Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-10-01 / 10. szám
A Magyar Nemzeti Bizottmány és a közvélemény i. A II. világháború utáni emigráns magyarság ezideig legnagyobb politikai szervezetének, a Magyar Nemzeti Bizottmánynak létrejöttét, néhány évvel ezelőtt, a külföldön hazátlanul vagy otthon elnyomatás alatt élő magyarok jelentős része örömmel vagy legalább is reménykedő bizalommal vette tudomásul. — Voltak, akik ebben a szervezetben remélték megvalósulni azt a politikai erőt, amely inditója és alakítója lehet egy olyan egészséges és magasabb célú kristályosodási folyamatnak, amely addig hiányzott a többi, kisebb-nagyobb, politikával foglalkozó külföldi magyar pártokból. Mindenki előtt ismert volt, hogy a Bizottmány egyik hatalmas világpolitikai erőtényezőnek köszönheti létét; mert ez az erőtényező elfordulni látszik bizonyos külpolitikai irányoktól és elvektől, melyeket követett, és más útakon kezdi keresni saját érdekeinek biztosítását. Ez az irányváltoztatás a Bizottmány alakulása idejében nem volt — mert több okból nem is lehetett — 180 fokos; de a politika törvényszerűségeit ismerő gondolkozók már akkor látták, hogy feltartózhatatlanul halad a teljes fordulás felé. A világpolitikai erőtényezőnek ez az elhajlása számtalan bel- és külpolitikai megfontolásnak és elhatározásnak lett szülőoka a föld többi államában. Ezeknek hatásait felmérni és végső következményeik fölött elmélkedni ma még időszerűtlen próbálkozás lenne. — Magyar vonatkozású hatásai közül négyet említünk meg: A hontalanná vált vagy elnyomatás alatt élő magyarokban újraéledt a remény, hogy Magyarország belátható időn belül, valamilyen úton, mégis csak viszszanyeri igazi függetlenségét. Azok a magyar politikusok, akik a múltban meddő kísérletekkel iparkodtak felhívni a szóbanforgó erőtényező figyelmét bizonyos, közös veszélyre, amit külpolitikai vonalvezetésük nemcsak a magyarság, hanem a többi szabad nép szempontjából is jelent: úgy látták, hogy ez a fordulat — a hajdani merev és ellenséges elzárkózás után — a megértés hajlandóságát hozza meg számukra. Azok a magyarok, akik a győztes hatalmak egyikmásik döntését nem tartották veszélyesnek a magyarság és a többi szabad nemzet számára: most rájöttek, hogy előbb-utóbb szint kell vallaniok, és határozniok kell, hogy melyik győztes fél oldalára akarnak állani. Végül: ezeknek a hatásoknak volt egyik természetes következménye az a kényszer-koalíció is, amely a különböző pártokhoz tartozó régi és új emigráns politikusok között létrejött, amikor a Nemzeti Bizottmányt megalakították, hogy ezzel megnyerhessék a világpolitikai erőtényező bizalmát és biztosíthassák új politikai szervezetük létalapjait. , A Bizottmány alakítása utáni években olyan világipolitikai események történtek, amelyek azokat a politikusokat igazolták, akik eleve aggodalommal nézték a győztes hatalmak egyik-másik, “közös-érdekű”-nek feltüntetett háborús döntését. Ezek az események ugyanis cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy kezdettől fogva súlyos és ki nem küszöbölt érdekellentétek lappangtak az egyik győztes fél és a többi győztes hatalom között; hogy ezzel a terheltséggel fogamzott meg közöttük a háború folyamán — sőt még ennek fegyveres befejezése után is — számos “közös” célkitűzés, és született meg egy csomó közös “siker”; és hogy csakis a fegyveres háborút követő, u. n. “hideg” háború alatt tűnt ki, hogy mik voltak a valóságban az egyik győztes fél igazi szándékai és most már gyakorlatban is megvalósított érdekcéljai. Tehát napjainkban is beigazolódott néhány, évezredek óta ismert, politikai igazság bölcsessége; egyben annak a megállapításnak a helyessége is, hogy ezeket az igazságokat nem lehet káros következmények nélkül figyelmen kívül hagyni. A Nemzeti Bizottmány alakítása idejében, mint említettük, a világpolitikai erőtényező elfordulása bizonyos régebbi irányelveitől még nem volt teljes. A múlt politikai, diplomáciai és katonai kulisszatitkait a világ közvéleménye még nem, vagy csak hézagosán és az egyoldali beállítottság tükrében, ismerte; és még nem álltak a kételkedők vagy reménykedők előtt — intő példaként — olyan tények, amelyek leplezetlenül rámutattak volna a hajdani szövetséges messzetekintő, valódi szándékaira. — A Bizottmány tehát csakis az akkori kül- és belpolitikai helyzet adottságai szerint alakulhatott meg; és mind személyi, mind szervezeti összetételét, valamint működési lehetőségeinek körvonalozását, az akkori célszerűségek szabályozták. Azóta négy esztendő múlt el. Ezalatt a négy év alatt az egymással nyíltan is szembekerülő világhatalmi erőtényezők, tőlük tellően, mindent megtettek, hogy a rendelkezésükre álló szellemi és anyagi erőket — minden vonatkozásban — a saját érdekeik szerint átszervezzék, szervezeteiket erőssé tegyék, hogy velük, adott esetben — akármilyen mérkőzési sikon is — győzelemre vihessék akarataikat. Akik a Bizottmányban vélték megtalálni azt az erőt, amelyből kialakulhat egy magasabb célkitűzésű — tehát: valóban egyetemes magyar érdekeket képviselő — politikai szervezet: arra számítottak, hogy ez az erő nem hagyja figyelmen kívül a világpolitikai változásokat, és tőle telhetőén szintén mindent elkövet, hogy az emigráns magyarság értékes képviselőinek fokozatos bevonásával, egyben a hajdani pártpolitikai ellentétek és egyéb akadályok bölcs kiküszöbölésével, a Bizottmányt időszerűbbé tegye. 3 ÁCS ERNŐ
