, mert Taft jelöltsége esetén erre az átpártolásra Taft izolációs vagy legalább is annak hirdetett álláspontja miatt aligha került volna sor vagy legalább is nem a tapasztalt arányban. Hasonló az eset a magyar származásúaknái is, akik legnagyobb részben ipari munkások lévén a roosevelti éra szociális alkotásainak élvezete következtében túlnyomó részben a demokrata oldalhoz voltak számíthatók. Viszont épen úgy, mint a lengyeleknél, itt is nagy szerepet játszott a háború befejezését követő kiábrándulás az uralmon volt párt külpolitikai balfogásai miatt. Aligha tévedünk, ha a magyar származású szavazóknak a demokrata párt

javára szóló előző 90:10 arányát véve hipotetikus alapul, az arányt a mostani választásnál 65 % demokrata és 35% republikánusra becsüljük.

Ennél a pontnál látszik legalkalmasabbnak annak felemlítése, hogy míg a republikánus párt az 1948-as választást a “we are all Americans” (mi mindnyájan — csak — amerikaiak vagyunk) felfogásában folytatta le s tegyük hozzá, vesztette is el úgy, hogy a “nemzetiségek” felé semmi vagy csak nagyon kevés érdeklődést mutatott, addig most ezt az általánosító felfogást feladva a párt komoly kísérletet tett az intenzívebb szervezésre és propagandára s a jelöltek biztató Ígéreteket is tettek a vasfüggöny mögé szorított nemzetiségűek felé. Számunkra tehát az szolgálhat tanulságul, hogy a nemzetiségi szavazók nem hanyagolhatok el főként egy olyan korszakban, mikor származásuk földje egy egyetemesen helytelennek bizonyult külpolitika átkát nyögi.

Sok vita folyt s folyik még mindig arról, hogy a választási győzelem magát a demokratáknál konzervatívabbaknak ismert republikánus pártot illeti-é vagy az csupán Eisenhower népszerűségének köszönhető? A népszerűségi alapon történt döntést vitatok arra hivatkoznak, hogy a választást azért nem lehet pártgyőzelemnek tekinteni, mert a kongresszusban a republikánusok csak nagyon szerény többséget kaptak. A képviselőházban mindössze 223 emberük van a demokraták 205 képviselőjével szemben, a szenátusban pedig csak 49, a demokrata 48-cal szemben. Mi ez érvelés ellenére is a párt győzelmét vagyunk hajlandók elfogadni. Felfogásunkat főként arra alapozzuk, hogy ha személyi kérdésről lett volna szó csupán, akkor:

a) a leadott szavazatok száma lényegesen kisebb lett volna;

b) az ipari kerületek — legnagyobb részben szervezett munkásságból származó — szavazatainak jelentős része nem esett volna a republikánus oldalra;

c) Missouri, Truman elnök állama s Illinois, melynek Stevenson a kormányzója, nem igen csapódhattak volna át a republikánus szárnyra.

Mert hiszen az történt, hogy Truman és Stevenson államaiban a “favored sons” (kedvelt fiaink) által képviselt párt nemcsak kisebbségben maradt, de Illinois például republikánus kormányzót választott a demokrata Stevenson helyébe. Ezek s a többi államokban is mutatkozó hasonló jelek arra mutatnak, hogy nem a republikánus jelölt, hanem a párt győzött s győzött volna talán akkor is, ha történetesen a következetes, majdnem csökönyös ambíciójú Taft szenátor lett volna a jelöltje. Ezt különben ő maga is így gondolja.

A választásnak azután egy igen jelentős tanulsága, hogy a szavazatok nem “szállíthatók”. Hiába volt Truman minden erőlködése, a jól beszervezett demokrata pártirodák lázas munkája s főként a hatalmas, majdnem döntő erejű tömeget jelentő szakszervezetek vezetőségének demokrata indorszálásai: a szavazók kontrollálhatatlanoknak bizonyultak. Az amerikai nem nyájnép, melyet hatalmi szóval, füttyentéssel, síppal-dobbal, nádi hegedűvel szédítgetni, terelhetni lehetne tetszés szerint. Különösen feltűnő volt ez a rebellió a szervezett munkásság által lakott területek szavazati arányát látva már az első órákban. Boston, Pittsburgh, Philadelphia, Cleveland, Chicago, Detroit korai szavazatai már szeizmográfszerűen jelezték, hogy “landslide”, földrengés következik. A szállíthatatlanság és lekenyerezhetetlenség mellett tanúskodott az a jelenség is, hogy a demokrata rezsim által erősen favorizált farmer szavazók többsége is elpártolt a tápláló emlőktől s a kommunizmussal való tétova tárgyalást, olykor kacér-7